Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 10. szám - A szociális emelkedés útja a mezőgazdaságban

fennmaradó néhányszáz pengőből kell eltartani a családot. A nehéz termelési helyzet mellett még az alacsony értékesítési árak sújtják a mezőgazdaságot. Hiába követelünk addig munkabérvédelmet, hiába kívánjuk megvalósítani a szociális biztosítást, amíg a termények árának alacsony volta szab határt a munkabérnek és a közteherviselőképességnek egyaránt. Egy kicsinyes fináncpolitika megtagadta a szükséges segítséget a mezőgazdasági lakosságtól, holott látnia kell, hogy egy olyan országban, amelynek lakossága 55%-ban gyarmati életszínvonalon él, ott nincsen remény sem gazdasági fejlődésre, sem pedig szociális megnyugvásra. S egyenesen fölháborító az a tudatlanság, amelylyel a jelszópolitikusok az értékesítési helyzetről szónokolnak. A mi szociális agrárprogramunknak egyik legfontosabb tétele: növelni a belső fogyasztást, még pedig olyan árszínvonalon, amely lehetővé teszi az agrárlakosság emberhez méltó megélhetését és tisztességes munkabérét. Tehát nem kevesebbet, hanem többet kell termelni s a többtermelésnek nem az export a kizárólagos célja, hanem az export csupán egy szükséges egyensúlyozó, amely csak az igazi cél: a növekvő magyar népesség emelkedő életszintje felé vezető út zavartalanságát biztosítja. A többtermelés — nem túltermelés A svájci Emest Laar érdeme, hogy kimutatta: a lakosság minőségi táplálkozásának javulása, tehát: a hús, zsír, tej és tojás fogyasztásának a táplálkozásban való nagyobb részesedése nemcsak véget vet a túltermelésnek, hanem rendkívüli mértékben utat nyit a többtermelésnek. Erre egyetlen adatot idézek: ugyanazt a tápkalóriát tejfogyasztás céljára húszszor nagyobb mezőgazdasági terület szolgáltatja, mint a krumpliföld. Ha a magyar nép táplálkozásának minősége elérné a nyugateurópai szintet, akkor körülbelül negyven százalékkal kellene mai mezőgazdasági termelésünket fokozni. S ehhez az új piaci lehétőséghez még a természetes népszaporodás szükséglete járul. Ma pedig, az egyoldalú export és az alacsony állatállomány következtében, exportáljuk földünk hanyatló termőerejét, de exportáljuk a gyermekeink testének felépítéséhez szükséges fehérjét és csontképző anyagokat. S közben a tudatlan bankett-szónokok túltermelésről sóhajtoznak. A túlzsúfolt agrárlakosság számára az iparosítás szükségét föl kellett ismernünk. Ehhez pedig a legtermészetesebb lépés a mezőgazdasági ipar fejlesztése. Ennek a nyersanyagai mindenképpen biztosítva vannak s amellett, hogy új kereseti lehetőségeket nyújtanak népünknek, egy külön előnyt is hoznak: csökkentik függő helyzetünket, szinte gyarmati kiszolgáltatottságunkat a tőlünk importáló államokkal szemben, amelyek szisztematikusan kihasználják a jó termések idején előálló sürgető értékesítési megszorultságunkat. S ugyanebből az okból ki kell építeni mezőgazdasági raktárszervezetünket, hogy földünk terményeivel okszerű készletgazdálkodást folytathassunk és ne legyünk kénytelenek azokat minduntalan elkótyavetyélni. És megint a földkérdés . . . Az eddigi elmondottak hiányokat jeleznek s e hiányok kiküszöbölése jelzi szociális mezőgazdasági programpontjainkat. De nem szándékom »mellébeszélnk és nem szándékom — ahogy ezt a jelszavak rabul esettjei mondani szokták — »szakszerűen elvízenyősíteni« a fölvetett nagy kérdést: a föld kérdését. És remélem, annyira még nem jutottunk, hogy a szaktudás már vádat is jelentsen. Az elhibázott »telepítésk törvény és a szintén elhibázott hitbizományi »reform« tárgyalásai közben derült ki, hogy nagyszabású és mégis reális megoldás tervét egyedül a konzervatív Bethlen István tudta produkálni. Ez a megoldás egyetlen harmonikus koncepcióba foglalta össze a szerteszaladó és egymásnak ütköző érdekeket, ezt a koncepciót beleillesztette történelmi fejlődésünk vonalába és összhangba hozta gazdasági fejlődésünk törvényeivel. Akik a keresztény nagyvagyon megsemmisülésétől féltik nemzeti életünk egyensúlyát s viszont akik a parasztság megerősítésében látják a nemzeti jövő biztosítékát, mindazoknak az aggodalmaira együttesen tudott feleletet adni Bethlen István földprogramja, amely szerint a még kielégíthető földigényeket oly módon kell kielégíteni, hogy közben a nagybirtoki földvagyon nagyipari vagyonná alakuljon át. Ezen a módon nemcsak hogy nem gyöngítjük, hanem még erősítjük is az ország vagyonmegosztásának nemzeti jellegét és reálisan megoldjuk a birtokpolitikai egyik kérdést. Láttuk azt, hogy az elaprózott és tagosítatlan parasztbirtok a birtokpolitikának másik súlyos kérdése. De láttuk azt is, hogy hazánk egész nemzetgazdasági konstrukciója egészségtelen. Viszont ha az új iparosítás helyreállítja a helyes nemzetgazdasági egyensúlyt a sűrűn lakott és mégis túlnyomóan őstermelőnek megmaradt országban, akkor az új kereseti lehetőségek folytán meg fog változni a parasztbirtokok elporlott állapota is, mert nem lesz kénytelen a túlzsúfolt és szaporodó agrárnépesség ragaszkodni azokhoz az egészségtelenül lecsorbult földdarabokhoz, amelyek ma csak az éhenhalás ellen nyújtanak számára menedéket. Az egészséges nemzetgazdaságban a parasztság társadalmi egészsége is helyre fog állani. Viszont, bár ezen a módon már bizonyos mértékig a tagosítás kérdése is enyhül, mégis hangsúlyozom, hogy ebben a kérdésben is sokkal többnek keli történnie, mint ami eddig történt. Munka — lent a faluban A tagosítás mai centralizált megoldásával szélűben fölvetettem agrárpolitikai könyvemben az önkéntes tagosítás eszméjét. Ez csak egyetlen példa arra, hogy a jövő agrárpolitikai és szociális munkájának nem a törvényhozásban, hanem lent a faluban van az igazi tere. Minden vonatkozásban érvényes a mezőgazdasági tudománynak az a régi tétele, amelyet csak a jelszavas és papírosreformokat termelő uralom nem vett tudomásul, hogy a földművelő lakosság sorsának sokkal jelentősebb tényezője a törvényeket az ő életébe gyakorlatilag átültető közigazgatás, mint maga a törvény, amely jó falusi igazgatás nélkül csak »zengő húr és pengő cimbalom*. Szakszerű, mélyreható és gyors eredményeket hozó munkára van szükség a falu igazgatásában. Ennek a munkának a megszervezése megvalósítható esetleg az Országos Mezőgazdasági Kamara keretében, de nem ez a megoldási forma a lényeges, hanem maga a munka. Az önkéntes tagosítás mellett a helyes talajmüvelés, igakihasználás, trágyázás és műtrágyázás, takarmányozás és állategészségügy terén közvetlen és gyors vezető segítségre van a mi népünknek szüksége, hogy kiemelkedhessék mai szo15