Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 1. szám - Vándormozgalmak a világháború után hazánkban és az utódállamokban

tételezi, hogy a kivándorlók ma már nagyobb felkészültséggel és körültekintéssel indulnak el, nem vágnak neki vakon a szerencsének és ezért merik a családjukat is magukkal vinni. Mindenesetre a családos kivándorlóknál majdnem teljes a valószínűsége annak, hogy az illető végleg elszakad hazájától és más országban telepedik le. Érdekes a kivándorlók foglalkozási megoszlásának alakulása is a háborúelőtti viszonyokkal szemben, amikor szinte kizárólag földmívesek vándoroltak ki, önálló őstermelők, illetve nagyobbrészt mezőgazdasági cselédek és napszámoosk, míg ma igen erősen előtérbe tolódott az ipari, kereskedelmi és közlekedési foglalkozásúak száma. A magyar kivándorlók foglalkozási megoszlása. 1928 1932 Összes kivándorló: 5.504 79!) Ebből: Önálló őstermelő 781 40 Mezőgazdasági cseléd és napszámos 2.650 38 Önálló iparos 119 24 Ipari, kereskedelmi és közlekedési segédmunkás és napszámos 288 140 Egyéb (tőkepénzes, nyugdíjas, magánzó, stb.) 397 246 Igazán szembeszökően nálunk ez az eltolódás csak a legutóbbi években mutatkozik, ami összefügg többé-kevésbé az ország indusztrializálódásának mérvével is, továbbá azzal, hogy a földmives népességnek az anyagi ereje is hiányzik az utazás költségeire. Azonkívül az inkább városi lakosságú iparos-, kereskedőelem mozgékonyabb, mint a földmívesek, akik előtt az egykori tömeges példák és a rábeszélések varázsa is erősen elfakult. A kivándorlás nagymérvű lecsökkenésével természetszerűleg annak különféle vonatkozásban való jelentősége is lecsökkent. így közel sem mutatkoznak már olyan nagy összegek a fizetési mérleg aktívái között a pénzküldemények révén. Következik ez nagyrészt abból, hogy a régebbi kivándorlók mindinkább elszakadtak már otthonuktól. Azonkívül annyira hozzáalakultak már az amerikai élethez, hogy a magasabb munkabérek mellett magasabb életszínvonalat is igyekeznek teremteni és így megtakarításokra nem nyílik a régi arányokban módjuk. Mindazonáltal a pénzküldemények összege kisebb arányban csökkent, mint a kivándorlók száma. A háborúelőtti mintegy 144 millió koronával szemben (Fellner Frigyes számításai) ma átlag 40 millióra tehető a Magyarországra érkező pénzküldemények összege. Ebből az öszszegböl azonban le kell vonnunk a kivándorlók által magukkal vitt összegeket és az útiköltséget. Az utazási költség ma Budapesttől, helyesebben az országhatártól (mert. a magyar vasúttársaságnak kifizetett összeget nem vonjuk le) New Yorkig 600—650 pengő (1935. évi adat). A magukkal vitt összegek szempontjából — tekintve, hogy az 1924. évi Immigration Act eltörölte azt a követelményt, hogy minden bevándorlónak 25 dollárt kell felmutatnia és így csak akkora összeggel kell rendelkeznie, hogy rendeltetési helyére juthasson — különösen csak a 8 dollár fejadó számítandó. Ez összegek levonásával a magyar fizetési mérlegben mintegy 37 millió pengő szerepel aktívum gyanánt a tengerentúli vándormozgalom révén. A többi kivándorlási országból érkező pénzküldemények nem jelentős összegek. A migratio-kutatásnak a mi számunkra igen nagy értékkel bíró kérdése: hogyan alakul a vándormozgalom a Magyarországtól elszakított területeken? Tudjuk, hogy az Alföld természetszerűen nagyobb megtartó ereje miatt a kivándorlás elsősorban a Felvidékeken hódított. A mai Magyarország területén 10.000 közül 23-an, míg a ma elszakított területeken 10.000 közül 43-an vándoroltak ki a háború előtt. A kivándorlás az azóta elszakított területekről határozottan nagyobb arányokban folyik ma is, mint Csonka-Magyarország területéről. Példának idézve két eléggé jellegzetes esztendő kivándorlását, a ma Csehszlovákiához tartozó Felvidékről a következő képet kapj uk: Év Összes Tót Magyar 1927 23.598 12.053 1.610 1928 24.540 13.544 1.422 A kivándorlás a Felvidékről nagyarányú. A megélhetési források elégtelensége, amelyeket a kedvezőtlen természeti körülmények és amellett még a nem elég intenzív gazdálkodás is okoz, állandóan elegendő táplálékot nyújtanak a felvidéki kivándorlás inveterált jelenségének. A magyar kormány annakidején erős iparosítási politikával igyekezett a vidék termelőerejét fokozni. NagyMagyarország szempontjából a Felvidék képviselte elsősorban azt a területet, ahol ipartelepek létesítése mutatkozott megvalósítandónak. Az energia, nyersanyag és munkaerő jelenléte mind erre képesítette. Egészen megváltozott most a helyzet, mikor a Felvidék életét csehszlovák szempontból intézik. Ennek a felfogásnak a jellemzője a hírneves francia geográfus, De Martonne egyik megállapítása is, aki az egykori magyar iparosítási politikát elhibázottnak tartja s a Felvidék jövőjét a mezőgazdasági termelés fejlesztésében látja. Ez a megállapítás azonnban csak a mai tényekkel szemben helytálló, mert a cseh iparral szemben a felvidéki ipar valóban csak kiküszöbölendő versenyt jelent s Csehszlovákia érdekében valóban inkább e terület fokozottabb mezőgazdasági kihasználása áll. így tisztán gazdasági, de azonkívül bizonyos politikai meggondolások szem előtt tartása miatt is, ma a felvidéki ipar inkább visszafejlődik, ami a terület megtartó erejének természetszerűleg a rovására megy s jelentékeny tényezővé válik a vándormozgalom taszítóerői körében. A kivándorlási mozgalom mérvének növeléséhez hozzájárul még az a körülmény is, hogy a régen oly általános idényvándorlások — melyek a Felvidékről az Alföldre tartottak — ma irányukból teljesen kitérültek és nemzetközi vándorlásokká alakultak át. A felvidéki tót kivándorlóknak jelentékeny része ma Ausztriába, de méginkább Német- és Franciaországba tart. Az állandó jellegű kivándorlás főiránya azonban még ma is az Egyesült Államok, ha a kvóta igen szűkre is szabta a méreteit. Érdekes még megemlíteni, hogy míg a régebbi kivándorlóknak mintegy negyedrésze tért vissza (és vándorolt esetleg újólag ki), addig jelenleg a visszavándorlóknak az aránya alig 2.2%. Erdélyben a kivándorlás aránya körülbelül ma is azon a szinten mozog, mint a világháború előtt. Míg a háború előtti években 10—11.000 embert mozgatott meg évente a vándormozgalom, addig jelenleg átlag 8500-at. Tekintetbe kell venni, hogy itt viszont a nemzetközi vándormozgalomnak országon belüli vándorlássá való átalakulásával állunk szemben s míg azelőtt Erdélyből Romániába tartó kivándorlók tették ki a kivándorlók igen jelentékeny hányadát, addig a jelenlegi adatok a mai NagyRomániából való kivándorlókat jelenthetik. Úgyhogy még szinte azt is mondhatnánk, hogy itt a kivándorlás a háború után növekedett. Az erdélyi kivándorlók nemzetiségi megoszlása két karakterisztikus esztendőben (Ferenczi számításai) a következő: Év Összes Magyar Német Román 1928 8.583 1.811 21.1% 4.421 51.5% 363 4.2% 1929 8.420 1.880 22.4% 3.918 46.5% 416 4.9% Hasonló viszonyokat tapasztalhatunk Jugoszlávia31