Polgári jog, 1931 (7. évfolyam, 1-10. szám)

1931 / 3. szám - A gyermekek, fiatalkorúak és nők védelme a munka jogában

116 2. a szülést követő hat hét és 3- a szülést követő hat hét utáni újabb négy hét (10 hét) ad 1. Á s*zülést követő hat hét alatt a nő foglalkozta­tása feltétlenül tilos. A munkaadó persze csak akkor büntethető, ha a szülésről tudott, vagy kellő gondossággal tudhatott. Tilos foglalkoztatni a nőt még akkor is, ha a nő maga dolgozni akar. Viszont ha tiltottan is, de dolgozott, a munkabérre igénye van, még ha a jelzett akadály tekinteté­ben a munkadót félre is vezette. ad 2. A szülést megelőző hat hétre, továbbá arra az esetre, ha koraszülés veszélye forog fenn, nincs feltét­len foglalkoztatási tilalom. Lehet a nőt foglalkoztatni és csak kérelmére kell a munka alól felmenteni, ha hatósági (tiszti, községi, kör) vagy munkásbiztosítópénz­tári, vagy (a rendelet szerint) az Országos Stefánia Szövet­ség orvosi bizonyítványával igazolja, hogy a szülés előrelát­hatólag hat héten belül bekövetkezik, vagy koraszülés ve­szélye fenyeget. a d 3. Végül a szülést követő hat hét után négy hét alatt ugyanilyen orvosi bizonyítvánnyal igazolja, hogy még olyan beteg (a szülés következtében!), hogy munkába még nem állhat, — sem köteles a nő dolgozni. De aki az ilyen beteg nőt mégis alkalmazza, nem büntettetik, mert hiszen a betegség amúgy is mentesít a szogálat alól. De ha büntető­jog nem is, egyéb következmények vannak, és pedig ugyan­olyanok, mint a szülést megelőző és követő hat hét alatt. Abban állanak, hogy a munkaadó ezen idők alatt fel nem mondhat, ha a felmondáskor tudomása volt a terhességről, illetve szülésről, vagy ha erről a nő — élőszóval történt fel­mondás esetén azonnal — másképpen történésnél a felmondás közlésétől számított 8 napon belül — értesíti. Ha a munkaadó akármikor előbb mondott fel és a fel­mondás a hat, illetve 10 hét közben járna esetleg így le, akkor a felmondás meghosszabbítottnak tekintendő a hat, illetve 10 hét utolsó napjáig. Ez alól mégis kivétel áll fenn akkor, amikor a szolgálati szerződés határozott időre szólt és akkor, amikor a szolgálati szerződés határozott ilőre szólt és ez a határozott idő járt le, továbbá, mikor a szolgálati szer­ződés előre meghstározott célra köttetett és ez a cél eléretett. Végül a munkaadónak megmarad a jog a nőt felmondási idő nélkül elbocsá jtani a terhességgel, vagy szüléssel össze nem függő más ok esetleges fenforgása esetén. De ezt a jogát sem érvényesítheti, ha a rögtöni natályú elbocsátás jogalapjáról a munka szünetelésének megkezdése előtt több mint 8 nap­pal értesült. A munkaviszony azalatt az idő alatt, míg a nő a ter­hesség és szülés folytán szolgálatot nem teljesít, fennáll, de a munkaadó ezen időre fizetni nem tartozik, kivéve, ha a

Next

/
Oldalképek
Tartalom