Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 8. szám - Őrségváltó és műveltségváltó Erdély

Orségváltó és min A címet László Dezsőtől vettem, mert ő foglalta össze a legtökéletesebben mindazt, ami a mai Erdélyben végbemegy. Ezt az »őrség-« és »müveltségváltást« a fiatalok végzik el. Nem az. évjárat szerinti fiatalok, hanem azok, akik azért a magatartásért nevezik magukat fiataloknak, »mellyel frissen és szabadon akarnak mindennel szembenézni és mindenben cselekedni. . .« Az őrségváltók »Erdélyből néznek kifelé; Erdély hivatását önmaga lényének a kifejtésében« látják. Az alábbiakban keresztmetszetét próbáljuk adni a mai Erdélynek, hogy lássulk az egyes korporációk őrség- és müveltségváltását. Fontosnak tartjuk ezt egyfelől azért, mert sok tekintetben már előttünk járnak és jobban csinálnak sok mindent, mint mi. Másfelől pedig az őrség- és müveltségváltásnak ebben a megszentült lázában születik meg minden probléma és teljesedik be minden megoldás. Keresztmetszet alapjául Tamási Áron felosztását vegyük, aki a Brassói Lapokban ez év tavaszán felrajzolta azt a képet, amelynek alakjai a »cselekvő erdélyi ifjúság« — ma igen sok helyen érdemtelenül használt címét — érdemlik meg. Négy megmozdulásról kell szólanunk: Tizenegyekről; Erdélyi Fiatalokról; a Marxista népvalóság hirdetőiről és a Hitelről. . . * 1923-ban tizenegy fiatal erdélyi író egy »jellegzetes« antológiát adott ki, amelyben az akkori Erdély minden szellemi iránya képviselve volt versben, novellában, essayben, Az antológiát létrehozó csoport megfelel Szekfü Gyula Harmincéveseinek. Nevezzük ezért őket az erdélyi harmincéveseknek. Azonban Szekfü szerint a harmincévesek egy Jásziféle parasztromantikáért lelkesednek; nyugati áramlatokba beágyazott nagy magyar kultúra helyett egy ködös és bizonytalan alapokra épített turáni őskultúra után áhítoznak; nincs bennük semmi spirituális motívum; egy dunamedencei államról álmodnak, amely az úgynevezett parasztdemokrácia alapjain fog felépülni és végezetül nincsen kapcsolatuk a történelemmel; mert a klasszikus magyar műveltség hatásai nem fedezhetők fel bennük. Mindez nem érvényes az erdélyi tizenegyekre. A Jászi-íéle parasztromantika helyett szövetkezeti mozgalmat szerveztek: Kacsó Sándor és Balázs Ferenc. A turáni álomnak itt nem akadtak megfejtői, mert azt Szabó Dezső végérvényesen diszkreditálta a maga európai horizontokban beállított magánszemléletével. És Erdélyben senki sem vonhatja ki magát Ady és Szabó hatása alól; akár ha tagadja is, akár nem. A spirituális motívumok iránt igen jó érzékük van. Ma Erdélyben egy új és vallásos fiatalság állott a porondra. Fiatal lekészek munkálkodnak az egyházak lelki megújulásán, amely mia már hatásaiban is meglátszik. Ez a megújulás nem bigottságot, hanem megértést és együttdolgozást jelent. Reményik irányát követik: »Ne hagyjátok a templomot; a templomot és iskolát«. Tudják, hogy Erdély csak ezen a két terrénumon lehet magyar, máshol nem; mert az új imeltségváltó Erdély périum rengeteg akadályt állít még ezen a két részen is a magyarság elé; de különösen sokat, minden politikai és gazdasági szervezkedés elé. Ezt ők meglátták és ezért befelé néznek és ők sokkal inkább és sokkal előbb befelé fordultak és le a mélybe nyúltak, mint mi. A tizenegyek a »székely valóságnak új megtalálói.« Kodály és Bartók népdalgyűjtései, Koós Károly »Székely népi motívumak, tervei a legerősebb visszhangra találtak náluk. A magyar klasszikus kor embereinek és alkotásainak az ismeretére, sőt azok teljes megismerésére való törekvés már túl van az első stádiumokon: Debreceni Sándor első modern Körösi Csorna Sándor életrajza; László Dezső könyve Bethlen Gáborról, Zrínyi Miklósról, Eötvös Józsefről, Széchenyi Istvánról őket tette tanulmány tárgyává és hozta közel az ifjúsághoz, nem kis hatás nélkül. Jancsó Elemér, Vita Zsigmond, Jancsó Béla, Pogány Albert irodalomtörténeti munkásságot fejtenek ki. Debreceni László az erdélyi egyházak épületeit, kegyszereit gyűjti és rendszerezi tudományos eszközökkel. Biró Sándor történelmi előadásai azt igazolják, hogy Erdély nem szakadt el a múlttól. Végezetül pedig említsük meg, de még vissza fogunk egyebütt térni rá, hogy Makkai Erdély nélkül nem tudta volna megírni a »Magunk Revíziójáét. A tizenegyek társasága ma már nincs meg, mint egység; de tagjai új szövetségek, mozgalmak megalapítói lettek. Kemény János az erdélyi irodalom szervezését indította meg; Jancsó Béla az Erdélyi Fiatalok művelődési mozgalmának lett a megalapítója. Az Erdélyi Fiatalok mozgalmát, ha röviden akarjuk jellemezni, így fogalmazhatjuk meg: taktikáztak. Azonban ez a taktikázás megbocsátható, ha a körülményekkel tisztában vagyunk. Tevékenységük két irányban nyilvánult meg: egyfelől az egyetemi ifjúság szociális segélyezéséért, másfelől a művelődésért küzdöttek. Munkájukat a teljes anyagi és szellemi függetlenség érdekében fejtettek ki. »Hi'bája és munkaerejének a meglankadása abból következett, hogy kellő bátorság hiányában nyilt kiállás helyett diplomatizáló taktikázással az egyre jóban kiéleződő ellentéteket át akarta hidalni. Erőtelensége előbb az anyagi, majd a művelődési küzdelemben látszott meg.« (Tamási Áron.) Ezzel a megállapítással szemben le kell szögezni azt a tényt, hogy az őrségváltásban azt a nehezebb és mélyebb útat választották, amelyet Spectátor így fogalmazott meg: »a mai ifjúság mennyire más, mint a régi, nem szépirodalommal, hanem társadalomtudománnyal indul; líra helyett statisztikát hoz. Valóban, falufüzeteik, szociográfiai adatgyűjtésük eredménye már akkor a helyzet felismerésének szolgálatában állott, amikor Erdélyben még nem gondoltak erre; de Magyarországon sem. »Mélyébben vizsgálták a haza lakosit, egymás közötti állását, földhöz, géphez, munkához való viszonyát s több effélét,... s ilymódon törekedtek kikutatni azon okot, amelyből áldott következtetésnek kellene a honra szállani.« (Széchenyi.) Ezzel a munkájuk37