Polgári jog, 1928 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1928 / 7. szám - A hitelező tönkrejutása

144 rizáció" eseteiben is az átértékelésnek pozitiv irányban való eldöntésére, illetve az átértékelés mértékének fokozására vezetnek. Azzal, hogy az átértékelés meghatározásánál általánosságban is figyelembe veendő körülmények közül egyet kiemel, és e speciális átértékelési igény egyenes előfeltételévé "kvalifikál: a törvényhozó nyilván azt kívánta, hogy e feltétel fennforgása a legszigorúbb mérlegelés tárgyát képezze. A törvény szövege ebben a vonatkozásban félreértést nem enged — az olyan szövegmagyarázat pedig, amely a névértékben való fizetést az „indokolatlan előnnyel" aequiparálja, szóval a jogigény érvényesítésének feltételéül rendelt kelléket, azonosítja magával a jogigény alapjával, logikailag lehetetlen. Az utólagos átértékelés érvényesítésének másik előfeltétele: a hitelező tönkrejutása. A Törvény itt ismét egy olyan fogalommal operál, amelynek tartalmát közelebbről nem határozza meg, amelynek meghatározása tehát a tudománjo-a, konkrét esetben pedig a bíróságra vár. Nézetem szerint a tönkrejutás gazdasági és jogi értelmében is, objektív és abszolút fogalom. Jelenti a jogosult anyagi erejének olyan befejezett megfogyatkozását, amely a létminimumot meg nem haladó szegénységgel határos. Ha a köznapi szóhasználat a bankár tönkremenéséröl beszél, akkor is, mikor két autója helyett már csak kocsit tarthat és svábhegyi villája eladása után kénytelen négyszobás városi lakásba bevonulni; ha a társadalmi fikciók más mértékkel mérik is az arisztokrata, a kereskedő, a gazda vagy a szabad foglalkozású ember szegénységének és tönkrejutásának standardját: a Törvény nem disztingválhat és a kritikus határvonalat társadalmi és gazdasági osztályokra, foglalkozásra és minden egyéb szubjektív körülményre való tekintet nélkül egyformán állapítja meg. Ez a felfogás egyedül igazságos, mert a jogegyenlőség alapelveivel jutnánk összeütközésbe, ha hajlítható fogalomként, gazdasági és társadalmi osztályok, sőt egyéni pozíciók szerint különbözőképen határoznók meg; számol a szociális igazsággal, mert az ellenkező megoldás odavezetne, hogy a gazdag ember könnyebben juthatna a Törvény kedvezményéhez, — a szubjegtiv mérlegelés szerint <ö már akkor hivatkozhatván tönkrejutására, ha nyolc szobájából négybe költözött — mint a szegény, akinél a rongyos ing és lyukas cipőig való letörés szolgálhat csak indiciumul. Ez a felfogás egyedül célszerű, mert likvid, könynyen bizonyítható tényállásba kapcsolódik: végül a fogalomnak csupán ez a magyarázata szolgálja a törvényhozó szándékát, tekintve, hogy a 14. §. IV. bekezdése nem az általános" valorizáció értékkiegyenlitö eredményeit célozza, hanem csak a legkirívóbb, gazdaságilag tűrhetetlen esetek remédiumaként jelentkezik. A törvény szigorú értelmezését támogatják a parlamenti tanácskozások jegyzökönyvei, az indokolás, a legis ratio és a logika szabályai is. A bizottsági tárgyalások során beszúrt rendelkezés eredetileg az utólagos valorizációt ahhoz a feltétel-