Polgári jog, 1930 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1930 / 2-3. szám - Biztosítási díj mint dologi teher

90 idézték elő.) Ezek a számok mindennél ékesebben szólva, bizonyítják, hogy gépjárművezetési kultúra terén még nagyon messze vagyunk attól a foktól, mely a gépjárművek tárgyi felelősségének enyhítését valmiképen is indokolná. De különben is túlzott dr. Breit ama félelme, hogy a tárgyi felelősség kiterjesztése „az autóforgalom gyilkosává válhatna." A baleseti szavatosság terhe a praxisban — azt lehetne mondani, kivétel nélkül — a gépjármű üzembentartójáról a biztositóvállalatokra hárul át, hiszen alig van gépjárműtulajdonos, akinek ne volna szavatossági biztosítása; ez utóbbinak — aránylag lényegtelen — költségeit ma már minden autótartó a normális üzemköltséghez kalkulálja és igy szavatossági biztosítás kötésének szükségessége igazán nem tart vissza senkit sem attól, hogy gépjárművet üzemben tartson, A tárgyi felelősség tehát igazán nem számithat a gépjárművek elterjedését gátló körülmény gyanánt. Végezetül még csak dr. Szigeti viszonválaszának ama megjegyzésére kivánok visszatérni, hotgy nem méltányos az a gyakorlat, mely a gépjárművek tárgyi felelősségénél a kármegosztás elvét nem alkalmazza. A fennálló jog szerint — minthogy gépjárműbaleseti jogunk az 1874. XVIII. t-c. (vaspályák felelőssége) analógiáján épül fel, és e törvény alapgondolata a kármegosztást kizárja — ez a gyakorlat kétségkívül logikus és törvényszerű. A méltányosság mérlegelésénél pedig talán felhozható e gyakorlat védelmére az, hogy a fájdalomdijat nem ismerő magyar kártérítési jogban tulajdonképen minden testi sérüléssel járó balesettel kapcsolatos kártérítés, a pénzzel nem mérhető hátrányok megtéritetlenül maradása folytán, már önmagában is megvalósitja a kármegosztás elvének egy bizonyos fokát. Dr. NeugrQschel Endre. Megjelent MAGYAR PÉNZÜGYI JOG Irta: Dr. Márffy Ede egyetemi ny. r. tanár. Bolti ára 24.— Pengő.