Polgári jog, 1925 (1. évfolyam, 1-9. szám)

1925 / 2. szám

54 Dr. Szladits Károly alap keletkezik, a záloglevelek, a pénzintézeti betétek, a biztosítási díjtartalékok és az ezekkel fedezett életbiztosítási kötvények javára. Csak természetes tehát, hogy a Német Birodalomban és Lengyelországban is innen indult ki a valorizálási probléma megoldása.1 Egyébként figyelemreméltó, hogy a német és a lengyel bíróságok sem pozitive valorizálták a jelzálogi tartozásokat, hanem csak negatíve, a törlés megtagadásával fejezték ki a felértékelés elvi szükségét és így közvetve kényszeritették rá a törvényhozást a kérdés megoldására. Biróságaink eddig sem mertek elmenni, bizonyára, mert e kérdésben oly tömegjelenségekkel állunk szemben, amelyekbe a belenyúlás — a részletek óvatos mérlegelése nélkül — kiszámíthatatlan hatást gyakorolna az ország labilis pénzügyi gazdasági helyzetére. Különben is ma már biróságaink sokkal erősebben foglaltak állást a jelzáloghitel valorizálatlan visszafizetése mellett, semhogy e téren fordulatot remélhetnénk. S végre is, mint láttuk, a biró nem kerül magával ellenmondásba, ha a felértékelésben bizonyos ponton megáll. Nem lehet a bíróval perelni, hogy meddig engedi őt lelkiismerete elmenni a fennálló jog korrigálásában. Ennek a problémának a megoldását tehát csak a törvényhozástól várhatjuk. Igaz, hogy már meglehetősen elkéstünk vele. Az áldozatok száma, sajnos, már igen nagy. De egy bizonyos mérsékelt felértékelés ma is még legalább az elvi igazságszolgáltatás erejével birna és a jövőbeli hiteléletre is áldásosán hatna ki. Az államnak nem is kellene attól tartania, hogy ezzel saját kötvénytartozásainak felértékelésére vállal felelősséget. Hiszen az államhitel nem tisztán magánjogi természetű, s aki az államnak hitelez, az tudja, hogy követelése politikai eshetőségeknek van kitéve. De a záloglevelek valorizálásával a törvényhozás még legalább némi erkölcsi elégtételt adhat a vesztett háború egyik legvisszásabb igazságtalanságáért, amely abban állt, hogy az egyik gazdasági osztály özvegyek és árvák anyági romlása árán gazdagodott. Ez is egy neme volt a földtehermentesitésnek és bizonyára nincsen jó magyar i L. Nizsalovszky: Jogállam 1924. 9.—10. és 1925. I. füzet.