Polgári jog, 1930 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1930 / 4. szám - Közjog ellenes jogszabályszaporítások
154 újabb szertelen jogszabályszaporítást, úgy egyenesen vétót kell emelnünk azok ellen a jogszabályok ellen, amelyeknek törvényessége is kétséges és amelyre esetrőlr esetre a bíróságok kénytelenek az 1869 :IY. t.-e. 19. §-ában biztosított joguknál fogva a törvénytelenség bélyegét rásütni. Nekünk, ügyvédeknek, fokozott kötelességünk a bírák figyelmét esetről-esetre a rendeletek esetleges törvényszerűtlenségére felhívnunk, mert habár a formáknak túl nagy jelentőségét nem tulajdonítunk és jól tudjuk azt, hogy az államhatalom a maga akaratát ép úgy keresztülviheti a törvényhozás segítségével, — a parlamenti többség utján — mint rendeletileg, mégis, meg kell állapítanunk, hogy sokkal nagyobb megnyugvás számunkra, ha a jogszabály törvény alakjában jelentkezik, mert a törvényjavaslatot mégis csak publikálják, ahhoz a kritika mégis csak inkább hozzáférhet, míg a rendelet igen sokszor egy-egy szakreferens Íróasztalából kerül egyenesen a Budapesti Közlönybe. A legutóbb megjelent rendeletek közül kettővel kívánok foglalkozni, amelyek törvényessége körül kételyek merülnek fel. Az egyik a m. kir. Igazságügyminiszternek 5600/1929. I. M. számú rendelete az ipari jelzálogintézetre vonatkozólag, a másik a m. kir. Népjóléti miniszternek 6001/1928. eln. M. M. N. rendelete. I. Az 5600/1929. I. M. számú rendelet létjogosultságát az 1928. évi XXI. t.-c. 19. §-ára alapítja. A törvény 19. §-a szórói-szóra a következő felhatalmazást tartalmazza: 19. §. A záloglevelek kibocsájtásának alapjául szolgáló kölcsönt felvevő vállalat ellen elrendelhető biztosítási intézkedések körét és a rájuk vonatkozó eljárást, valamint az ilyen vállalat ellen irányuló végrehajtásnak és zárlatnak különös szabályait, a m. kir. igazságügyminiszter rendelettel állapítja meg. Világos minden hozzáértő előtt, hogy az igazságügyminiszternek csupán arra ad a törvényhozás felhatalmazást, hogy a biztosítási intézkedések a végrehajtás és zárlatra vonatkozóan, bocsásson ki megfelelő rendeletet. Jogászok valamennyien tudjuk, hogy a zárlat, a biztosítási intézkedés és a végrehajtás a csőddel, a kényszerfelszámolással és a csődönkívüli kény szeregyes s égg< > I