Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 10. szám - A városi privilégiumok. Bevezetés a várospolitikai problémák tárgyalásához

Taksony idejében még nem is volt Pesten castrum. azt később építették. De a legújabb (1932) ásatások ebben a tekintetben is igazolták Béla király Névtelen Jegyzőjét, mert rábukkantak a belvárosi Dunapartan épült római eastrum nyomaira, tehát a mohamedánok ténvleg castrnmot, kaptak s e körül helyezkedtek el. E körül kezdték megalapítani Pest városát, amelyet németül már Ofennek neveztek az idejövő német polgárok, még a jobbparti Ofen kialakulása előtt. Bár említik, hogy ezt a Pestet már Szent István király is kiváltságokkal ruházta feL de ennek írásos nyomai nincsenek és csak közel :3Ü0 év múlva, IV. Bélától kapott igazi, komoly városi szabadalomlevelet: 1244-ben, a tatárjárás borzalmai után. Tehát 300 évig csakis a történelmi materialista szemléletben ismert nyers előfeltételek alakították ki a dunai révátkelő ]telyen, nagy transzverzális országutak találkozópontján, mindkét oldalon (még a IV. Béla által alapított budai vár felépítése előtt) a mai Budapest alapvárosát olyan jelentős hellyé, hogy Eogerius nagyváradi kanonok Siralmas Krónikájában a »magna teutonica villa« — nagy német város — jelzőt érdemelte ki. Az 1244-ben megadott, kiváltságlevél s az utána még megszerzett egyéb királyi kiváltságlevelek természetesen nagyban föllendítették Pestet és Budát is. De ezeket a kiváltságokat, sokszor ki kellett »verekednie«, taktikával, fifikával, vesztegetéssel. Nem mindig sikerült az máról holnapra. Pedig az ilyen »városi kiváltságok^ egy magasabb viszonylatban is igazi városnál, nem egyebek, — miként mondottuk, — mint a többezeréves, egykor szuverén városi hatalomnak csökevényei csupán. Város — még a pseudo-vá.ros is — visszamaradhat a fejlődésében, kiváltságok és önkormárnyzat híján. Erre neki olyan szüksége van, mint a falat kenyérre. Elvégre ismerünk olyan táplálkozási módokat, amikor kenyér nincs. De mégis ez az egyik legfonto-abb táplálék, ha valaki egészséges, erős akar lenni s nem vérszegény, penészvirág, szobaillatú. Az önkormányzat pedig — nemcsak »alkotmány védelmi« szempontból fontos, hanem egyéb más szempontból, sokkal gyakorlatiasabb, materiális okból. Lássuk be azt a tényt is, hogy egy ú. n. iguzi város, az túlél nemcsak kormányokat, hanem államokat, sőt nemzeteket is, hogyha egyéb természeti és gazdasági adottságai, erőforrásai nem változnak meg lényegesen. Az örökváros. Rónia, nagyon változó uralmakat, birodalmakat, sőt nemzeteket élt át — lényegében változatlanul. De itt van a mai Budapest területe. Akkoriban nálunk várost még csak a római birodalomban ismertek s így a Krisztus előtti tabáni illir, majd kelta települést városnak nem tekinthetjük. Ellenben Aquincum már határozottan város volt, még pedig jelentős. — minimálisan 60.000 főnyi polgári lakossággal bíró város. Ez átélte a rómaiakat, az aivarokat. a hunokat, hogy néhányszáz évnyi homályos és dekadens korszak után még sértetlenül adja át városi kereteit a honfoglaló magyarságnak, — egy nyúlványát a későbbi Pest belvárosa helyén épített Transaquincumot pedig a bolgár mohamedánoknak. A tatárjárás után az adottságok megmaradtak, tehát Pest újra fejlődött. A török uralom alól való felszabadulás után Buda és Pest ismét újra benépesült, noha csak hosszú, több évtizedes küzdelem után, 1715ben sikerült minden vonatkozásban életbe léptetni a már 1703-ban kelt és hosszas kunyorálások, költséges vesztegetések, valamint a visszafoglalás költségei fedeAz Egyetemi Híradóban olvassuk: »P 75.60, azaz hetvenöt pengő hatvan fillér az az összeg, amelyet az ÁDOB révén közhivatalokba jutott diklomás ifjú minden elsején kézhez kap. — Egy jobb, szebb, egészségesebb Nagymagyarországot akarunk-e, vagy pedig megelégszünk a 75-60-as elintézéssel és várjuk tétlenül a biztos megsemmisülést^ zésére szedett »ius armorum« lefizetése után megkapott Lipót-féle kiváltságleveleket. A törvényhozás ugyanis csak 1715-ben iktatta be a kiváltságlevelet a törvények közé s akkor nyert igazán »jogerőt.« Az önkormányzat lényeges hatása abban nyilvánul, hogy a polgárságban kialakul egy — a nemzeti érzéstől sokszor merőben különböző' — lokálpatriotizmus, amely messzemenő jogokat és igényeket involvál ugyan, de ugyanakkor messzebbmenő, sokszor heroikus áldozatkészségre is lelkesít. Ha egy város önkormányzatát megcsorbítjuk, — amire a közigazgatás centralizálása érdekében gyakran találunk példát — ne csodálkozzunk, ha a lokálpatriotizmus elszürkül s az egész speciális polgári áldozatkészség ellanyhul. Lehet, hogy az uralmon levő államigazgatási irányzatnak ez pillanatnyilag kedvező, mert esetleg egy kellemetlen ellenzéki fészket szelídít be a kormánypártiságnak aklába. De ugyanakkor megakaszthat egy olyan fejlődési folyamatot, amely nemcsak azért egészséges, mert természetes adottságokat feltételez, hanem azért is, mert a fejlődés nyomán fakadó gazdasági és kulturális jólét kisugárzik a Hinterlandra, az országrészre, sőt az egész országra és nemzetre egyaránt. A közigazgatási centralizálásnak van egy pompás köpönyege: a szakszerűség fokozottabb biztosításának hangoztatása. Ennél a pontnál érdemes megállnunk egy pillanatra. A szakszerűség címén való gyámkodás nemcsak jogosult, hanem szükséges is ott, ahol az önkormányzat ezt a szakszerűséget, akár quantitatív, akár qualitativ kicsinységénél fogva, nem tudja biztosítani. De ahol a quantitativ kicsinység vádja nem állhat fenn és a nagy quantumból az egészséges, természetes, szabadon érvényesülő szelekció megadja a qualitativ hozzáértők kiválasztódását, ott a szákszerűség címe, vagy inkább ürügye alatt folytatott közigazgatási gyámkodás és az önkormányzatnak lépten-nyomon való megcsorbítása nem indokolt. A községi közületeknél az individuális elbánás elvének nem alkalmazása esetleg keservesen megbosszulhatja magát s ezért a felelősséget — ismétlem egy ú. n. »igazi« város esetében — a kormányzat, vagy kormányzatok, nemcsak az utódnemzedékkel, hanem esetleg a többi nemzetekkel, sőt az egész emberiséggel szemben is viselni tartoznak. Mert maként Fichte is mondja: »Mi nemcsak utódok, hanem ősök is vagyunk!« Természetesen, mindezt nem szabad százszázalékosan vonatkoztatni a »közigazgatási gyámkodás« olyan területére, ahol erre magasabb szempontból, pl. a nagy államcélok megvalósítása érdekében való helyes beillesztés végett van szükség. De itt is óvatosan kell eljárni: nehogy az autonómia túságos megcsorbítása káros következményekkel járjon és nehogy az egészséges, bár maradinak látszó, de voltaképpen sokszor a haladás motorját jelentő lokálpatrotizmus sorvadására vezessen. Aki tehát a várospolitikai problémák mélységeibe 32