Polgári jog, 1925 (1. évfolyam, 1-9. szám)

1925 / 2. szám - A részvényes kisebbség védelme. 2.r

Meghitelezés 71 tos koncesszió, amelyet a kir. Kuria a forgalmi élet követelményeinek tesz, rést üt abban a ridegen követett magánjogi elvben, hogy a megbízás csak a megbízó és a megbízott között keletkeztet jogviszonyt, s fokozott jelentőségre juttatja az „önálló megbízott"-nak nevezett azt a jogi kategóriát, amelyet korábbi Írásaimban felállítottam és kifejtettem, különösen a Jogtudományi Közlöny 1920. évi 24. számában. A kir. Kuria a kérdéssel első izben 1918. július 19-én P. IV. 1748. sz. a. (Keresk. Jog 1918. évf. 17—18. sz.), majd P. IV. 1349/1920. sz. a. (Keresk. Jog 1920. évi novemheri szám, 110. sz. eset), végül P. VII. 1135/1919. sz. a. (Hiteljog Tára I. kötet 35. 1.) foglalkozik. Mindhárom esetben hangsúlyozta a kir. Kuria, hogy a meghitelezést a megbízott pénzintézet részéről nem lehet annak mint harmadik személynek javára kötött ügyletnek minősíteni, akinek részére a fizetés a megbízó utasításához képest teljesítendő, mert a megbízott pénzintézet pusztán az ideiglenes kezelésre és a kifizetés teljesítésére szorítkozó megbízás elvállalásával a megbízó és a fizetés folyósítását igénylő fél közöti jogviszonyba be nem lép. A kir. Kuria megváltozott jogfelfogása mellett fokozott érdeklődésre tarthat számot clr. Heinz Reichardt-nak „Das Akkreditív" címen a Zeitschrift für das gesamte Handelsrecht 88. kötetének 1. füzetében megjelent rendkívül alapos tanulmánya. Megállapítja, hogy „vitán kivül áll, hogy a bank részéről való tudomásulvétel folytán közte és a meghitelezett között szerződéses jogviszony keletkezik; csak e szerződés jogi természete tekintetében vitás a kérdés" (52. 1.). A cikkíró konstrukciója szerint a meghitelező és a bank közötti jogviszonya vételár megfizetésére, tehát ügyintézésre irányuló vállalkozási szerződés a meghitelezett jávára a BGB. 328. §-a értelmében (24. 1.), mig a bank és a meghitelezett között a jogt viszony az, hogy az utóbbi a tudomásulvétellel közvetlen jogot szerez a bankkal szemben arra, hogy az neki a meghitelezete összeget a kikötött feltételeknek az ő részéről való teljesítése ellenében kifizesse. Nem szükséges szerinte, hogy a szerződés létesüléséről a meghitelezett tudomást szerezzen s a jogszerzés különösen nem függ attól, hogy őt a bank a megtörtént meghitelezésről értesítse. Helyesli a Reichsgericht álláspontját (71. k. 327.), hogy a meghitelezett a jogosítványt abban az alakban szerzi meg, amelyet annak a meghitelezési szerződés adott (48. 1.), s azt lényegében absztrakt teljesítési Ígéretnek minősiti a BGB. 780. §-a szerint (53. 1.). Különbséget óhajt azonban tenni a meghitelezőhöz intézett puszta közlés és az emiitett jogi hatást előidéző tudomásulvétel között és helyteleníti a Reichsgericht ellenkező értelmű döntéseit (106. k. 304., 107. k. 7.).