Polgári jog, 1927 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1927 / 9. szám - A csődönkívüli támadójog kérdéséhez. Észrevételek Meszlény Artúr ily tárgyú törvénytervezetéhez

214 mert a szabályozható kérdés egyszerűbb, mint amilyennek látjuk, ha látjuk, hogy a birói gyakorlatunk sokkal nehezebb jogszabályokat alkotott meg és ha ezen kivül figyelembe vesszük azokat a vázlatos körvonalakat, amelyeket a római és pandektajog vont.1) Ha ugyanis az adós hitelezőit — vagy akár csak egyet is — károsító szándékkal, vagyonát bármily módon kevesbíti és az átvevő arról a szándékáról tudott, a hitelezők ezt az elidege nitést mint jogellenest (alienatio in fraudem creditorum facta) megtámadhatják és az átvevőtől az igy szerzett vagyontárgyakat kielégithetésük erejéig visszakövetelhetik, illetve e vagyontárgyakból való kielégítést követelhetnek; egv év (annus utilis) letelte után ez a joguk csak az alperes gazdagodása erejéig terjed, mely korlátolás az átvevő örököseivel szemben gyakorlandó megtámadási jog esetén fennáll. Ezenkivül szabályozva van ugyanott az átvevő singuláris successorá'iiak felelőssége stb. Habár a pandektajog eszerint a megtámadási jognak csak egy esetét szabályozza, ez mindenesetre a legfontosabb eset; és habár csak fövonásokban szabályozza, ez elég ahhoz, hogy arra az egész megtámadási jogot felépítsék. Hogy ez nálunk is minél előbb megtörténjék, igazán kívánatos lenne, mindenesetre kívánatosabb mint pl. egy valorizációs törvény megalkotása, amely a birói gyakorlaton felépült szép alkotáson már nem javíthat semmit sem. Történtek már kisérletek a megtámadási jog törvény utján leendő szabályozása tárgyában, még pedig kitűnő jogászaink részéről. Itt csak kettőt említek, a dr. Schreyerét és legújabban a dr. Meszlényét. Mindkettő jogászilag átgondolt és a maga nemében kiváló alkotás, én azonban bizonyos elvi okokból nem csatlakozhatom egyikhez sem. Ezek a javaslatok ugyanis a csődön kívüli megtámadási jogot ugyszólva kommerciálják. Mind a két javaslatból — a túlnyomó részeiből — azt a benyomást nyerem, hogy ez főkép kereskedők számára készült, holott — nézetem szerint — itt az általános magánjogba tartozó és inkább nemkereskedőkre vonatkozó kérdésről van szó. Hogy a kérdésnek ily kommerciálása (hamarjában nem találok más kifejezést) talán nem helyes, azt különösen arra alapítom, hogy a tapasztalat azt igazolja, hogy ezt a megtámadási jogot a hitelezők ott, ahol ily törvény van (pl. Németországban 1879. Öia,) főkép nemkereskedők jogcselekményei ellen gyakorolták, amit a német birói gyakorlat esetei bizonyítanak, amely gyakorlat tunyomó részben nemkereskedők jogcselekményei elleni támadással foglalkozik. Az én hosszú, ugy alsó-, mint felsöbirósági praxisom is ugyanazt bizonyítja, ahol persze visszterhes ügyletek esetén azzal az indokolással, hogy ,,nincs törvény" elutasító ítéletet hoztunk. Nemkereskedöknél csődök ritkán fordulnak elő, ugy hogy a Tervezetnek (T.) a csödjogra való gyakori utalása és ahhoz való simulása nem szükséges és nem •is indokolt. 1) 1. Arrdts, Pandekten XIV. kiad. 444. sz. lap.