Polgári jog, 1929 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1929 / 4. szám - A végrehajtási eljárás és igényper reformjához

172 időt szükségei és ilyenkor a tulrövid határidő átlépése esetleg nagyon súlyos kárt okozhatna; ezzel szemben nincs semmi akadálya annak, hogy végrehajtató és a végrehajtást szenvedett által beadható előterjesztésekre vonatkozó mai 8 napos határidőt három napra szállítsuk le. Talán mindezeknél az érintett kérdéseknél is fontosabb volna az árverési hirdetmények körüli formalitásoknak gyökeres reformja; köztudomású, hogy ma már szinte ott tartunk, hogy az adós beleegyezése nélkül alig lehet árverést megtartani, mert mi sem gyakoribb, minthogy az ö példánya vagy valamelyik hitelező példány;] nincs rendben és kellő időben kézbesitve. Ilyen esetben az árverés nem tartható meg mert nem lehet „jogerősiteni"; kárbavész a tetemes végrehajtói és közzétételi dij, a végrehajtást szenvedett pedig egy fillérrel sem törleszti tartozását. Akárhányszor tiz-tizenöt kiirt árverésből egy sem tartható meg. Kinek áll érdekében ez a felemás helyzet"? A hivatalos lapban való közzétételnek elegendőnek kell lenni arra. hogy az érdekeltek (kivéve a végrehajtást szenvedettet) tudomást szerezhessenek az árverés megtartásáról, amihez persze szükséges volna, hogy a hirdetményben benne legyen az adós neve is, mert az éneikül közzétett árverési hirdetménynek — a mai alakjában — semmi reális célja nincsen. A dr. Wagner György ügyvéd ur javasolta reform az igényperek korlátozását célozza és abból indul ki, hogy a. tulajdonjogi igény épségben tartása mellett lefoglalható legyen „a használati, bérleti, illetve a családi együttélés cimén" a végrehajtást szenvedett illető jogosultság is, illetve ennek eszmei ellenértéke, ami végeredményében azt jelentené, hogy a lefoglalt és tulajdonjogilag kiigényelt ingó csak ugy mentesülhetne véglegesen az árverés veszélyétől, ha az emiitett eszmei értéket mintegy váltságdíj fejében megfizetné a tulajdonos a végrehaj tatónak, mert különben az ingó mégis árverés alá kerülne és a befolyó vételárból első sorban az emiitett használati érték erejéig a végrehajtató kapna kielégitést. Xézetünk szerint ennek az elgondolásnak a praktikus keresztülvitele rendkivül komplikált volna, ezenfelül dr. Wagner jogi konstrukciója erősen beleütközik a tulajdonjogi szemléletünkbe, amellyel nehezen fér össze az a gondolat, hogy a tulajdonos zálogszerződés hiányában tűrni legyen köteles azt, hogy az ingóját más személy tartozása miatt akárcsak egy hányadérték erejéig is elárverezzék. Legkevésbé mehetünk oly messzire, hogy pl. a lakásbérleti jogát a végrehajtást szenvedőnek vegyük igénybe és a lakás egy része kényszeralbérletbe adass-