Polgári jog, 1928 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1928 / 7. szám - A hitelező tönkrejutása

146 veszélyeztetés magánjogi kihatásai dolgában. A két határozat két tanács munkája, tehát bizonyos fokig „a rendszert" lehet a két határozatban látni. Ha a határozatokban megnyilvánuló álláspont következetesen további fejlődéshez jut, ugy ez a magánjogi gyakorlat nagy jelentőségű és — nézetünk szerint — a várható támadások ellenére is igen örvendetes gazdagodását hozza majd magával. IAI témára, elvi általánosságban és elméleti alapvetéseiben talán módunkban lesz rövidesen szélesebb keretben is visszatérni. Ezúttal szinte élőbeszédként a két gyakorlati esetre szorítkoznak. I. A másodbiróság ténymegállapítása a következő: Az I. r. felperes 1924 szept. 30-án kelt „adás-vevési" szerződéssel átruházta házát alperesre kettős ellenszolgáltatás ellenében. Alperes kötelezte magát, hogy a búzában meghatározott vételárat az I. r. felperes halála után 6 hónap alatt megfizeti a II. r. felpereseknek és egy külön okiratban kötelezte magát alperes, hogy I. r. felperesnek holta napjáig* a megvett házban lakóhelyet, élelmet, ruházatot, ápolást nyújt. 1924 okt. 9-én, majd 1925 szept. 24-én vevő az átruházott házat megterhelte, majd 1926 április havában újságban hirdette egyéb ingatlanaival együtt a házat is eladásra. A felperesek a buzavételár telekkönyvi biztositása iránt pert inditottak. A keresetnek mind a három biróság helyt adott. (P. V. 1172/927.) A Kúria lényegileg a clausulá rebus sic stantibus elvi álláspontjára helyezkedik. „A szerződő felek abban a feltevésben voltak, hogy az akkori állapot fennmarad" és a helyzet megváltozása folytán adnak helyet a kereseti igénynek. Ezt az elvi állásfoglalást nem tartjuk szerencsésnek. A forgalmi érdek a clausula rebus sic stantibus elvét a régiségek lomtárába utalta és annak feltámasztása a maga teljes szélességében nem is kivánatos. „Die Interesseverschiebung ist rechtlich irrelevant" ezt hirdette, mint jogbiztonsági követelményt már Ihring is a helyzet megváltoztatásának jogi konzekvenciákkal való felruházása, a jogbiztonságot erőteljesen alámosná. Eszmetörténetileg érthető, ha. a Kúria a háboruelőtti jogban eltemetett, de a háborús joggyakorlatban újra feltámasztott clausula mankójára támaszkodik. A magunk részéről szivesebben láttuk volna, ha a Kúria a clausula mellőzésével egyedül az alperes érdekveszélyeztető eljárására alapította volna a biztosítás iránti igényt és kimondottan a veszélyeztetést mondotta volna ki jogkeletkeztető ténynek. Egy mondattal legyen szabad arra is kitérni, hogy a veszélyeztetés jogositó erejét még attól is függetleníteni óhajtjuk, hogy alp. eljárása nyitja meg a