Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 8. szám - A magyar alkotmányfejlődés és a magyar ügyvéd (Kossuth - Kölcsey - Deák) 1. [r.]

utolsó gondolatot maguknak az új törvényeknek alkotói kifejezik, az eddig jogtalanoknak az alkotmány sáncai közé való önkéntes felemelése volt ez, nem pedig alulról jövő erőszaktétel. Aligha van még nemzet, melynek kiváltságosai önként ily magasra emelkedtek volna a jog. az alkotmányosság és az emberiesség önkéntes elismerésében. És az ügyvéd Kossuthtal egyvonalban volt már ekkor is a másik történelmi nagyság, a másik ügyvéd: Deák Ferenc. A humanizmusnak és az egyéni szabadságnak világviszonylatban is másik kimagasló nagy apostola, akire később várt még elhatározó alkotmányos küldetés És ezen időben hangzik el Deáknak ajkáról a magyar ügyvédség múltjának, hagyományainak büszke igazolása, a7nely azonban jövőre is és örökre is kötelez: Tudniillik, hogy »az ügyvédi kar a hazának az a tiszteletreméltó testülete, amelynek a nemzeti alkotmány fennmaradása köszönhető«. Ha semmi mást nem mondanánk, csak e nagy férfiúnak örökbecsű mondását idéznénk, már akkor képet alkothat a tájékozatlan idegen is afelől, hogy a hagyományos alkotmány fenntartásában és korszerű fejlődésélten mit jelentett a magyar ügyvéd. De mégis tovább megyünk. Már azért is, mert tovább már olyan mozzanatokra utalhatunk, amelyek az elfogultság látszatától is teljesen felmentenek. Ugyanis (szinte már a hagyomány jellegével) ma is elevenen élő emlékei a világ két legnagyobb nemzetének is, akik a szabadsáv és az alkotmányosság szellemében mindenkor is elöljártak és ma is előljárnak. Az emberi sorsában a későbbi hontalansága miatt tragikus Kossuth Lajost, a magyar ügyvédet ugyanis a mult század ötvenes éveiben Anglia polgárai úgy ünnepelték, mintha neki is része lett volna a »dicsőséges forradalmukban*, az Egyesült Államok polgárai pedig úgy, mintha neki is szerepe lett volna a »függetlenségi nyilatkozatukban*. Honnan, miért volt a lelkes rokonszenv az idegen nemzetekben e férfiú, e magyar ügyvéd iránt, aki nemcsak fizikai értelemben született a magyar nemzetben, hanem szilárd elveiben, szárnyaló gondolataiban és a szabadságnak és emberszeretetnek elszánt védelmében is a magyar lelkiségből típusul sarjadt ki? A magyarázat egyszerű. Azért, mert az ősi magyar alkotmányos szellem a Kossuth személyében testesült meg s benne érdemelt ki figyelmet és elismerést szerte a világon. És azért is, mert ez a benne fellobogó alkotmányos szellem azonos volt az öt ünneplő két nagy nemzet hagyományaival is. Ebben a történelmi tényben a világ két leghatalmasabb és legalkotmányosabb nemzetének örökbecsű biztató elismerő értékítélete van a magyar alkotmányos szellem, a magyar hagyományok iránt. Pedig, amiért Kossuth maga a külföld csodálatát érdemelte ki, ugyanazért és ugyanakkor a nemzet idehaza Krisztus kínjait szenvedte el. A Kossuth lángszavára fellobbant alkotmányos harc és annak diadalmas győzelme is ugyanis olyan volt, mint a legtöbb magyar dicsőség. A vér árán szerzett újabb keserűség, mélységes gyász és kínos szenvedés. Az elmúlásnak sötét madara, a holló károgott már a nemzet sorsa felett. Ennek az előre megérzett veszedelemnek nyomasztó súlya ihlette meg a harmadik ügyvédet, a jog és emberiesség költői lelkű nagy harcosát, Kölcsey Ferencet. Az ő aggódó lelkéből fakadt volt fel e fájdalmas idők vigaszául a magyar imádság, a magyar himnusz. Az, amely a magyar ajkakon azóta örökös, akár a »Miatyánk!« Az, amely azért kéri »lsten áldását* a magyarra, — mert megbűnhődte már e nép a multat s jövendőt«. — Az, amelynek elmondásáért az új ,>alkotmányos« utódállamok börtönt mérnek. Ugyanaz az ima ez. amelynek zenei akkordjait a legtöbb idegen onnan ismeri, ha a maroknyira zsugorított nemzetünknek egy-egy edzett fia — elég sűrűn — a sportban, idegenben is bajnokságot küzd ki és árbocra szökik a magyar trikolór. Ezek az akkordok megint csak az ezerév keserű igazságát zengik — és megint csak ügyvéd lelkéből. .. De az aggódás, a vér, a gyász és a keserű szenvedések árán az alkotmányfejlődés szempontjából megint csak teljes lett a nemzet győzelme. És bár ez csak nehéz, hosszú 20 esztendő múlva igazolódott, végleges is volt az. És nemcsak már elfojthatatlan beteljesedést jelentett az emberi haladás erkölcsi irányában az alkotmányfejlődés, de magával az elnyomó uralkodói önkénnyel izemben is teljes győzelmet a fegyverek erejével is. Ez utóbbit elcsikarhatta azután tőlünk a legyőzött hatalmi önkény által kölcsönkért idegen külső nyers erő: az orosz kolosszus. De az alkotmányos fejlődés értékes erkölcsi kincse, ez az örök és általános emberi érték, amit görnyedt háttal, biztos hittel mentünk át most is a szomorú jelenből a jövőbe, az ma is a miénk. Király nélkül is a miénk. És ez meglehet éppen akár király nélkül is, de magyar király ettől kezdve már csak ezzel lehetett és lehet király. Ezekből a dicsőségben és a gyászban is nagy időkből az alkotmány és a hagyomány fejlődése szempontjából a kimagasló, a fennmaradó és az igazoló lényeg csak az, hogy amint a törvényhozás önkéntes megnyilatkozásában is, úgy a védekező harctéri küzdelemben is, nem mint másutt egymás ellen, hanem egymásért és egymás mellett és együtt vérzett az egész nemzet. Így a közjogokban és a magánjogokban is fenntartás nélkül áldozatot hozó régi kiváltságosak is: a mágnások, a nemesek és a városi polgárok is. De az önként felszabadított tömeg, a földmíves nép: a régi jobbágyok is. És két szomorú kivétellel, mind-mind azok is, akik származásukban, nyelvükben, fajukban nem voltak magyarok. Az új alkotmánynak a rendi, az osztály- és a fajbeli különbség nélkül közösen ontott vér adta a keresztelő anyagát. És azután is, mikor már az orosz nyers erő elvonulásakor az önkény példátlanul nemtelen bosszúval élt, újra csak és tovább is együtt szenvedték el mind a meggyalázó halálnak is és az életet sorvasztó hosszú-hosszú börtönnek is a kegyetlenségeit. Élükön mindjárt az önkény által kivégzett mágnás: Batthyány gróf, az első független parlamentáris felelős minisztérium elnöke. És az Aradon kivégzett tizenhárom nagy tábornok is, köztük az eredetiikre nem magyar fajú Leiningen gróf, Aulich, Schweidel, Pöltenberg (németek), valamint a szláv Knezics, Damjanich (szerb) és a többi is. Bizonyára csodálkozik az idegen, aki a történelemhamisító új hazugságokban a nép tömegeit elnyomó úgynevezett »feudális« és az idegennyelvűek iránt türelmetlen* magyar alkotmányról hallott. Pedig talán csak nem emlékezik. Mert alig van nemzet, melynek szabadságszerető fiai ne velünk együtt harcoltak volna ezért az alkotmányunkért. A lengyel légiók, köztük a diadalmas Bem tábornok, valamint az olasz, az osztrák légiók stb. Honvédeink isorában pedig a tótok és ruthének tömegei, akiket a Rákóczi Ferenc által a XVIII. század első évtizedében vezetett első nagy szabadságharcunknak emlékei is lelkesítettek s akik tőle már akkor kiérdemelték a »gens fidelissima« nevet. 27