Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 5. szám - Folyóiratkultúra, sajtóreform, sajtótudomány

Sok hűhó semmiért Uj világnézetről beszélnek. Azt hirdetik, hogy a beharangozott reformkorszak új magyar korszellem nagyszerű szülöttje; hogy közös világnézetet képesek kialakítani a NEP-ben, mely megbonthatalanná teszi a nemzet egységét. Hirdetik, hogy az egyesült ellenzéket kizárólag gyűlölet vezérli, amikor az elavult szabadságjogokért harcol és az új korszellemmel szemben csak az átkos »régi világ« ósdi fegyvertárának rozsdás eszközeivel tudja felvenni az új haladás elleni küzdelmet. És hogy a reformkorszak egyetlen szülöttjének, a nepi frazeológiának nyelvezetén beszéljünk, »a nemzetmentő nagy téglahordás munkájában résztvenni, a vezéri, alvezéri, pótvezéri parancsoknak engedelmeskedni nem akaró csáklyások az új szellemmel szemben minden közös világnézet hijjával vannak«. Ilyen és ehhez hasonló, nem kis horderejű, kijelentések szenvedő alanya a nemzet. De nemcsak a hallószervi propaganda röpke múló szavai ezek, hanem a kormánysajtó lapjain szemünkkel is nap-nap mellett ezt kell olvasnunk, annyira, hogy az utolsó évek nagy frázisaitól, fogalmi zavaraitól már megedzett olvasó is megdöbben. Ma, mikor az egész világ komoly szellemi harcok színtere, amikor a vajúdásoktól felszínre hozott új szellemi áramlatok élet-halál harcukat vívják első nehézségeikkel, mikor Európa legrégibb kultúrájú nemzetei alapjukban inognak a bennük dúló világnézeti harcoktól, — vannak merészek és vakmerőek, akik játszi könnyedséggel új korszellemként merik üdvözölni a pártpolitikai egyeduralom hároméves kísérletező hatalmaskodását, szellemi mozgalomnak titulálják a jól szervezett, de tartalmatlan látó és halló propagandát. De még ennél is meglepőbb, ahogy ennek az új világnak apostolai az úgjynevezett »átkos régi világ«-ot minden aggály nélkül elparentálják. Az élet állandó folyásából, fejlődéséből következik az evolúciónak, a fölytonos haladásnak szükségessége. Ugyancsak ebből következik, hogy természetes fejlődés és egészséges haladás csak folytatólagosan, a múltnak a jelennel való szerves összekapcsolása útján jöhet létre. Nem indokolhatja és nem igazolhatja tehát pusztán a haladás szükségességének hirdetése a múlttal való szakítást, a szerves evolúció folyamatosságának erőszakos felforgatását és egy alkotásaiban nagy és még élő korszak sirbahelyezését. Nem lehet az uralkodó eszmék életképtelenségének minden tárgyi bizonyítéka s más, jobbnak mondott eszmék nagyobb igazolása nélkül egy fényes korszakot üres frázistömeggel elhantolini. Különösen nem lehet így eltemetni azt a korszakot, amely a szabadság örökerejű és a kollektív nemzeti eszmével egyenértékű eszméjének diadalra jutásával ajándékozta meg a világot. A szabadság gondolata milliók és milliók lelkében ma is, mint a létnek, az emberi méltóságnak egyik alapfeltétele szerepel s bármennyire is kényelmes és kecsegtető legyen a hatalmon levők számára egy »Herdenvolk«, egy nyájnemzet könnyű kormányzásának lehetősége, — az »átkos régi világ«-ban érvényesült és kiirthatatlan szabadságszeretet álljt fog kiáltani a balgák sóvár vágyakozásának! A szabadság eszméje, az emberi jogok, a humanizmus örökbecsű emberi értékek. Az ezeknek megvédésére tömörült ellenzék a szellem bőséges fegyvertárával rendelkezik és maradandó igazságokra támaszkodik. Ezért annyiszor tagadásba vett egysége nagyobb, mint az al-, mellék- és pótvezérek zavaros fogalmakkal dolgozó és olyan gyakran ellentétes kinyilatkoztatásaiból ismert nepi egység. A fennenhírdetett új kor szellemét komoly tettek helyett a reformparlament agyondicsért és hangzatos című, de lényegében vérszegény és kijárt útakon haladó törvényjavaslataiból és a Közigazgatási Bíróság mandátumfosztó ítéleteiből hitelt érdemlő források alapján ismerjük. A legjobb akarattal sem tarthatjuk az eddig látottakat egy megújító szellem megnyilatkozásainak. Hisz gondolatszegénységüknél fogva messze kirínak az olyan könnyen elintézni kívánt mult bármely alkotása közül. Újszerűt csak hangszerelésükben találunk, amely harsogó és fület sértő. Uj világnézetek a nagy szellemek harcában, korszakok vajúdásában fogannak, de semmi esetre sem teremnek hatalomra törő csoportok kívánságára, a párttotalitásnak minden ellenvéleményt megsemmisíteni akaró talaján. Dessewffy Gyula Bartha Dénes: A XVIII. század magyar dallamai (Budapest, M. T. Akadémia, 1935.) A XVIII. század a magyarság hősi szabadságküzdelmének ideje. Vérzivataros idők viharzottak el az ország fölött; pusztító, romboló idők. Az ország kultúrközpontjai egyik héten labanckézen, másik héten kuruckézen voltak; amit meghagyott az egyik, elvitte a másik. Természetes, hogy a háborús idők nem kedveztek a dallamköltészetnek és még kevébbé annak, hogy a meglévőket leírják és megőrizzék. Így úgyszólván az egyedüli zenei kincset a diák-melódiáriumok képezik. A XVIII. századi magyar ref. kollégiumokban felviruló dalirodalom kéziratos emlékei ezek. Dalgyűjtemények, amelyek többszáz magyar világi dallamot, jelentékeny részben népi dallamokat tartalmaznak, részben egyszólamú feljegyzésben, részben kezdetleges 3—8 szólamú kórusátiratban. A gyűjtemények feljegyzői és átírói többnyire diákok voltak. A mai zenei »magyarosság«, az ünnepelt »zigeunermusik< aranykorában örömmel kell üdvözölnünk minden olyan tevékenységet, amely az igazi magvas magyar zenét van hivatva napvilágra hozni. Bartha Dénes kiadványa annyival értékesebb, meri a dallamokat szövegestől jelentette meg. Természetesen ezzel a munkának csak az egyik fele van elvégezve: a kéziratok dallamainak kiadása. A dallamok előadásmódjának rekonstrukciója, művészi dallamokká való elevenítése, vagyis a művészi folklorisztikai munka még a hivatott folklorista művészi kezére vár. Ezzel a könyvvel foglalkozva, csak ama kívánságunknak adhatunk kifejezést, hogy bár jelenne meg még sok ilyen kiadvány, mert csakis ilyen munkásság vethet gátat a műnépdalok, a »nóták« beolvadásának a tényleges magyar népzenébe. (G. R.) 12