Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 8. szám - Agrárpolitikánk aktuális problémái

irányzott állami kiadások csak minimális keretek között mozoghatnak, tehát nemcsak idő áll rendelkezésünkre eme előzetes feladatok megoldására, de kötelességünk is ezek mélyére hatolni, mert mi mint szegény ország, nem engedhetjük meg magunknak, hogy mezőgazdasági termelésünkben akár minőségi, akár mennyiségi tekintetben hanyatlás következhessen be, tehát a reformmal kapcsolatos átalakulást oly alaposan kell előkészítenünk és organizálnunk, hogy az külkereskedelmi mérlegünk viszonyának alakulására csak kedvezően hathasson. Ezek az előzetes problémák részint »dologi«, részint >személyi« jellegűek, de sok feladatot rónak törvényhozási téren az államra is, míg szervezkedés tekintetében pedig az agrártömegeinket irányító politikai pártokra, társadalmi alakulatokra, de különösen a mezőgazdaság érdekképviseletére rendelt szervekre: a kamarákra. »A földbirtokpolittkával egyidejűleg párhuzamosan és szervesen szabályozni kell az Alföld tanyarendszerét és a tagosítás kérdését is. Végtelenül fontos az összefüggéstelen és részeiben gyakran egymásnak ellnetmondó agrárjogi alkotások kiegészítése és összhangba hozatala« ... a bérleti jog, az agrárörökösódési jog szabályozása az otthonmentesítés továbbá a parcellaminimum és birtokmaximum problémájának megoldása.2) Az értékesítés szempontjából nagy eredményeket várhatunk új utak építésétől, vagy már meglévő utak feljavításától. A középfokú mezőgazdasági oktatás kiépítése elválaszthatatlan a többtermelé's problémájától s így kisgazdaságaink terméskapacitásának emelésétől. Megoldásra váró kérdés a hosszúlejáratú mezőgazdasági hitel ügyének rendezése, az agrárolló összecsukása, a 14.000/1933. M. E. sz. gazdavédelmi rendelet 16. §-ában kontemplált »gazdakényszeregyesség« rendeleti végrehajtása, a kis- és nagybirtokok üzemeredméíiyeinek és számtartásának pontos statisztikai összeállítása, a földhaszonbérleti kérdés törvényhozási rendezése és a termelés esetleges irányítása, vagy nyugodt fejlődésének biztosítása céljából hosszabb időtartamra szóló kereskedelmi szerződések kötése. Nem elhanyagolható szempont továbbá a szövetkezeti mozgalom életre keltése sem, hiszen csak ezzel kapcsolatban és ezzel párhuzamosan oldható meg kisüzemekben is a megfelelő kereskedelmi szervezettség, kisgazdaságok üzemi átállítása, szociális községi és mezőgazdasági politika kiépítése, az újonnan földhözjuttatottaknak birtokaikban való tartós megmaradása, a falusi élet gazdasági s ennek megfelelően kulturális életszintjének emelése, a magyar kisgazdarétegekbe annyira belerögződött s minden eredményes gazdasági, vagy politikai szervezkedést meghiúsító individuális szellem lassú átalakítása. De végül ide kell sorolnunk a mezőgazdasági válság problémájában is nagy szerepet játszani kezdő »tájszempontokat«, vagyis annak felismerését, hogy az agrár világválság Magyarországra különös súllyal nehezedik, de ezen a szűkebb magyar területen sem mutat egységes képet, mert részint természeti, részint kereskedelempolitikai okokból egyes magyar vidékeken fokozott mértékben érezteti káros hatását.3) E szempontok, —• melyek jelentőségben és sorrendben talán minden más meggondolást megelőznek — máisajnos, kevesebb érdeklődést váltanak ki a közvéleményből. A telepítés és radikális földreform egyes kritikanélküli hívei ugyanis elfelejteni látszanak, hogy a mezőgazdasági válság talán elsősorban és mindenekfelett értékesítési és többtermelési válság. A többtermelés keresztülvitele szakoktatási kérdéseken felül azonban éppen úgy piaci probléma, mint az értékesítés feladata. Uj piacok, 2) Kerék Mihály: A telepítés feltételei. (Válása I, évf.) 3) Pongrácz Kálmán: Tiszántúl mai agrárproblémái. (Magyar Szemle, 1936 augusztus hó.) vagy új kereskedelmi szerződések hiányában tehát csak részben lenne célravezető minden telepítés vagy földreform, mert az alacsony agrárárak s így a veszteséges termelés, valamint a megszűnni nem akaró mezőgazdasági hitelválság következtében egyformán tönkremenne a megváltást szenvedett birtokos, a gondjaival és feladataival megbirkózni képtelen földhözjuttatott igénylő, de maga a kincstár is, mert fokozottan ki lenne téve annak, hogy adóbevételeit e birtoktestek után még a mainál is korlátozottabb mértékben tudja majd behajtani. Vámpolitikánk revíziója tehát szintén elválaszthatatlan a földkérdéstől s addig az időpontig is, míg ennek lehetősége megnyílik — s amit követelni elsőrangú agrárkötelesség — az új honfoglalásra szánt paraszti tömegek kiművelését és főleg gazdasági megszervezését kell egyik legfőbb feladatunknak tartani, hogy kellő szakértelemmel és üzleti tájékozódottsággal lépjenek be a számukra juttatott földtulajdonaik vagy birtokaik révén a nemzet csorbulást szenvedni nem engedhető termelési rendjébe. Ez a követelmény természetesen nem azt jelenti, mintha akár a telepítés, akár az ezzel kapcsolatos földreform ellen akarnánk álást foglalni, sőt még csak azt sem, mintha ezek ismételt elhalasztását helyeselnénk, hanem éppen ellenkezőleg, azt kívánjuk, hogy ezek az igazán jelentős és halaszthatatlan reformok olyan körültekintéssel és olyan előre gondosan »elkészített« körülmények között hajtassanak végre, hogy minden tekintetben meg tudjanak felelni a hozzájuk fűzött reményeknek. Vagyis: nemcsak a mai magyar mezőgazdaság strukturális, hanem funkcionális hibáit is orvosolni szükséges, mert e hibák orvoslása nélkül éppen azokat sújtjuk a legkegyetlenebbül, akiken eredetileg segíteni akartunk. A segítésnek azonban csak egy részét végezheti el az állam e téren, a feladatok nagyobb része talán társadalmi és főleg érdekképviseleti feladat, amit csak a gazdaságilag szervezkedő agrártársadalom tud megfelelően elvégezni és megoldani a gazdasági »önsegítés« mindenkor leghatásosabb és legreálisabb eszközeivel. Hogy gyakorlatilag mit jelent a gazdatársadalomnak kellő körültekintéssel és puritán adminisztrációval ellátott ily mozgalma, azt mindennél meggyőzőbben bizonyítja az a szervezkedés, amely 1931-ben a Tiszántúlról indult ki, de ma már szervezetével lassan behálózza az egész országot. A Tiszántúli Gazdák Beszerző Csoportja, mely kezdő évében még csupán 78 tiszántúli gazdaság szükségletét fedezte, 1936-os legújabb jelentése szerint, már 1478 gazdaság és 386 gazdaalakulat szükségletét látja el, mintegy 3 millió kat. hold összterülettel. Az akciókat igénybevevők, — mint írtuk — »az ország egész területéről rekrutálódtak és pedig az összes résztvevők számának százalékban kifejezve az egyes vármegyék területéről a következő megoszlás szerint: Abaujból 1.83% Szolnokból 11.60% Bács-Bodrogból 3.12% Komárom-Esztergom 1.66 % Baranyából 3.21% Nógrádból 3.12% Békésből 6.05% Pest-Pilisből 11.24% Biharból 3.12% Somogy ból 5.56% Borsod-Gömörből 2.66% Sopronból 4.22% Csanád-Aradból 3.30% Szabolcs-Ungból 7.91% Csongrádból 2.57% Szatmár-Beregből 1.92% Fejérből 3.77% Tolnából 3.30% Győr-Mosonból 1.56% Vasból 1.56% Hajdúból 4.12% Veszprémből 2.47% Hevesből 3.57% Zalából 1.00% Zemplénből 1.00%" * A Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara 1936. évi jelentése 68. old. 12