Polgári jog, 1926 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1926 / Tartalommutató - 1926 / 1-2. szám - A valorizáció és a késedelmi kár az osztrák joggyakorlatban

Dr. Maurus Deutsch Azon irók közül kik a felértékelés problémájával az osztrák jog szempontjából foglalkoznak, egy kis csoport arra az álláspontra helyezkedett, bogy a joggyakorlatnak már a fennálló törvények alapján í*, általában az összes követelések felértékelése mellett kellene állást foglalnia ; ugyanis a pénzromlás folytán beállott helyzetet a törvény szellemében kell elbirálni. Más jogi irók viszont kifejtették, hogy mivel az osztrák törvény a felértékelés kérdését nem szabályozza, általános vagy részleges felértékelést elrendelő törvények alkotása szükségesnek mutatkozott. A jog művelőinek egy másik csoportja ezzel ellentétben a valorizáció ellen foglalt állást, előadva, hogy felértékelési jogszabályok egyáltalában nem szükségesek, mi több, a valorizáció gazdasági és technikai keresztülvitele igen nagy veszélyekkel van egybekötve. Ha eltekintünk a jogi íróknak azon kis csoportjától, mely valamennyi követelés felértékelését már a jelenleg érvényben levő törvények alapján is keresztülviendőnek tartja, az osztrák jogirodalom és jogszolgáltatás — kivételt képező egyes határozatoktól eltekintve — azt az álláspontot foglalja el, hogy de lege lata követelések, helyesebben tiszta pénzkövetelések felértékelése teljességgel ki van zárva. A jogirodalomban a vita tulajdonképpen csakis a körül forgott, vájjon de lege ferenda szabályozást kiván-e a valorizáció problémája s ha igen, ugy mi módon történjék ez. A valorizáció ellenes álláspont törvényes alapját a Optk. 6. és 7. §«ai képezik, mely törvényhelyek a birót a törvényben kötik és csakis a törvényben előre nem látott esetekben hatalmazzák fel uj jogszabály alkotására. Mivel osztrák jog szerint, de elsősorban az 1919. 111. 25.-i végre-« hajtási utasítás folytán (megjegyzendő, hogy e végrehajtási utasítás jogérvénye az Oberster Gerichlshof és a Verfassungsgericlitshof határozatai következtében vitán kívül áll), a névérték elmélet az irányadó, az osztrák bíróságok, mégpedig elsősorban az Oberster Gerichtshof a tiszta pénztartozások felértékelése ellen döntenek. A törvényhozás némely vonatkozásban a valorizáció mellett foglalt állást; igy pl. a Familienglaubigergesetz és a bérleti szerződések megváltoztatásáiról szóló törvény a bíró által megállapítandó méltányos felértékelést rendeli el. A tőzsdetagok részére lizetendő dijakat szabályozó törvény kifejezetten a dijaknak az aranykorona mindenkori árfolyama alapján való megfizetését irja elő. Ezzel be is zárul azon törvényes rendelkezések sora, melyek expressis verbis (a felértékelés postulatumát statuálják. A felértékelés hívei az érvényben levő jogszabályok alapján, e törvényhelyekből kívánják álláspontuk helyes voltát levezetni, mig viszont a valorizáció ellenzői e speciális törvények alkotása által, igazoltnak vélik azon fellogásukat, hogy a pénzkövetelések általános felértékelésének az érvényben levő osztrák törvények alapján helye nem lehet. A felértékelés kérdésének joggyakorlatára alapvető jelentőséggel hírt az Oberster Gerichtshof 1922. június 7.-i állásfoglalása a pénzromlás és a társasági jog tárgyában. Még ennél is nagyobb horderejű volt azonban az Oberster Gerichtshofnak a késedelmi kárra vonatkozó döntése. (Prás. 830/1923. sz. 1923. III. 28.-Í) teljes ülési határozat; ezen időpont óta ugyanis az alsóbiróságoknak a felértékelés, nevezetesen a jelzálogkölcsönők felértékelése mellett hozott határozatai — melyek különben addig is csak szórványosan fordultak elő — végkép megszűntek. a) Az Oberster Gerichtshofnak 1922. június 7.-i a pénzromlásra és a társasági jogra vonatkozó állásfoglalása értelmében,"a társasági tagoknak jogában áll, a tényleges vagyon megállapítása végett a leltár és a mérleg felértékelését követelni. Ilyen felértékelés alkalmával nem minősíthető nyereségnek az a különbözet, mely a kisebb jó-korona összegek és a nagyobb rossz-korona összegek között elöállani fog.