Polgári jog, 1928 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1928 / 9-10. szám - A könnyelmű válások megakadályozása
63 Vasúti alkalmazott szolgálati viszonya. Amennyiben a vasúti alkalmazott szolgálati viszonya folytatólag ós megszakítás nélkül fennállott és az alperes által történt alkalmazásba vétel ennek a szolgálati viszonynak tényleges folytatását jelenti: annyiban az alperes vasútnak nem áll jogában az állandó alkalmazotti viszonyt külön szerződéssel ideiglenes alkalmazott viszonnyá átváltoztatni és a felperest állandó alkalmazotti szerzett jogaitól azzal az egyoldalú rendelkezésével megfosztani, hogy öt csupán külön szerződés alapján hajlandó alkalmazni és felperest ennek az alkalmazásnak elfogadására kényszeríti. (Curia P. II. 5310/1927. 1928 május 31-én.) 1149 A 355 1150 A 357 Ügyvédi munkadíj és valorizáció. Az ítéleti tényállás szerint a felperes állandó jogtanácsosa volt az alperesnek, aki az alperes helyett fizetéseket is teljesített s alperest készpénzkölcsönökkel is támogatta; — nem tudható tehát be a felperes hátrányára az a tény, hogy költségjegyzékét az egyes ügyek befejezése után nyomban nem peresítette. De, — a koronának időközben bekövetkezeti elértéktelenedésére tekintettel — azt a kérdést, hogy az ügyvéd tevékenysége mily összeggel van megfelelően díjazva, nem az egyes ténykedések felmerültének az időpontjától, hanem a birói Ítélkezés időpontja szerint kell elbírálni, meri ellenkező esetben az ügyvéd — a már leromlott belértéki pénzben — nem juthatna végzett munkájának az ellenértékéhez, ami viszont a megállapítás céljával s a méltányossággal is ellenkeznék. Az adott esetben tehát tulajdonképpen nem is a áijak átértékelésének, hane az ügyvédi ténykedéseknek az Ítélkezés időpontja szerinti értékelésének van helye. (Curia P. VI. 8019/1926. 1928 május 24-én.) 1151 A 361 Közösség tagjainak felelőssége kiadásokért. Általános szabály, hogy jogközösség esetén a részesek a közös tárgy terheit illetőségeik arányában kötelesek viselni s amelyik részes kötelezettségének nem tesz eleget, köteles megtéríteni azt az összeget, amelyet helyette a többi részes fizetett. Ez a jogszabály általában, tehát rokonok közt levő jogközösséjj esetén is irányadó. A hivatkozott jogszabály alapján a Pp. 269. §-ának a bizonyítási teherre vonatkozó rendelkezései értelmében az alperesek tartoztak bizonyítani, hogy az aránylagos teherviselési kötelezettségtől eltérőleg a felperesek és az alperesek jogelőde között oly megállapodás jött létre, hogy az utóbbi a közös birtok megszerzésére fordított kiadásokból nem a tulajdonjog arányában reá eső részt, hanem csak az általa már fizetett összeget tartozik viselni. (Curia P. VI. 8733/1926. 1928 június 26-án.) Államkincstár felelőssége. Mivel a hivatkozott korinam rendelet a lócsempészési ügyekben az eljárást a közigazgatási hatóság, mint a rendőri büntető bíróság, illetőleg az állam1152 A 38