Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 8. szám - Válasz Török Árpádnak

>^ Válasz Török Árpádnak A kisebbségi kérdés belföldi komponense című fentebbi cikk szerzője megtisztelt azzal, hogy fejtegetéseit az Országút 1936. évi 4. számában közölt szerény soraimra hivatkozva indította el. Egyfelől ez, másfelől az a körülmény, hogy tanulmánya végén a csonkamagyarországi kisebbségi kérdés feletti viták hiányát panaszolja, indított arnai, hogy cikkére s annak témakörére vonatkozólag néhány megjegyzést tegyek. Nem kell talán bizonyítgatnom!, hogy — mint a középeurópai kisebbségi vsorsban élő nemzetiségek viszonyával hosszabb idő óta rendszeresen foglalkozónak — határozott meggyőződésem, hogy a különböző kisebb-nagyobb és sokhelyütt erősen összekeveredett középeurópai népek egymás mellett való békés és termékeny fejlődését biztosítani: fontos európai érdek s egyúttal a Kárpátok medencéjében létérdeke a magyar nemzetnek. Hétköznapi nyelven egyszerűen »kisebbségi kérdés«-nek nevezett kérdés »megoldását« tehát szükségesnek és fölöttébb időszerűnek látom. Ebiből következik, hogy Török Árpád cikkét, mely a csonkahazai kisebbség ügyeinek rendezését és a magyar társadalom részéről, is e kérdéssel való behatóbb foglalkozást sürgeti, általánosságban csak helyeselni tudom. Nem zárkózhatom el azonban ugyanakkor az elől, hogy teljesen sziafoadon, a magam egyéni felelősségére és tapasztalataira támaszkodva rá ne tereljem a figyelmet a hazai németség — mint lélekszám szerint legjelentősebb cscnkamagyarországi kisebbségi nemzetiség — mozgalmainak néhány érdekes sajátosságára és azokra a különbségekre, melyek bennünket, a kisebbségi kérdés jelentőségét elismerő fiatal miagyarokat, felfogásban a hazai német kisebbség vezetőinek és teoretikusainak egyrészétől elválasztanak. A csonkahazai német kisebbségi mozgalom vezetőinek egy része m német nemzetiségi kérdést tisztán német szemszögből nézi, az általuk felállított »népi« követeléseket abszolút értékűeknek tartja, melyek minden más népesség érdekeire való tekintet nélkül teljesítendők. Nekünk talán egyik legjelentősebb lépésünk elődeinkkel szemben az, hogy a magyar nemzetiség ügyét nemcsak magyar problémának ismerjük s viszont lal magyar problémába szervesen beletartozónak valljuk a velünk együtt közös, összefüggő életterületen lakó többi nemzetiség elhelyezkedésének és boldogulásának ügyét is. Tudjuk jól, hogy németjeink sokszor és első helyen hangsúlyozzák a magyar államhoz való lojalitásukat, tudván, hogy ez la magyar vezetőknek és közvéleménynek jól esik és azt nagyon értékelik is.* Ezeknek a kijelentéseknek azonban osak formai értékük van, nem csupán azért, mert tényleges éltéküket csak egy olyan próba tudná megmutatni, amikor ez iaiz álásfoglalás komoly kockázattal jár (elcsatolt területek németjei!), hanem főleg azért, mert a szóbeli lojalitás helyett sokkal többet érne a tényleges és tettekben megnyilvánult lojalitás a * Nem úgy, mint egyes utódállamokban, ahol a kisebbségek ilyen kijelentéseire édeskeveset adnak. magyar nemzettel és a magyar állammial szemf:en. Ennek a tényleges lojalitásnak első lépése az, hogy ne külön érdekeket, hanem közös érdekeket szolgáljunk. A Kárpátok Medencéje zárt táj, a területén élő népek szoros élet- és sorsközösségben élnek. Ez az életközösség rányomja bélyegét niaigy vonásokban az egész terület viszonyaira, de megtalálhatók apró analógiái az egyes résztájakon külön-külön is. A német birodalom porosz, szász, bajor stb. népcsoportjai sokkal könnyebben függetleníthetnék egymástól életüket, mint a duniaanenti magyar a miagáét a tótétól, ruténétól, románétól, az itt lakó németétől s mindezek egymáséitól. Éppen ezért a középdunamedencei népeknek egymásközt és egymásra való tekintettel kell rendezniök saját viszonyaikat, itt nem lehet termékeny és hasznos a mesterséges vagy éppen erőszakos disszimiláció törekvése és nem látszik kívánatosnak, hogy akármelyik népcsoport bármily szempontból kirekessze magát ebből a természetes életközösségből és más kívüleső keretiben keressen elhelyezkedést. Hazai németjeink is elismerik ezen összefüggések egynémelyikét, így például azt, — és ezt Török Árpád cikke, sok más h?sonló tendenciájú cikk mellett, igen erősen hangsúlyozza, — hogy a csonkamagyarországi kisebbségi politika szoros összefüggésben van az elcsatolt területi magyar kisebbségek sorsával. Azért kell nekünk kisebbségeinkkel jól bánni, mert csak ez ad erkölcsi alapot arra, hogy mi is ugyanolyan bánásmódot követeljünk idegen államok területén élő faj testvéreink számára. Nekem az 01 szerény különvéleményem, hogy nem ezért kell elsősorban méltányos politikát követnünk államunk területén lakó más nemzetiségű honfitársainkkal szemben, hanem egyszerűen maguknak ezeknek a kisebbségeknek és saját magunknak az érdekében. Mi lenne például, ha Mtagyarország — tegyük fel — megegyezne Romániával, Csehszlovákiával és Jugoszláviával az ottani magyarság bánásmódjára vonatkozólag? Azt jelentené ez, hogy most már szabadkezet kapott például az itteni németség elnyomásánál, minthogy most már nem köti a kezét az elszakított magyarok sorsán való aggodalom s minthogy Németországban vagy Ausztriában nem él annyi magyar, hogy azoknak a kedvéért a hazai németséget kímélni kelljen? Egyáltalán ezen érvelés szerint, csak azok az államok lennének kénytelenek korrekt kisebbségi politikát folytatni, amelyek más államok kisebbségi politikájában jelentősen érdekelve vannak, a többiek nyugodtan basáskodhatnának nemzetiségeik felett. Ne hivatkozzanak tehát a németek az elszakított magyarok sorsára, mert — mint láttuk — azoknak sorsa nem hat ki feltétlenül az övékre, azt is tudjuk és tudják ia németek is, hogy Magyarország kisebbségi politikája se igen hatotta meg eddigelé egyetlen szomszédállamunkat sem, de ne hivatkozzanak főképpen ezért, mjert az elszakított magyarok sorsával szemben hazai németjeinket igen niaigy mulasztások terhelik. 17