Polgári jog, 1926 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1926 / Tartalommutató - 1926 / 1-2. szám - A valorizáció és a késedelmi kár az osztrák joggyakorlatban

Az anya köteles része itéletilojí kimondhassa annak ellenére is, hogy a házasságot érvénytelennek nem nyilvánították, sem fel nem bontották, sem a házastársakat ágytól és asztaltól el nem választották. P. 1. 2839/1924. (A döntés egyezik a Bsz. 1534. 2-ik bekezdésében felállított szabállyal, de v. ö. a 218. sz. elvi határozattal, amelyet az a döntés is lenntart). Anya köteles része. Minthogy az örökhagyóra anyjától kiházasitásul hárult ingók az anyára nézve ági vagyonnak tekintendők, tehát azokból az* anyát kötelesrész illeti, a felebbezési bíróság felperesnek a hagyatéki ingók tekintetében kötelesrészhez való igényét is jogszabálysértés nélkül állapította meg. P. 1. 2499/1924. (Az anya, illetve általában a szülő kötelesrész iránti igénye akkor korlátozódik az ági vagyonra, ha a szülő az örökhagyó házastársával áll szemben, amikor tehát a nem ági vagyonban a törvényes öröklésre nem a szülő, hanem a házastárs hivatott.) Örökjog. A magy. kir. Kúriának állandó gyakorlata szerint az 1840. VIII. f.-c. 18. §-ának a volt jobbágyok özvegyeinek ellátásáról szóló rendelkezései a városi polgárok özvegyeire nem alkalmazhatók, hanem ezekre az általános jogszabályok irányadók, amelyek szerint az özvegyet férje ejíész vagyonának haszonélvezete megilleti s ennek a jognak a korlátozásá t a férj leszármazó örökösei csak annyiban kérhetik, amenynyiben az egész hagyaték jövedelme az özvegynek a férj társadalmi állásához és vagyoni helyzetéhez mért lakáshoz és tartáshoz való igényéi — amelynek megállapításánál azonban az özvegy saját vagyonának jövedelme is számításba veendő — meghaladja. Ezekből folyóan csupán azon az alapon, hogy a felperesek az örökhagyónak első házasságából származott ivadékai, az alperes pedig az örökhagyónak második felesége volt, a ielebbezési bíróság az alperes özvegyi jogát a férjjel közösen lakott háznak, a többi hagyatékból pedig °gy gyennekrésznek a haszonélvezetére tévesen korlátozta. P. 1. 4510/1924. Jogirodalom. Jogirodalmunk állapota. Szladits vázlatos könyvét (1. Polgári Jog I. évf. 332. 1.') az utolsó évek magánjogának mozgalmas anyagáról, nemcsak azért olvastuk nagy érdeklődéssel, mert itt elsőizben láttuk (természetesen mesteri tollal) egybefoglaltan s tehát egész jelentőségében a részletváltozások tucatjait, melyek az egésznek arcát is eléggé elmásitják: hanem mivel körülvezette gondolatainkat a magyar jogi élet különböző tényezőin is. Tankönyvétől eltérőleg ezúttal az irodalmat is jelezte a szerző. Nem ugyan kimerítően és egyenletesen, hisz pl. a mérlegvalódisági rendeletnek vagy az állatforgalmi szavatosságnak iróit megemlíti, de senkit a valorizáció terén, — hanem inkább utalásként a rövid összefoglalásban ki nem lüutelhető további részletekre. Végignézve a megemlített és meg