Polgári jog, 1927 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1927 / 9. szám - Csődmegtámadási perek kritikája

A csődmegtámadási kereset intézménye a római jog korára nyúlik vissza. Actio Pauliana in fraudem creditorum volt ezen kereset eredeti neve és célja az volt, hogy a közadós és a vele összejátszó valóságos, vagy álhitelezök visszaélései ellen a csődhitelezők öszszeségének védelmet nyújtson. Ezzel szemben a helyzet ma az, hogy a megtámadási per nem a hitelezők összeségének védelmét, hanem egyetlen egy ember érdekeit szolgálja és ez az egy ember a csődtömeggondnok. Tételes csődjogunk a megtámadási keresetet a közadósnak azon cselekményeire korlátozza, amelyek a fizetések megszüntetése után keletkeztek. Ezen önmagában véve helyes elv azonban a fizetések megszüntetésének nehezen megállapítható és rendszerint vitás volta miatt gyakorlatilag nehezen vihető keresztül. A birói gyakorlat a nehezen megállapítható lényeg helyett könnyebben felismerhető külső kritériumokat fogadott el az Ítélkezés alapjául, vagyis nem azt kutatták, hogy tényleg megszüntette-e az adós fizetéseit, hanem hogy fennforognak-e azon külső ismérvek, amelyeket a joggyakorlat a fizetések megszüntetésének jele gyanánt fogadott el. A legfontosabb ilyen külső ismérv, — a legfontosabb azért, mert a leggyakoribb, — a végrehajtások tűrése. E tekintetben a birói döntések oly rigorózusak, hogy gyakran egy-két végrehajtásból is megállapítják már a fizetések megszüntetésének tényét. Ezen gyakorlat még normális gazdasági viszonyok közepette is helytelen volt. Annál inkább helytelen ma, amidőn a kisebb gazdasági alanyok helyzete sokkal bizonytalanabb, semhogy a végrehajtásokkal szemben való szeplőtlenségüket megőrizni tudnák. Kétségtelen, hogy ma az ország kereskedőinek nagy része oly kedvezőtlen gazdasági viszonyokkal küzd, hogy fizetéseinek pontos időben eleget tenni nem tud és ennek következtében kénytelen végrehajtások foganatosítását eltűrni. Az ily végrehajtások azonban csak biztosításra irányulnak. A hitelezőnek nem az a célja, hogy az árverés megtartásával az adós gazdasági exisztenciáját feldúlja, hanem csak biztosítani akarja magát az adós ingó vagyonán és a végrehajtási eljárás szigorúbb eszközeivel akarja az adóst fizetésre szorítani. Az adós pedig a végrehajtások dacára rendszeresen teljesít fizetéseket és ily módon részletekben törleszti taitozásait. Természetesen gyakori eset, hogy a fizetések lánca mégis megszakad, vagy a kényszeregyezségi eljárás nem vezet sikerre és az adós ellen csőd rendeltetik el. A tömeggondnok első dolga, hogy összeállítja a kritikus időben történt fizetések listáját, felszólítja a hitelezőket a visszafizetésre ós gyakran be sem várva a felhívás eredményét, megindítja a megtámadási pereket. Az esetek túlnyomó részében a csődhitelezők többsége szerepel alperesként a megtámadottak listáján. Vagyis amíg a közadósnak többé-kevésbbé rendszeres fizetései azzal az eredménnyel jártak, hogy a hitelezők követeléseiket, vagy azoknak jelentékeny részét mégis csak megkapták, addig a csőd elrendelése után a tömeggondnok jóvoltából és az actio Pauliana segítségével a jóhiszemű hitelezők kénytelenek a már felvett összegeket is visszafizetni anélkül, hogy akár ők maguk, akár a többi csődhitelező ebből folyólag egyéb előnyhöz