Országút, 1935 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1935 / 2. szám - Az élő Deák Ferenc. A Deák Ferenc Társaság ünnepi vacsoráján elhangzott emlékbeszéd

x Az élő Deák Ferenc A Deák Ferenc Társaság ünnepi vacsoráján elhangzott emlékbeszéd Sokan kérdezték, hogy ebben a vergődő, vajúdó korban, amikor a régi világ a világháború nyomán időelőtt meghalt, mielőtt helyébe új világ születhetett volna, — amikor egv merész, nagyfantáziájú egyéniségtől talán divatosabb lemne várnunk az új világ felépítéséhez szükséges irányítást és a sokat hányódó nemzetnek révbevezetését, — miért fordul tunk Deák Ferenc szelleme felé, akinek egyénisége az ösztönös genie helyett, inkább a bölcs változatlanságot és a mult hoz való ragaszkodást szimbolizálja, aki inkább konzervatív eszménykép, mint a vágyott új világ ihletője lehet? Ha már a múltba fordúltunk szimbólumért, nem lett volna-e időszerűbb Kossuth Lajosnak valóban világrengetésre teremtett lobogó lángelméjéből és robbanásig feszülő fáradhatatlan energiájának emlékéből merítenünk az erőt küzdelmünkhöz? Annak a Kossuthnak szelleméből, aki a nemzet energiáját annyira fel tudta fokozni, hogy fegyverrel kezében az osztrák császári hatalomnak és nemzetiségeinknek együttes erejével szemben is győzedelmesen vette fel a harcot, melyet csak az orosz világhatalom segítségül hívott túlereje tudott leverni. Nemzetközi elnyomatásunk korában miért nem fordulunk ahhoz a Kossuthoz, aki a magyar névnek még az Óceánon túl is hervadhatatlan és mai napig is felejthetetlen dicsőséget szerzett, akinek hatalmas ereje még az angol kormányt is meg tudta buktatni, a magyar igazság érdekében? Vagy miért nem fordulunk inkább Széchenyi István örök reformer alakja felé. aki az erkölcsi megújhodás és anyagi megerősödés örökké aktuális programmját nemcsak kiáltotta a magyar pusztába, hanem nagy léptekkel előre is vitte a megvalósulás útján, és maradandó intézményekkel biztosította az elért eredményeket? Miért nem kapcsolódunk abba a nagy Széchenyi-kultuszba, mely a magyar történelem legdicsőbb emberöltőjének reformkorszakát elindító legnagyobb magyar emléke körül évtizedek óta kialakult, hiszen a mai veszedelmekkel terhes és lelkiismeretlen korban a lelkiismeretes reformpolitikának magasabb eszménye nem lehet, mint ez a korában meg nem értett és magányosságában hazafiúi töprengéseiben összetört titán? A kiegyezés ideje alatt virágzott a Kossuth-kultusz, melyet a nemzetnek a teljes önrendelkezés után érzett vágya hevített. A függetlenségi eszme szent jelszava azonban éppen a magyar történelem legkritikusabb korszakában avatatlanok kezében orvosság helyett méreggé vált. A Kossuthkultusz mégis él ma is, és különleges hivatást tölt be a szabadságeszme szolgálatában. Ami pedig Széchenyi kultuszát illeti, sajnos, sokan, akik az ő magasztos szavait szeretik idézgetni, nem az ő szellemében és nem az ő tiszta céljainak szolgálatában, hanem a napi politika vásári zenekarára hangszerelve hangoztatják Széchenyi gondolatait, és hamis célzatossággal próbálják invokálni az ő nagy széliemét. De ennek ellenére is töretlenül él az igazi Széchenyi-kultusz és termékenyíti a magyar szellemet, mert megvannak hivatott műveiői. Mi azonban nélkülözzük a magyar nemzet szellemi életében az előző kettővel egyenrangú harmadik nagy szellem kultuszát: Deák Ferencet, akit már csaknem elfelejtett a nemzet, pedig talán nincs multunk nagyjai között senki, akinek szelleme áldásosabb hatássall lehetőié sivár jelen életünkre, mint Deák Ferencé. Bajainknak legfőbb oka, hogy közéletünkben teljesen nélkülözzük Deák politikai elveit és azt a szellemet, mellyel Deák vezetése mellett elesettségünkből a 48-as törvények magaslatára tudtunk emelkedni és mellyel leveretésünk után az elért eredmények lényegét a 67-es kiegyezésben megmentettük, Deákot ezért feledte el korunk, és a mai generáció azért nem ismeri az ő monumentális személyiségét, azért nincs ma igazi Deák-kultusz, mert nemzedékünk előtt Deák Ferenc emléke a 67-es kiegyezéssel n <itt össze, ami már végérvényesen a múlté. Csakhogy, akik Deák Ferenc jelentőségét egyedül a (i7-es kiegyezés szemszögéből látják, azok nem ismerik és nem is ismerhetik őt. A 67-es kiegyezés ugyan Deák Ferenc egyik legnagyobb alkotása, mert ötven év történetének lett szilárd alapja, de Deáknak mégsem volt szíve szerinti gyermeke ez a kiegyezés, mert ő többet szeretett volha elérni, csakhogy a tizennyolc éves küzdelemben kimerült nemzet erejéből már nem futotta a további harcra és Deák attól félt, hogyha a kedvező külpolitikai konstellációkat nem használja ki, a nemzet rosszabb egyezséggel is be fogja érni, így pedig legalább a lényeget meg tudta menteni. Deákot csak akkor ismerhetjük és értékelhetjük kellőkéit pen, ha egész negyvenéves országos közéleti pályáját áttekintjük. Nincs még egy olyan magyar államférfiú, akinek egyénisége annyira egységes és kiegyensúlyozott, akinek gondolatai, elvei, célkitűzései és módszerei annyira határozottak és változatlanok lettek volna, mint Deáknak, aki politikai programmját annyira világosan fogalmazta válna és anynyira erősen alapzota volna meg. mint ő. Deák alig harmincéves korában már az öregkor bölcsességével és higgadtságával tűnik ki a pozsonyi országgyűlésen és pár év alatt olyan osztatlan és óriási tekintélyre tesz szert, hogy mindig tárgyilagos véleményét minden kérdésben az egész ország figyelve lesi és Széchenyivel élükön legnagyobbjaink fordulnak hozzá tanácsért. Széchenyi István is már a 30-as években legelsőnek nevezi mindnyájuk között. Egy emberöltővel később ugyanez a Deák 70-es éveinek küszöbén fiatalokat megszégyenítő küzdeni tudással harcolja ki a nemzet jogainak: a 48-as törvényeknek restaurációját a 67-es kiegyezésben. Deák jellemének szinte csodálatos változatlansága, kiegyensúlyozottsága, az ingadozásoktól, kételyektől mentessége, határozott, biztos célratörése és ernyedetlen küzdeni tudása titkát kuava, önkéntelenül azt az örökértékű, változatlan mély érzést keressük, ami neki a célt, az erőt és a szépséget adta. Deák az az egyéniség, aki érzéseivel, elveivel és céljaival minden ízében összeforrt, azokon a legkisebb részletben sem tette tul magát soha és egész életét egy nagy eszme szolgálatába állította. Ez az eszme: az Igazságosság és a Törvényesség, melyet nemcsak hirdetett, hanem lelke egész legmélyéig, szíve egész nagy melegével át is érzett, minden idegszálával átélt és amelyet az igazi nagy lélek teljes alázatosságával és szinte szerzetesi önfeláldozásával szolgált. Az Igazságosság eszméje mintegy sub specie aeternitatis állította be Deák minden törekvését és érzésvilágát, mert amennyiben földi vonatkozásokban örökkévalóságról szó lehet, az Igazságosság eszméje örökélehre hivatott. Ez az a metafizikai erő, amely a szeretet mellett a legmagasztosabb idea és az egész erkölcsi világrendnek éltető eleme, amennyiben pedig a törvényekben intézményesen megvalósul, minden társadalmi rendnek fundamentuma. Deák legelső diákkori beszédét a törvénytiszteletről tartotta. A törvényesség fenntartása és az igazságosságra törekvés volt Deák világnézetének alapeszméje, ez volt az ő Credoja. Az Igazságosság a lélek, melynek a törvényekben kell testet öltenie. Ha igazságtalanná válik a régi törvény: meg kell változtatni, ha igazságtalan, új törvényt akarnak hozni: meg kell akadályozni. De nem sértheti meg senki a 15