Polgári jog, 1928 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1928 / 9-10. szám

196 írja elö, amelyeknek tagjai korlátlanul felelősek. Ugyancsak a pénzintézetek kényszerfelszámolásáról szóló 920/1917. M. E. számú rendelet 50. §. 3. bekezdése viszont a szövetkezetek kényszerfelszámolása esetére a tagok felelősségének fokára való tekintet nélkül általánosságban megengedi a kényszeregyezségi ajánlat előterjesztését. Itt tehát háromféle szabályozás van, amelyek közül a középutat a csödönkivüli kényszeregyezség foglalja el, míg a két végletet egyrészt a csödbeli, másrészt a kényszerfelszámolási eljárással kapcsolatos kényszeregyezség képviseli. Ez, a tény egyúttal élesen rávilágit a szembeszökő eltérésekre. Hisz az eljárás természete éppen a két szélsőség közt mutat leginkább rokonságot. A kényszerfelszámolás ugyanis lényegileg nem egyéb, mint a csőd lebonyolításának kevésbbé bürokratikus és kommerciálisabb formája, amelyhez általában a csödnyitásnak, illetve a csődeljárásnak a joghatályai fűződnek. Még nagyobb az eltérés, ha tekintetbe vesszük azt is, hogy a csödbeli kényszeregyezség létrejövetele általában sokkal szigorúbb garanciákhoz van kötve, mint a kónyszerfelszámolással kapcsolatos kényszeregyezségé. Ez utóbbinál elegendő a követelések összege szerinti kétharmad többség, mig a csödbeü kényszeregyezségnél kettős irányú, fejenkénti kétharmad és összegszerinti négyötöd többség szükséges. Ezenkivül a kónyszerfelszámolási eljárás során kötött kényszeregyezség jóváhagyását a biróság csupán a törvény alaki vagy anyagi szabályainak meg nem tartása esetén tagadhatja meg, mig a csödbeli kényszeregyezségét ezenfelül a közadós csalárd eljárása, vagy a csödhitelezök közös érdekeinek védelme cimén is. Bár a rendelet nyilván a Pénzintézeti Központ hozzájárulásában látta a hiányzó garanciák pótlását, mégis a hitelezők nagyobb arányú többsége és a biróság szélesebb mérlegelési köre megnyugtatóbb garanciát jelentenek. Ha tehát indokoltnak látszott a kériyszerfelszámolással kapcsolatban a kényszeregyezség lehetőségének a szövetkezetekre való kiterjesztése, ugy logikusan ezt a lehetőséget a csödbeli kényszeregyezség fokozottabb birói garanciája mellett is meg kellett volna adni. Eddigi eredmény tehát az, hogy a kérdést célszerű volna a kényszeregyezség * mindhárom alakjára egységesen eldönteni. Nézzük ezek után, hogy miben állna a leghelyesebb egységes megoldás. Ha merev distinkciót teszünk a szövetkezetek különböző nemei közé, ugy szerény véleményem szerint nem helyes ezt egyszerűen a tagok felelősségének korlátlan és korlátolt volta szerint megtenni, mint azt a kényszeregyezségi rendelet teszi. Teljesen különálló kategóriát legfeljebb azokban a szövetkezetekben láthatunk, amelyekben a tagok felelőssége az üzletrész mértékét nem haladja meg. Az ily szövetkezeteknél tényleg a társasági vagyon a hitelezők követeléseinek egyedüli fedezete, tehát e tekintetben semmiben sem különböznek a részvénytársaságoktól. Mihelyt azonban a tagok felelőssége, ha korlátolt is, de ezt a mértéket, meghaladja, — ugy a különbség a korlátlan felelősséggel szemben már pusztán fokozati. Ugy a korlátlan, mint az üzletrész mértékét meghaladóan korlátolt fe-