Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 4. szám - Százötvenezer magántisztviselő sorsa

erre a célra ö&aJk végtelen dráma alkalmas. A határtalan termésééi csak határtalan cselekmények számára lehet keret, de semmiképpen írói munka számára, amely az élet akcióiból csak egy parányi epizódot képes kiragadni. A természet kulisszái között vérszegényen ténfereg a legizmosabb dráma is és a látványosság nem tudja pótolni a (kétségtelen 'hiányokat. Voltak kísérletek egyenesen szabadi éri drámát írni, pontos topográfiai előtanulmányokkal fölszerelten adaptálni a cselekményt a helyi adottságokhoz, azonban ezek a szabadtéri drámák sem voltak művészi értékűek. Csak a politikai propaganda számára készültek, mint néhány évvel ezelőtt a moszkvai téli palota környékén, szabadtéri előadásnak megrendezett bolsevista forradalom is. Az ókorban kényszerűségből játszottak a szabad ég alatt, a középkorban modorossághói, napjainkban a kuriózum varázsa vonzza a közönséget a szabadtéri játékokhoz. Kétségtelenül érdekes minden színházi előadás, amelyhez a természet örök díszletei adják a keretet az épített és mesterséges kulisszák mellett. Mindenféle új és forradalmi rendezői ötletre nyílik alkalom, ha a természetet saját otthonában akarják utánozni. Az idegenforgalom növelésének könnyű le'hetőségei nyílnak a szabadtéri játékok jóvoltából, de a művészi értéket ettől az újfajta, hatásos reklámtól mindenképpen meg kell tagadni. Nem lőhet tehát azt állítani, hogy a magyar szabadtéri játékoknak a művészi érték hiánya miatt nem volt sikerük, hiszen az ilyen igényekről ennek a műfajnak le kell tennie. Idegenforgalmi kiskorúságunk okozta az eredménytelenséget. Azon kell lenni, hogyha mára szabadtéri előadásokba nem lehet belemagyarázni nem létező értékeket, legalább egyetlen előnyüket, a bennük rejlő idegenforgalmi lehetőségeket igyekezzünk kiaknázni, ami még nem jelenti azt, hogy az előadások pongyolák lehetnek és nem kötelességük a drámák szépségét az adott viszonyok között felszínre hozni. Mátrai Betegh Béla X Százötvenezer magántisztviselő sorsa A magánalkalmazottak társadalmi jelentőségét a magyar nemzetgazdaságban általában nem ismerik fel kellőképpen s ezzel magyarázható e társadalmi réteg számtalan súlyos problémájának elhanyagoltsága A legfőbb problémák egyike jogviszonyaik törvényes rendezése, ami a százötvenezer főre becsülhető magánalkalmazottak számára alapvető követelmény. A fennálló jogi helyzet tételes alapja az 1894:XV1I. tc. (ipartörvény), a kereskedelmi törvény, és legfőképpen az 1910/1920. M. E. sz. rendelet, valamint a szokások alapján kialakult bírói gyakorlat. Átfogó, mindent felölelő, minden alkalmaztatást viszonyt szabályozó, minden kérdést rendező törvény tehát nincs, ami a magánalkalmazottak helyzetét fokozottan bizonyta lanná teszi. Nem tagadható ugyan, hogy az 1910/1920. M. E. sz. rendelet több olyan jogot állapít meg a tisztviselő előnyére, amelyek létalapját a korábbi helyzettel szemben megerősítik és amely jogok ellen csak egyes szociális érzékkel nem rendelkező munkaadói érdekeltségek részéről tapasztalható szembehelyezkedés. Mégis elégtelennek és ideiglenes rendeltetésűnek kell a fennálló jogviszonyokat tekintenünk. E kérdés rendezése annál is inkább időszerű, mert a fizikai munkásság némely csoportján belül Foganatosított szociális intézkedéseket feltétlenül követniök kell a szellemi munkásság helyzetét megszilárdító cselekedeteknek. A magánalkalmazotti jogviszonyok rendezésének nem csupán jogpolitikai, de messzebbmenő szociálpolitikai s az egész magánalkalmazotti munkapiac alakulására döntő kihatása volna, főképpen akkor, ha egy a magánalkalmazottak jogi helyzetét szabályozó törvény magában foglalná — mint ahogyan magában is kell majd foglalnia — a javadalmazások alsó, valamint a teljesítendő munkaórák számának felső határát. A gazdasági válság folyamán azon a címen szorult e kérdés háttérbe, (illetve lépett a munkaadói érdekeltségek kezdeményezőére ellentétes célzattá] előtérbe) hogy a válság nemcsak az alkalmazottat, de a munkaadót is oly mértékben érintette, hogy még inkább ő szorul védelemre alkalmazottjával szemben. Ez a felfogás az utóbbi évek joggyakorlatában is kifejezésre jutott. Tárgyilagosan mérlegelve a felmerült szempontokat, meg kell állapítanunk, hogy a munkaadóra, valóban fokozott mértékben nehezedtek az alkalmazott-tartások terhei a válság kitörése óta, de mégsem minősülhet »gyengébb és védelemre jobban rászoruló félnek*. Gazdasági helyzete túlnyomórészt átsegíti az átmeneti nehézségeken és megvédi a teljes összeomlástól, viszont a kenyerét vesztett alkalmazott menthetetlenül ki van szolgáltatva a mostoha gazdasági viszonyok minden következményének. Mindezeknél fogva indokolt e kérdés sürgős napirendre tűzése, másrészt hangsúlyozni kell azt az alkalmazottak részéről megnyilvánuló kívánságot, hogy a jogviszony olyannyira óhajtott rendezése a jelenleg érvényben levő jogszabályok, szokások stb. hátrányos megváltoztatásával egyetlen ponton se járhasson. Ennek az elvnek a szem előtt tartásával a kérdés részleteit is vizsgálva, eleve meg kell állapítanunk, hogy a törvény hatályának a lehető legszélesebb körre kell kiterjednie, hogy minél több munkavállalói réteg részesülhessen a jogvédelmen keresztül hathatós szociális védelemben. Nemcsak a szorosan vett tisztviselőnek, az irodai munkaerőnek, de a kereskedelmi alkalmazottaknak (kereskedősegéd, üzletvezető stb.) is lehetőséget kell nyerniök arra, hogy a jogviszonyszabályozás minden előnyét élvezhessék. A jogviszonyszabályozas azonban távolról sem állhat meg a jelenlegi, rendeleteken és szokásokon alapuló helyzet törvényes formába öntésénél, hanem meg kell javítania a fennálló állapotokat, olyan viszonylatokban, ahol az szükséges és korszerű. A részletesebb vizsgálatot a felmondási idő kérdésénél kell kezdenünk. Jelenleg a maximális felmondási 39