Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1936 / 1. szám - A világgazdaság újjáépülése és a regionalizmus
(A csáklya) egy rövid év alatt oly pályafutást ért el, amelyről bízvást elmondhatjuk, hogy egészen más, mint ahogy azt ennek a szónak a politikai keresztapja kívánta, vagy elképzelte. Gúnynak és lekicsinylésnek szánták a csáklyás megjelölést, sőt megbélyegzésnek. Ha viszaemlékezünk azoknak a napoknak a politikai zűrzavarára, eszünkbe jut, hogy csak homályos célzás történt a osóMyásokra; óvakodtak közelebbről megjelölni a kartotékozott téglahordórendszer ellenségeit. A politika boszorkánykonyháiba be nem avatott közönség csodálkozva kérdezte, hogy kik azok a csáklyások? Lassan, fokozatosan oszlott a homály e titok körül. Legelőször az derült ki, hogy nem tekintendők csáklyásoknak azok, akik éles elvi fordulatok és gömbölyű személyes hajlongások árán bebocsáttatást kérnek a hivatalos jelöltség keheméibe és gyáván elárulják múltjukat. S mikor az új stilus mohón elfoglalta az összes hatalmi pozíciókat, nem sok idő kellett annak a fölismerésére is, hogy az »egyhelyben topogás« és a »fecsegés« sem kizárólagosan csáklyás tulajdonságok. Ismételjük, különös és fordított folyamat játszódott itt le a szemünk előtt. Szállóigéknek szánt kinyilatkoztatások ellenkező értelemben váltak valóságos szállóigékké. Az argumentum ad hominem egészen példanélküli változatokban fejlődhetett ki isi e változatoknak csak egyik szembetűnő szimbóluma a csáklya karrierje. A csáklya titkos megbélyegzésnek készült és ma a magyar társadalom széles rétegei nyiltan, büszke jelvényként viselik a bélyeget. A csáklya most már jelvény és jelkép: jelképe a hűségnek, a megnemalkuvó férfibátorságnak és a tettekben gazdag magyar jövőnek. X A világgazdaság újjáépülése és a regionalizmus A világgazdaság problémája — mit tagadjuk — a mult századé. Csírája a kapitalizmus, eszmei tartalma a racionalizmus, gazdasági ideálja a szabadság, külső megnyilvánulása a technika világépítő civilizációja, szociális célja a jólét általános, eddig elképzelhetetlen fokozása és politikai hitvallása a világbéke volt. Bűne volt-e vagy erénye, hogy százávall tárt fel soha nem képzelt szükségleteket, hogy söha nem ismert hiányérzeteket ojtott az emberek tízmillióiba s azokat mohó gyorsasággal akarta kielégíteni, hogy azután ismét újabb és újabb javak sorát kívántassa meg és feledtesse el a termelés és fogyasztás öncéllá való hajszájában? Erre a tények ma még nem adtak végleges feleletet. Vitathatlanul bizonyos azonban, hogy azok a szubtilis gazdasági szálak, amelyek nemzeteket és földrészeket kötnek össze és amelyeknek hálózata egészében vizsgálva a világgazdaság képét nyújtja, a gazdaságtudomány mai állása szerint más rendszer mellett soha nem fejlődhettek volna ki. Ehhez az a kapitalizmus kellett, amely Werner Sombart szerint hatalmas erejű szelleme minden természetes képződmény, minden kötöttség és minden korlát lerombolásának, azonban éppen oly erős, hogy fölépítsen egy életképes, mesterséges és mesteri cél-szerkezetet« és amely a munkamegosztás érvényesítését az elképzelhető legszélesebb földrajzi, sőt nemzetközi viszonylatban is lehetővé tette. A nemzetközi munkamegosztás természetes tendenciái hatásaikat rövidesen éreztették és a kellő adottságok fennforgásánál (amelyek közül mindig a gazdasági szabadság volt az első kellék) a termelésben megindította a munkabeli differenciálódás és az ezzel egyidejű földrajzi integrálódás rohamosan gyorsuló folyamatát. A szabad csereforgalom rendszerében minden nyersanyag és gyártmány az optimális előfeltételeket nyújtó hely felé törekszik a munkamegosztás elve egyre szélesebb területeken érvényesül, mind nagyobb területek válnak gazdasági egységgé, míg végül — a csereszabadság fennforgását mindig feltételezve — a világgazdaság ideális fokán minden termelés csakis a gazdaságilag legkedvezőbb helyen, illetőleg helyeken folyik és a termékek igen nagy részének forgalma a nemzetközi piacokon, a világpiacon keresztül bonyolódik le. Az integrációnak ezt az ideális fokát a gazdasági tevékenység soha nem közelítette meg és nem is valószínű, hogy belátható időn belül megközelíti, hiszen ehhez éppen az az életfeltétel volna legfontosabb, amelyet egyre jobban és ma már vitathatatlanul mindig nagyobb kárára nélkülöz: a csereszabadság. A gazdasági élet ennek az éltető elemnek hiányában — a fejlődés útján megfordulva — a süllyedés korát éli. Ahogy a zárt házi-, családi-, falusi-, városi-, majd a nemzetgazdaság lépcsőfokain keresztül eljutott épületének betetőzéséhez a világgazdasághoz, úgy ma viszont az épület legfelső emeletének a világgazdaságnak lebontásához kénytelen némán tanúskodni. Mielőtt itt tovább mehetnénk, ki kell küszöbölni egy a fogalmak esetleges helytelen értelmezéséből eredő félreértés lehetőségát. A gazdasági irodalomban él egy oly irányzat, amely a közvéleményt a világgazdaság fogalma felől könnyen tévútra vezetheti és amely eredetét a merkantilizmussal közös alapeszmékre vezetheti vissza. Ugyanis List Frigyesnek a merkanti'lizmusból levezethető tanítása a világgazdaságot, mint az angol szabadságtanok és individualizmus káros termékét fogja fel és azt a nemzetgazdasággal koordinálni nem tudja, vagy nem kívánja, sőt csak azzal szembeállítva képes képzelni. Tétele alternatív: világgazdaság vagy nemzetgazdaság. Szellemi öröksége még a csereforgalom relatív szabadságának idején is elevenen élt és egyik legkiválóbban képzett követője Edgár Salin a következőképpen méltatja List által formulázott érték ítéletét: »Friedrich List hat schon mit 21