Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 2. szám - Mezőgazdasági munkások betegségi biztosítása

azért, mert az külön-külön költséget kíván, rendesen már csak súlyosabb állapotban jut a beteg, miközben már a környezet megfertőzésének a lehetősége is fennforoghat, vagy amikor már a beteg esetleg életveszedelembe is jut. így alakul ki azután az a helyzet, hogy a gazdaságok már ma is aránylag súlyos költségeket viselnek szegődményeseik gyógyíttatásáért, viszont a költségek eredménye nem mutatkozik a szegődményesek egészségügyi helyzetének megfelelő javulásában. Elismerjük, hogy nem túlságosan sok az az összeg, amely adataink szerint egy cseléd-család gyógyíttatására átlagosan esik: kereken negyvenkét pengő évenként. Azonban nem is olyan kicsiny ez az összeg, hogy el lehetne hanyagolni. Hiszen több annál, amit az Országos Társadalombiztosító Intézet egy háztartási alkalmazott után évi járulékként kap. Igaz, hogy az OTI e harminchat pengő ellenében legnagyobbrészt csak családtalan háztartási alkalmazottaknak nyújtja a szociális biztosítás előnyeit; azonban minden betegség esetében rendszeres orvosi kezelést, a munkaadótól független kórházi ápolást és ezenkívül táppénzt is. Ha ezeket a szolgáltatásokat összehasonlítjuk azokkal, amelyekhez szegődményeseink hozzájuthatnak, akkor az a következtetést kell levonnunk, hogy a gazdaságaink által ma fizetett költségeket okszerűbben lehetne a szegődményesek egészségügyének szolgálatába állítani. Hiszen nemcsak családonkénti átlagában, de végösszegében sem lekicsinylendő az a teher, amelyet ma a nagygazdaságok szegődményeseik gyógyíttatása érdekében viselnek: 8387 kataszteri holdon 290 család számára évi 12156 pengő egészségügyi költség szerepel kimutatásunkban. És ezenkívül olyan mellékes kiadások is vannak, amelyek adatszerűen nem voltak kimutathatók: kocsi küldése az orvosért, vagy a beteg elszállítása az orvoshoz. Erről a költségről az adatszolgáltató gazdaságok nem vezetnek külön kimutatást, pedig ez a költség sem elhanyagolható, különösen pedig akkor nyer jelentőséget, ha figyelembe vesszük a hazai nehéz útviszonyokat. Rossz mezei közlekedési viszonyaink már önmagukban is nehezítik a szegődményes orvosi kezelését, s a munkások betegségi biztosításának intézményes megoldásával ezeket a közlekedési nehézségeket is jobban át lehetne hidalni és a fuvarozási költségeket okszerűbben beosztani, mint mai mezőgazdasági egészségügyi rendszerünk mellett. Nem azért foglalkoztunk elsősorban a szegődményesek betegségi biztosításával, mintha ma a szegődményesek lennének ebben a tekintetben a legsúlyosabb helyzetben, hanem mert itt van az a terület, ahol még a mai viszonyok között is eredményt lehet elérni. A nem állandó jellegű gazdasági munkások betegségi biztosítását ugyanis szinte leküzdhetetlen nehézségek elé állítja a mezőgazdasági munkanélküliség. A munkanélküliség ugyanis általában megnehezíti az egészségügyi biztosítást, mert nehéz volna a keresetnélküli betegek kezelését pusztán gyógyítás útján megoldani és részükre a táppénz kiutalását mellőzni. Már pedig közismert tapasztalat, hogy munkanélküliség fellépésekor rohamosan növekszik azoknak a száma, akik a táppénz elnyerése céljából betegnek kívánják magukat nyilváníttatni és szomorú egészségügyi viszonyainkra jellemző, hogy a szociális biztosítóintézetek az esetek nagy részében ilyenkor valóban kénytelenek elismerni a fölmerülő igények jogosságát olyanok részéről, akik munkaalkalom esetén nem is kérnék beteggé nyilvánításukat. Világos, hogy ezek a nehézségek csak akkor lesznek áthidalhatók, ha mezőgazdasági munkanélküliségünket egy nagyvonalú gazdaságpolitika ismét képes lesz visszaszorítani. Közvetlenül nyert tapasztalataink szerint nagy jelentőséget tulajdonítunk még annak, hogy a falusi lakosság egészségtani ismeretei kibővüljenek. Iskolában és iskolán kivül is föl kell venni a harcot a földműves népünkben oly konok gyökerekkel bíró babonák és ráolvasások ellen. Nézetünk szerint az egészségtan volna a népoktatás egyik legfontosabb tantárgya és figyelembe véve azokat az ismert nehézségeket is, amelyekkel a falusi gyermekek iskolalátogatása találkozik, elengedhetetlen feltételül kellene szabni az iskolázás befejezésénél, hogy a gyermek a szükséges egészségtani ismeretekkel rendelkezzék. Mennyire összefügg ez a kérdés a szociális biztosítás kérdésével, azt a megdöbbentő esetek egész sorának elmondásával tudnám igazolni, amikor még a mai rendszer mellett sem a munkaadó részvétlensége, íukarsága vagy kényszerű takarékossága miatt nem jutott a szegődményescsalád orvosi kezeléshez, hanem éppen a szegődményesek makacs ragaszkodása a hagyományos kuruzslásokhoz terjedt annyira, hogy inkább eltitkolták betegségüket, csakhogy a munkaadó ne kényszerítse őket az orvostudomány igénybevételére és babonás hiedelmeik cserbenhagyására. Azt hiszem azonban, hogy az intézményes egészségügyi megoldás ebben a tekintetben is gyorsabb javulást hozna, mint a mai helyzetben, amikor az orvosi kezelés a munkaadónak is esetenként külön költséget okoz. A nehézségek rendkívül nagyok, mégi azt kell látnunk, hogy a gazdaságok már ma számbavehető áldozatokat hoznak szegődményeseik gyógykezelésére és csak szervezési hiány vagy hiba, hogy e terhekkel nincsenek arányban az eredmények. Másrészt állandóan szem előtt kell azt is tartani, hogy a mezőgazdaság jövedelmezőségének emelése és még inkább stabilizálása esetén — mert hiszen átmeneti konjunkturális javulásra nem lehet szociális intézményeket építeni — a mezőgazdasági munkások egészségügyének további céltudatos fejlesztése el ne hanyagoltassék. Furkópuszta, Tolna megye. Lipták Gábor Adalékok a magyar közületi pénzügyek irodalmához Irta: Takács György dr. (Bp., 1935. 87 1.) Régi hiányt pótol ez a pénzügyi fogalmazói kar könyvtára kiadásában megjelent mü, mert, bár a magyar pénzügyi irodalom csak a kiegyezés óta fejlődhetett erősebben, — mégis bő szakirodalmunk van, s ez eddig bibliográfiailag nem volt feldolgozva. Sőt még könyvtáraink katalógusai is nélkülözik a szakszempontokat, — egy dicséretreméltó kivétellel, a parlamenti könyvtárral, ahol megfelelő a feldolgozás. A szerző az irodalmat két részre osztja: pénzügyi jogi és pénzügytani müvekre. Az elsőben a jogszabályokkal kapcsolatos, inkább gyakorlati, a másodikban a tudományos igényű, elméleti műveket sorolja fel. Tizennyolc csoportban tárgyalja a pénzügyi jogi, húszban a pénzügytani irodalmat. Az egyes csoportokon belül megkülönbözteti a háború előtt s háború után írt müveket, miután az előbbiek mindkét csoportban inkább történeti jelentőséggel'bírnak. Szűk tere folytán — az előszó szerint — valódi célját, az egyes művek rövid ismertetését már nem nyújthatja, de a bibliográfiát kísérő kommentárjában igyekszik megrajzolni pénzügyi irodalmunk jellegét: a magyar pénzügyi jogi s pénzügytani irodalom kiterjedés szempontjából kielégítő, ám a jogfejlesztés és eszmei tartalom igényét — némileg vitatható felfogása szerint — csak a pénzügytani irodalom kívánhatja. (R. I.) 31