Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 8. szám - Elmaradt reformok

Elmaradt reformok Hosszú hónapok óta az ország népe a legtel­jesebb bizonytalanság érzésével tekint a politikai helyzet felé. Már a nevezetes házfeloszllatás első évfordulójára nyilvánvalóvá lett, hogy a nagy ígé­retekkel bemutatkozó »rendszer« teljesen tehetet­lennek bizonyult a megoldásra váró kérdésekkel szemben, hogy oly gyorsan és oly tökéletesen el­vesztette még azt a bizalmat is, amelyet nyilt sza­vazásos választásokon egyáltalában szerezni tudott, aminő gyorsan és tökéletesen hazánkban még egyet­len politikai uralom sem volt képes önmagát lejá­ratni. De arra azután, ami az évforduló után kü­lön következett, erre igazán nem számított senki. íme, hosszú hónapok óta átmeneti megoldások bizonytalanságában tántorog a kormány vezetése. Ha körültekintünk a csonka országban, s ha túl­nézünk a trianoni határokon, számunkra mindenütt oly súlyos és kibontakozásra váró helyzet mutatko­zik, hogy ha valaha, akkor most kellene erős és hi­vatott kormányunknak lenni, amely kezdeményezni és alkotni tud a magyar sors érdekében. S ebben a súlyos helyzetben oly időt húzó, félig sem kész forma keletkezett a kormányelnökségi hatáskör szempontjából, hogy szinte az az érzésünk, mintha gyeplőnélküli kocsin utaznánk egy sötét és ki nem épített úton. A beteg miniszterelnök bírja emberi részvé­tünket. Azonban kormányzati módszereiről és ered­ményeiről már sokszor elmondottuk véleményünket s ezen a bírálaton semmiféle személyes szempont nem változtathat. Annál kevé?bé látunk okot arra, hogy különleges és kivételes kormányzati helyzet tartassék fenn tisztára személyi tekintetekből. Ebből a bizonytalan helyzetből kibontakozást kell találni, mert ezt a kibontakozást az ország népe már úgy várja, mint a szikkadt föld az áldást hozó esőt. Az ellenzék hosszú hónapok óta a kormányelnök betegségére való tekintettel olyan hangulatot igye­kezett fenntartani, hogy ezt csak a hagyományos magyar lovagiasságnak szinte túlzott tisztelete ma­gyarázhatja. Bizonyos, hogy az ország helyzetét megoldó belső béke ezen a módon mégsem jöhetett addig létre, amíg a kormányt a beváltatlan ígére­tek és az elmaradt reformok széles elvi szakadéka választotta el nemcsak az ellenzéktől, hanem az egész független magyar közvéleménytől. De annál kevésbé hozhatott nemzeti összefogást az ellenzék lovagiassága, mert viszont a túlsó oldalon ez a lova­giasság méltánylás nélkül maradt, sőt intrika, pro­vokáció s a politikai konc megmentésére és az üre­sedést ígérő »vezéri« hely betöltésére irányuló ádáz tülekedés indult meg. Természetesen most is az a csoport vitte a vezető szerepet a békebontásban, amelynek már korábban is sikerült — kizárólag sze­mélyes céljai érdekében — a nemzeti és keresztény alapon álló magyar társadalom politikai egységét megbontani: a professzionátus szervezkedők, a kor­tesuralom császárjai, a bérsajtó karmesterei, ök voltak most is azok, akik illetéktelenül, vagy pedig a távollévő miniszterelnökre hivatkozva, amely hivat­kozásaikat ellenőrizni sem lehetett, tovább erősítet­ték és szervezték érdekeik klikkjét. Világos, hogy az ilyen önző és felelőtlen mester­kedések még lehetetlenebbé teszik annak a meghosz­szabbított provizóriumnak a fentartását, amely or­szágos érdekből egyébként is tarthatatlan. Darányi Kálmán miniszterelnökhelyettes — bármily jóindu­lattal legyen is egyébként eltelve — ilyen minőségé­ben alig oldhatja meg a problémákat, hiszen még logikailag is abszurdum, hogy záros határidőre — néhány hétre — szóló helyettesi megbízatás közben valaki lefektesse egy messzebb kiható kibontakozás alapjait. Ismételjük, végleges megoldásnak kell kö­vetkeznie s a lejárt és megbukott rendszer romjai­nak eltakarítását és a jobb sorshoz vezető új utak megnyitását mindenki áhítva várja ebben az or­szágban. Nem hagyunk kétséget abban a tekintetben sem, hogy a végleges megoldásnak milyennek kell lennie. Vissza kell térni a becsületes alkotmányos útra, ki kell küszöbölni az egyéni törekvések fertőző anyagát, meg kell szüntetni azokat az együgyű és méltatlan politikai módszereket, amelyek ma megmérgezik a közhangulatot s lehetetlenné teszik a keresztény er­kölcs és a nemzeti érzés alapján létrejött belső békét. De régi jogaiba vissza kell iktatni az adott szó 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom