Országút, 1935 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1935 / 1. szám - Alkotmányosság, diktatura és revizió

A falusi nép táplálkozása Nem ismerjük teljesen alapos, átfogó képét a falusi lakosság élelmezésének. Míg Németországban már régen foglalkozik a népélelmezés kérdésével a Reichsverein für Volksnahrung, nálunk szórványos, egyéni kísérlet a népélelmezés tanulmánya. Keleti Károly élelmezési statisztikája óta részletes, nagyobb területre és tömegre kiterjedő adatfelvételünk nincsen. Azonban az ország különböző részein végzett mennyiségi és minőségi élelmezési adatgyűjtések szinte egyértelműen ugyanarra a következtetésre jutnak: a falusi nép táplálkozása egyoldalú es hiányos, legtöbbször sem ntenynyiségi, sem minőségi szem pontból nem kielégítő. Még ott is. ahol elegendő alapanyag áll a lakosság rendelkezésére, a helytelen Eőzéstechnika erősen csökkenti a minőségi élelmezés értékét. Az étkezési szokások vidékek szerint változnak, de ezen belül az egyes birtokcsoportokhoz tartozik élelmezése között nagy különbségek nem találhatók. A módosabbak táplálkozása, a szegényekétől legfeljebb a nagyobb zsír és állati fehérje tartalomban különbözik. Általánosan kedvelt táplálék a szalonna, amelyet főként munkaidőben fogyasztanak. Sokkal nagyobb eltérés mutatkozik a téli s nyári élelmezés között. Télen általában kétszer étkeznek: délelőtt 8—9 órakor és délután 4—5 órakor, amikor besötétedik. A szegények tápláléka télen főként kenyérből és szárazfőzelékekből áll. Mivel egyre kevesebb családnak 'áll módjában Bt tartani, húst legfeljebb hetenkint egyszer fogyasztanak. Olcsósága miatt leggyakrabban birkahúst vásárolnak, azonban olyan keveset, hogy egy-egy családtagra még 5 dekagramm sem jut, így a birkahúsnak inkább levesízesítő szerepe van. A tápfelvétel általában a végzett munkához igazodik. Ezzel magyarázható meg. hogy a nyári nagy dologidőben: kapálás, kaszálás és aratás idején négyszer, esetleg ötször is étkeznek naponta és a táplálék ilyenkor mennyiségi és minőségi szempontból megfelelőbb, bár még így sem éri el a legtöbb helyen a Waltner-Mészáros által munkaminimumként megállapított napi 3200—3300 kalóriát és mélyen alatta marad a Farkas professzor által optimális szükségletnek tekintett határoknál: aratásnál npi 5500, cséplésnél 3800—4000 kalória. A földmívesnép szénhydrátszükségletének legnagyobb részét a kenyér és tésztafélék fedezik. A különben is túlzott kenyérfogyasztás annál jobban emelkedik, minél rosszabbak a vagyoni viszonyok. A kenyér sokszor az egész étkezést pótolja, különösen a magukra hagyott kisgyermekeknél és iskolásgyermekeknél, amikor a nagy munkaidőben az édesanya a földeken dolgozik. Ennek oka az, hogy lisztje majdnem mindenkinek van, mert kenyérmagvat mindenki igyekszik termelni és az idénymunkások is gabonában kapják meg munkabérüket. Á túlzott szénhydrátbevitel a gyomorizomzat motorikus megterhelését váltja ki és orvosi vélemény szerint fölöslegesen fokozza a szervezet B. vitaminéhségét. Egészen elenyészően csekély a cukorfogyasztás. E sorok írója statisztikai képviseleti módszer alkalmazásával próbálta megközelíteni a falu cukorfogyasztásának mértékét.*) Az adatgyűjtés szerint a legalacsonyabb cukorfogyasztási fejátlagot a gazdasági cselédeknél találjuk (évi 1.14 kg), a legmagasabbat a 30— 50 holdas kisbirtokosoknál (3.72 kg). A fejátlag általában a vagyon nagysága szerint emelkedik. Ha össze* „Cukorfogyasztás falun". Magyar Szemle, 1935 májusi sz. hasonlítjuk az adatokat az ugyanezévi (1933—1934) országos fejátlaggal (9.54 kg), arra a megdöbbentő eredményre jutunk, hogy a gazdasági cselédek cukorfejátlaga nyolcadrésze, a 30-50 holdas birtokkategória fejátlaga harmadrésze, az összes birtokcsoportok fejátlaga mindössze negyedrésze az országos fejátlagnak. Az eddigi kutatások szerint valószínű, hogy a cukorfogyasztás hiánya nem okoz különösebb károsodást a szervezetnek. Mégis a cukornak, mint hő és energiaforrásnak különös jelentősége, hogy a szervezet teljesen kihasználhatja az emésztőszervek megterhelése nélkül, ami nem lehetséges a keményítőfélék fogyasztása esetén. Másik jelentősége, hogy a cukorral készíthető ételek nagy száma változatosabbá, ízletesebbé teszi az egyhangú étrendet, amellett nélkülözhetetlen a mesterségesen táplált csecsemők, továbbá a kisgyermekek számára. Éppen ezért nem küszöbölhető ki a néptáplálkozásból. Feltűnő az élelmezés nagy állati fehérjeszegénysége. A húsfogyasztás elég alacsony e legnagyobb részét sertéshús képezi. Baromfit csak a betegek kapnak. Halat csak a folyók, halastavak közelében fogyasztanak. A tojás, tej és szárnyasok legnagyobb részét értékesítik, hogy fedezhessék a só, fűszer, cukor, petróleum árát, amelyre minden háztartásban szükség van. Általában jellemző, hogy a falusi ember legtöbb értékesíthető élelmét kénytelen eladni, hogy megfizethesse a napi apró kiadásokat és ruházati szükségletét. Tejet alig fogyasztanak, pedig a tejellátás azért is fontos lenne, mert a hús, zöldfőzelék és dión kívül a tej és tejtermékek fehérjéje tökéletes biológiai értékű fehérje. A gyümölcsöt és zöldfőzeléket nem tekintik komoly tápláléknak és ezért elég kevés főzelékfélét ismernek, termelnek s még kevesebbet főznek is. Népszerűek a téli szárazfőzelékek, amelyeket vastag, zsíros rántással készítenek: burgonya, bab, káposzta, paradicsom. Mésztartalmuk ugyan ezeknek is van, de a csökkent zöldfőzelék és tejfogyasztás miatt a szervezet mészanyagcseréje kárt szenved, amely főként a fogak rossz állapotában mutatkozik meg. A gyümölcs és a vastartalmú zöldfőzelékek hiányában a táplálék nemcsak vitamin-, de erősen vasszegény is. A vitamindús tápszerek közül csupán a káposztát, vöröshagymát, paradicsomot és zöldpaprikát fogyasztják nyáron. Gyümölcsöt falun csak a gyermekek fogyasztanak, felnőttnek csak az esett, hullott, ütődött gyümölcs jut, amelyet nem lehet értékesíteni. A magyaros konyhatechnika jellegzetessége, hogy az ételek elkészítési módjában főként telítő hatásra törekszik. Erre vall a vastag, sűrű rántások, erősen hagymás zsír stb. alkalmazása. Népszerűségét abban kell keresni, hogy az ételeknek ez a laktató tulajdonsága hamar megadja a jóllakás illúzióját. Tehát a falusi nép táplálkozása fehérje-, sokszor zsír- és mindig vitaminszegény, s ennek következtében zavart a mész- és foszforanyagcsere normális üteme is. Bár a táplálkozás egyoldalúsága és hiányossága nem érezteti hatását azonnal, következményei és káros hatásai máris megmutatkoznak bizonyos vonatkozásokban. Komoly szaktekintélyek szerint a klinikai beteganyagon szerzett tapasztalatok, a felnőttek és különösen az iskolásgyermekek vizsgálatai azt bizonyítják, hogy a betegségekkel és egyéb külső ártalmakkal szemben való ellenállóképesség csökkent. Továbbá az újabb vizsgálatok szerint a B és C vitaminszegénység nemcsak a skorbut lappangó képét okozza, hanem egyik legfőbb oka a korai elöregedésnek is. 21