Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 4. szám - Egyenjogúság és revízió

néhány rozsdás puska és elrontott gépfegyver miatt, az ú. n. H irt enbergi-a ff érben fellármázta az egész világot. Az osztrák hadügyminiszter szerint a Skoda-művek Jugoszláviának ai vasúti tranzitó forgalomban 1924 és 1926-ban, majd 1928-baa, osztrák területen keresztül, a következő hadianyagot szállították: 704 különböző ágyút, igen sok tartalék alkatrésszel, 3010 gépfegyvert, 120 ezer gyalogsági fegyvert, 920 ezer különböző kaliberű tüzérségi lövedéket, ezek között 6200 30.5 centiméteres gránátot, 93 millió gyalogsági fegyvertöltényt, kb. 800 repülőgépbombát, amelyek között 200 kg súlyúak is voltak, mintegy 400 ezer kg súlyú katonai robbanóanyagot. Az egész hadianyagszállítmány messze meghaladta a 2000 vágón rakományt. Azt természetesen nem lehetett ellenőrizni, hogy Csehország közvetlenül mennyi hadianyagot szállított Romániának, de a fenti számokból fogalmat alkothatunk magunknak erről is. Nem kétséges, hogy Románia is állig fel van fegyverkezve, ha a felszerelések minősége és csapatainak harckészsége nem is olyan klasszisú, mint Jugoszláviáé. Ha már most mindezzel szembeállítjuk azt, hogy a trianoni szerződéses Magyarországnak csupán 35 ezer főnyi zsoldos-hadsereget, mindössze 100 ágyút és néhányszáz gépfegyvert engedélyezett, repülőgépet pedig egyet sem és hogy ennek dacára mégis a kisantant beszél állandóan a biztonságról és Magyarország háborús fenyegetődzéséről, akkor ezt igazán csak mosollyal szabad tudomásul vennünk, ha ez a helyzet egyébként nem volna anynyira szomorú és Magyarországra nézve valósággal életveszélyes. Titulescu román külügyminiszter szájában egészen groteszkül hat olyan kijelentés, hogy Magyarország egyen jogúsági követeléseinek teljesítése veszélyeztetné a kisantant-államok biztonságát. Ha ez igaz volna, akkor mi magyarok nagyon büszkék lehetnénk, mert hiszen mi lennénk a világnak nemcsak a legvitézebb, hanem katonailag egyenesen legyőzhetetlen nemzete. Mi saját biztonságunk érdekében igenis követeljük az egyenjogúságot és a katonai téren még fennálló korlátozások megszüntetését, mert ez egyrészt hozzátartozik szuverenitásunk teljességéhez, de másrészt el sem képzelhető, hogy ezeknek fenntartása esetén bármilyen politikai természetű tárgyalásokba bocsátkozhatunk azokkal, akik állig fölfegyverkezve ülnének le velünk tárgyalni. Az 1932. év decemberében az öt nagyhatalom, Anglia, Franciaország, Olaszország, Amerika és Németország megegyezéséből megszületett ugyan egy olyan kompromisszumos formula, amely végre ki merte mondani a fegyverkezési egyenjogúságot, később azonban, különösen a Németországban bekövetkezett események folytán., tüzetesebb értelmezést ez a megállapodás nem kaphatott. Annyira nem, hogy ezen a kérdésen feneklett meg a leszerelési konferencia is. Azóta természetesen lényegesen megváltozott a helyzet, mert először Németország, legutóbb pedig Ausztria olyan befejezett tényeket teremtettek, amelyek az európai katonai helyzet egész belső struktúráját megváltoztatták. Most már a legyőzött országok egyrésze is visszaszerezte katonai egyenjogúságát, csak Magyarország és Bulgária maradt meg a régi inferioris helyzetben. Azonban még Bulgária helyzete is sokkal kedvezőbb, mint Magyarországé. Elsősorban azéi*t, mert sokkal kevésbé csonkították meg, mint Magyarországot, tehát a féltékenység és bosszú vele szemben nem olyan agresszív, mint irányunkban. Azonfelül Bulgáriát nem fenyegeti olyan közvetlen közelről erős veszedelem, mint Magyarországot. Emlékeztetnünk kell a »Lo Temps«-t arra, ha netán megfeledkezett volna róla, hogy Magyarország északkeleti határainak közvetlen közelében, Ungvár és Munkács városok mellett ezer hadirepülőgép be foga dásá ra a I ke. J ni as óriási repülőterek épülnek, ahonnan a szovjet köztársaság bombavető gépei nem is rövid 2 óra aluli (Irrhetik Budapestet. Azt a másik csekélységet nem is említve, hogy a csehszlovák messzehordó ágyúk saját területükről közvetlenül lőhetik a magyar fővárost, amely az ellenséges határtól mindössze 60 km távolságra teljesen védtelenül és minden támadásnak kiszolgáltatva fekszik. Ilyen körülmények között vájjon tényleg a kisantant van fenyegetve a katonailag valóban »fólelmetes« Magyarország által, vagy pedig fordítva? Difficile c-st satira/m non seribere! És itt van most Törökország lépése a Dardanellák megerősítésének kérdésében. Sietünk kijelenteni : Nekünk ez éppem olyan szimpatikus, mint az osztrák elhatározás volt, mert mi is éppen úgy, mint a francia sajtó, a békeszerződések békés revíziója1 felé megtett első lépésként ítéljük meg. A párizsi lapoknak természetesen a kérdéshez egészen más szempontjaik vannak. A Journal pl. azt írja, hogy Magyarország minden bizonnyal irányadó esetnek minősíti majd a Dardanellák szabályzatának békés módosítását. A kisantant azonban már is értékelte a helyzetet és éppen erre való tekintettel Törökország szándékaival szemben azonnal erős ellenállást tanúsított. Ez mind igaz és mind nagyon szép, de mi lesz ezekután w derék Balkánszövetséggel ? Az angol sajtó hangja nyugodt, higgadt, tárgyilagos, egészen más, mint a Franciaországé. Teljesen osztjuk a News Chronicle felfogását, amely rámutat arra, hogy Törökország követelése új, végzetes csapást mér a háború utáni rendezés pusztulásra ítélt, düledező tákolmányára. A török kormány jegyzéke — írja a lap — helyes formába öntve, mérsékelt hangú és észszerű tartalmú, mindamellett mégis igen nehéz lesz rá válaszolni. Úgylátszik, nem marad más hátra, mint az, hogy teljesítsék Törökország kíván ságát, igen könnyen lehetséges, hogy ez lesz az új és igazi béke helyreállítására irányuló mozgalom természetes előkészítője. Csaknem hasonló szellemben ír a többi nagy külpolitikai orgánum: a Times, Morning Post, Daily Telegraph is. Nemcsak Magyarország, mint talán a legközvetlenebbül érdekelt fél, de bizonyára az egész nemzetközi közvélemény is feszült érdeklődéssel fogja kísérni Törökország akciójának sorsát, mert ez az első komoly erőpróbája lesz a népszövetségi alapokmány 19-ik szakaszának, amely tudvalevőleg a szerződések békés revíziójára nyújt lehetőséget. II. Felfogásunk szerint az önrendelkezési jog és a revízió nemcsak jogilag és erkölcsileg, hanem eszmeileg is elválaszthatatlan egymástól. Feltételezve természetesen azt, hogy nem fegyveres erő4