Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 1. szám - Románia magyarsága a választások tükrében

Románia magyarsága a választások tükrében A parlamentárizmus történetében példa nélkül áll Románia választási rekordja, melyet a világháború után nem is teljes másfél évtized alatt állított fel. 1919 novemberétől 1933 decemberéig bezárólag, összesen tehát tizennégy esztendő alatt, kilencszer választották újra a törvényhozás tagjait, három különféle választási rendszer szerint. Erre a tényre még a politikai jogtudomány evolucionális elmélete sem tud mentő feleletet adni. Kétségtelen, hogy természeténél fogva minden állam állandó alakulásban van, hogy sohasem kész és folyton alakul, mert népessége állandóan változik, de változik a terüete és a főhatalma is és mindegyikük változása kihat a többi tényezőre is. űj célokat ad, új politikai eszközök alkalmazását teszi szükségessé. A változástól, az egészséges fokozatos fejlődéstől azonban élesen el kell határolnunk a természetellenes változtatást. Egészségesen kialakult és természetesen fejlődő államban egyetlen alkotótényező indokolt változása sem involválhat ilyen abnormális jelenségeket, csak azoknak önkényes és természetellenes mértékben való megváltoztatása. Ma már a béke sugalmazói előtt is nyilvánvaló lett, 'hogy a világháborút lezáró változtatások az európai államokat igazságtalan ós természetellenes célkitűzésekbe sodorták, mert előidézőik szem elől tévesztették a fokozatos fejlődés követelményeit. Így adódott, hogy Románia földrajzi határa ma faji egységének határain messze túlnyúlik és »törétneti« jogokkal ruházza föl olyan területek fölött is, melyekre soha még csak képzelt jogai sem voltak. Ez a váratlan határokig bekövetkezett nagyfokú területgyarapodás aztán az új államterület determináló hatásait nem arányosan, hanem — korunk uralkodó nemzeti szempontjaitól súlyosbítva — fokozott mértékben változtatta meg. A területváltozással járó új célkitűzés ezek szerint a népesság nemzetiségi összetételének megváltoztatására irányult, elsősorban természetesen a legnagyobb kisebbség, a magyarság rovására, annak eliminálására. Érdekes, egyben szomorú eredményét látjuk ennek a törekvésnek az utolsó kilenc választás eredményeiben, hogy mennyire sikerült, illetőleg, hogy mennyire nem sikerült a romániai magyarságnak politikai jogait ezen alkalmakkor érvényrejuttatni. Nagy-Románia első választását 1919 novemberében Vaida Voivod Sándor kormánya tartotta. Az érvényben lévő választási rendszer szerint összesen 568 képviselőt (elgondolás szerint minden 30.000, tényleg azonban minden 28.000 lakosra egyet) és 236 szenátort (hetvenezer, ténylegesen 67.000 lakosra egyet) választottak. Erről a választásról nemhogy megbízható adatokat, de még tiszta képet sem lehet nyerni. Négy országrészben majdnem önállóan folytak a választások és semmi összhang, semmi egységesség nem volt benne. A Regátban SL i lűurcej Ivan: Evolutia partidelar noastre politicc in cifrc si Brafiee 1919—1932. Sibiu. üerr.—Lege 1460—1920. I nemzeti liberális párt 103 s a parasztpárt 58 mandátummal járt elől, Besszarábiában csaknem egyedül a parasztpárt jutott képviselethez (72), Bukovinában, a demokrate unirea párt állt az élen 20 mandátummal, de a legvisszásabb helyzet már ekkor is Erdélyben adódott, ahol a 205 jelölt közül 144-et választás nélkül egyszerűen képviselőnek jelentettek ki (»in Transilvania au fost proclamati alesi 144 candidati din 205, fara votare^c).1 A választások a lehető legheterogénebb eredményt hozták, pedig a leadott szavazatok 30%-át megsemmisítették. Vaida Voivod Sándornak sikerült ugyan a paktumok egész sorozatával 391:177 arányú többséget elérnie, de azt huzamosabb ideig tartani magától értetődően már nem tudta. Utóda Avarescu 1920 júliusában új választásokat tartott. Ezt a választást már egy újabb rendszer szerint bonyolították le. A vonatkozó rendelet2 intézkedései szerint a megválasztandó képviselők száma 369-re (50.000 lakosra tervezve egy, a valóságban 45.000) a szenátorok száma pedig 168-ra (százezer lakosra tervezve egy, ténylegesen 96 ezerre) csökkent. Ennek a választásnak az eredményéről, az egyes pártok irányának pontos elhatárolásáról, valamint a mandátumok megoszlásáról megbízható hivatalos kimutatás nem található. Magyarok — hasonlóan az előbbi parlamenthez — a választásokban sem aktív, sem passzív részt nem vettek. Avarescu parlamentje »viszonylag« elég hosszú életű volt, csaknem két esztendőn keresztül állta az idők viharát és a pártok ostromát. 1922 tavaszán találták az időt eléi"kezettnek arra, hogy új nemzetgyűlést alakítsanak Nagy-Románia új alkotmányának az elkészítésére. A megbízást Britamu kapta, jóllehet pártja az előző parlamentben mindössze hét főt számlált. A választás még szintén az 1920. évi választási rendelet előírásai szerint zajlott le s a liberális pártnak olyan szilárd többséget hozott, hogy Bratinau parlamentje volt eddig az egyetlen, mely a teljes négyéves ciklust végigállta. A Magyar Párt az impériumváltozás után elsőízben jutott egy, majd a pótválasztások alkalmával még két további mandátumhoz. Ez a nemzetgyűlés «betöltötte» hivatását elkészítve az új alkotmányt és 1926 március 27-én kihirdette a máig is érvényben lévő új választójogi törvényt, mely a képviselők számát 387-re emeli fel és bevezeti a kisebbségek óriási hátrányára a prémiumos választási rendszert, melynek a mindenkori kormányzópárt kialakulására olyan fontos (befolyása lett. A törvény első cikke értelmében Románia nagykorú (20. életévet betöltött) férfipolgárai általános, egyenlő, közvetlen, kötelező és titkos szavazással választókerületenként a kisebbségi képviselet és névjegyzékes listarendszer alapján választják a képviselőház 387 tagját. A szenátus tagjai kinevezettek és választottak. Utóbbiakat a román állampolgárok közül szintén névjegyzékes listarendszer alapján választják. A passzív választójoghoz betöltött 40 év szükséges. 24