Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 6-7. szám - Dunavölgyi magyar távlatok

Dunavölgyi magyar távlatok Annyit, de annyit hallottuk, hogy kicsiny or­szág és kicsiny inemzet vagyunk, hogy ez a fallmel­léki megnyilatkozás szinte már mérgező szuggesztió­ként hat. Mérgező ez a hatás, mert általa törpe szel­lemek a történelmi hivatásra rendelt magyar nem­zetnek életerőit a maguk törpeségével inficiálják. Ezt az infekciót megakadályozni a népünket vezető értelmiség feladata, öbefnnük él tovább a történelmi géniusz, amelyet a magyar nemzet egykor ajándékul kapott a gondviseléstől. És olyan időkben, amikor az államalkotó képességekben gazdag nemzetet az alkotmányos szelekció hiánya fosztja meg sorsának jobbra és magasabbra kormányozhatásától, ily idők­ben is az értelmiségbdn híven megőrzött szellem ki­sugárzása teszi lehetetlenné, hogy a nemzet fölött állandósulhasson a tudatlanság és a tehetetlenség uralma. Napjainkban, amikor közvélemény alatt szinte kizárólag sajtót értenek és a sajtót anyagi és ha­talmi eszközökkel igyekszik megbéklyózni az állam­férfiakat illető címek és jövedelmek élvezetébe ju­tott köznapiság, még nagyobb jelentősége van, mint valaha, az értelmiség nemzetfenntartó hivatásának. Igazabb és hatalmasabb nemzeti élet húzódik meg ilyenkor a könyvtárak és íróasztalok magányában, mint a fórumon. Alkotmányosság és történelem Történelemformáló hivatásunkhoz csak az al­kotmányosságon át vezethetjük vissza nemzetünket. Csetényi József mondja »Uj Trianon felé?« című mélyenszántó tanulmányában, hogy magasabbra törő nemzeti lélek csak alkotmányos életben alakul­hat ki és hogy az ellenzéknek az alkotmányos szabad­ságért folytatott küzdelmét hatalmas erővel lendí­tené a siker felé, ha alkotmányos követelései mellé mindig odaállítaná a dunavölgyi magyar elhivatás gondolatát is. Mert egy történelmi öntudatra jutott büszke nemzeti lélek lehetetlenné tenné, hogy a me­diokritás foglaljon helyet olyan pozíciókban, ame­lyek nemzetek sorsának alakítására képes államfér­fiak számára vannak rendelve. Az alkotmányosságnak és nemzetünk történelmi öntudatának egymást erősítő hatása azonban for­dítva is megáll. E két tényező kölcsönhatása egy süllyedő irányzat szörnyű circulus vitiosus-ába is beleviheti a nemzetet, mert a történelmi öntudat gyengülése, a dunavölgyi vezetőszerep elhalványo­dása tovább süllyeszti a nemzet közéletét. Utópia vagy pseudo-államférfiak Lehet, hogy sokan utópiának fogják minősíteni, amit most elmondani akarunk. Ha elhinnők mindazt, közte a »kis nemzet vagyunk« című destruáló zönge ismétlődését, amit évek óta pseudo-államférfiak a fülünkbe harsonáznak, akkor valóban utópiává lenne a dunavölgyi magyar birodalom álma. De Mussolini mondta, hogy az igazi államférfi mindig költő is, pedig nincs kétség afölött, hogy Mussolini igazi ál­lamférfi. Soha meg nem valósulhatott volna az új római impérium, ha az olasz nemzet megengedte volna, hogy folyó ügyek intézése címén lehessen nála államférfiúi pozíciót elérni. Csak nekünk kell ezt elviselnünk. Magyar nagyhatalom Keynes, a világhírű angol nemzetgazda írja a béke gazdasági következményeiről szóló könyvében, hogy a történelem irányait milyen hatalmas erővel befolyásolja a népességi mozgalom. És valóban, Franciaország lakossága 1850-ben még 1 millióval nagyobb volt Németországénál, 1890-ben 10 millió lélekkel kisebb, 1933-ban pedig már 23 millióval ke­vesebb. Világos, hogy ezt a különbséget sem háborús győzelemmel, sem bármiféle diplomáciai akciókkal nem lehetett kiegyenlíteni. S amint ez Butler törté­nelmi munkájából kitűnik, sohasem lehetett volna Anglia egy világbirodalom alapja, ha 1801-től 1871-ig, a hajózás és vasútépítés fejlődésének s a gyarmatosításnak nagy korszakában, lakossága nem növekszik 10 és félmillióról 26 millióra. Írország je­lentőségének lehanyatlását is lehetetlen arra a tényre vissza nem vezetni, hogy 1821-ben még 7 milliós la­koslsága 1871-re már csak 5 és félmillió lett, egyötö­dére süllyedt Nagy-Britannia lakosságának, amelynek előbb jelentős részét tette. Magyarországra, amely germán és szláv főerők ütközőpontján áll, még fokozottabb jelentősége van a népesedés történelmi törvényének, mint azt a fenti példák mutatják. Ha ezt a megmaradt Magyaror­szágot igazi államférfiak vezetnék, akik ismerik a nemzetek sorsát valóságosan eldöntő tényezőket, ak­kor nem történhetett volna meg, hogy az 1926— 1930 évi 26 ezrelékes születési arányszámról 20.9 ezrelékre süllyedjen 1935-ben a magyar születési arány s az 1936-os év első hónapjai egy meg nem állott továbbhanyatlás számait nem mutathatnák. Agrárpolitikai könyvemben közöltem egy szá­mítást, amely szerint Csonka-Magyarország népes­sége 50 év alatt 26.5 milliós lélekszámot érne el, ha az 1911. évi születési arányszámot sikerülne vissza­állítani. Ez az eredmény utópikusnak látszik, pedig az alapja nem utópia: az 1911. évi születési arány­szám, reális létező valóság volt. Ma, amikor a köz­egészségügyi kifejlett eszközei lehetővé tették a ha­lálozási arányszám rendkívüli visszaszorítását, még sokkal gyorsabban képesek egy nemzet népesedési energiái a történelmi folyamatok irányát megváltoz­tatni, mint a mult században. Nem kétséges, hogy a 26 milliós Magyarország politikai határaitól füg­getlenül is nagyhatalommá lenne a Dunavölgyben. S a magyar nép történelmi jövője függ attól, hogy oly államférfiak vezessék, akik népesedési fejlődé­sünk érdekében tudják kialakítani társadalmi és gaz­dasági szerkezetünket. Hegemónia háború nélkül Nem utópia a 26 milliós Magyarország. Nép­sűrűsége még mindig nem volna nagyobb, mint ma Belgium népsűrűsége s alig haladná túl a mai Né­metalföld népsűrűségét. Ismét létező, reális valóság-

Next

/
Oldalképek
Tartalom