Az Országos Bírói és Ügyészi Egyesület hivatalos értesítője, 1914 (5. évfolyam, 30-41. szám)

1914 / 40. szám

Katón a i segé I y-a kczionk. Egyesületünk nairy súlyt vet annak kimutatására, hogy a ma­gyar hirói kar minő összeggel vesz részt a hadbavonullak és hátra hagyottjaik, valamint a sebesültek segélyezésében. Felkérjük ennél­fogva valamennyi osztályunkat, szíveskedjenek lehető pontos kimu­tatást összeállítani arról, hogy az osztály lerüí'elén működő bíró­ságok akár helyi, akár országos czélokra mily összeget adlak össze? A kimutatásnak időről-időre leendő kiegészítését is kérjük. KÓRHÁZUNK. Kórházunkba október hó (olyanián a hadvezetőség összesen 117 sebesültet utalt be, kik 1548 betegnapol vetlek igénybe. A jó levegő, a kitünó* ellátás és a gondos ápolás pár nap alatt már érezteli hatását a sebesült kaionákon, kik jó kedvvel, megelégedetten sétálgatnak az internátus kertjében s nem győzik dicsérni a szere­tetteljes gondoskodást, melyben részük jutott. Ujabban szórakoztatá­sukra is került alkalom; Tarnay Alajos zeneakadémiai tanár, a kitűnő zeneszerző önzetlen fáradozással énekkari szervezett, mely már eey ízben kis hangverseny keretében gyönyörködlelte beteg katonáinkat. A hangversenyt Tarnay Alajos időről-időre ismételni fogja. Az ápolónők lelkes gárdája újabban Heok Károly biró feleségével és Fabricius Médi kisasszony nyal szaporodott. Fontos, hogy azokat a sebesülteket, kik kórházunkból gyógyultan távoznak s egyenesen a harcztérre mennek, meleg alsóruhával lássuk el. Felkérjük tehát tagtársainkat, hogy a mennyiben meleg alsó ruhaneműt nélkülözhetnek, küldjék be azokat kórházunk czímére (I., Iiáth György-utcza 20.). Pótlások. Hivatalos Értesítőnk legutóbbi számában jeleztük: a lugosi osztály 36t> K 40 f, a bpesti kir. keresk. és váltólörvényszék 247 K, a bpesti kir. törvényszék 505 K, a bpesti kir. büntető járásbíróság 104 K gyűjtését. Most közöljük a gyűjtés részletezését. A lugosi osztály gyűjtéséhez a következők járultak hozzá: Az Országos Bírói és Ügyészi Egyesület lugosi osztálya a vá­lasztmányi jegyzőkönyv szerint 50"—, Vojnich Guido tszéki elnök 10"—, dr. Bock Bernát tszki biró 3-—, Szeles Gyula tszéki biró 2'—, Zakariás Istv. kir. táblabíró 8 —, Fehér Kristóf kir. ügyész 8 -, Székely Gyula kir. alügyész 4-—, dr. Pulnoky Miklós jbirósági jegyző 2'—, Cserna János tszéki biró 2 —, Miess Gusztáv tszéki biró 2*—, dr. Andrei Gyula tszéki jegyző 2 —, dr. Pető Jenő tszéki jegyző 2 —, dr. Kirch János tszéki jegyző 2-—, dr. Kohányi Viktor kir. táblabíró 4 —, Klemann István tszéki jegyző 2-—, Szenczer Gyula tszéki jegyző 2-—, dr. Erdély Lajos tszéki biró 2-—, dr. Szilber János tszéki jegyző 2"—, Kontratovits Viktor járásbiró 3'—, dr. Pászt Alfréd tszéki jegyző 2-—, dr. Szabó Gyula tszéki biró 8-—•, Domby Kálmán járásbiró 5'—, Feiler Mik'ós járásbiró 5-—, dr. Bádi Timót albiró 2'—, dr. Fiala Kálmán albiró 2- , Klebovicti László telek­könyvvezető 2"—, Dolorean János l1 , Szabó Mihály 1' , Serfőző Sándor jbirósági irodatiszt 1' , Muntean József jbirósági irnok —-50, Holczmann Győző jbirósági irnok "50, Kőváry Sándor jbirósági irnok 60, Kermpotich Emil bír. végrehajtó 5*—, dr. Weisz Sándor ügyvéd 5- . dr. Birieszku Miklós ügyvéd 2- . dr. Parneu Jakab ügyvéd 4-.—, id. Blaschuty Sándor földbirtokos és ilj. dr. Blaschuty Sándor ügyvéd 10'—, Panajoth Mihály tpénzlári igaz­gató 5-—, Karsay Zoltán orvos 5* , Salm Mihály 2 , dr. Velicsek Stanislav orvos 5-—, Lang Jakab magánzó 2-—, Nitsch József ma­gánzó 2'—, Weinberger József rabbi 1—, Feistammel Márton kereskedő 2- —, Blozsu Miklós korcsmáros T —, Zujak Coriolan g. kel. plébános 2 Stankovics Dániel kereskedő 10-—, Tengelyi György ny. mozdonyvezető 2—, Mocsári Albert állomásfőnök 1*—, Baranek Károly igazgató 10 —, Bütger Gyula 50-—, Risztics Milán gyógyszerész 5-—, Popovits József pék 1-—, Werler Mihály keres­kedő 5-—, Trumel Sándor 1'—, dr. Teimer Fedor ügyvéd 2-—, Ron 3*—, Popa József g. kath. esperes 3*—, Hoffmann Henrik ke­reskedő 3-—, Gloser Adolf kereskedő 1-—, Holz Adolf 2-—, özv. Braber Adolfné kereskedő 2'—, Doleschal István asztalos 5-—, Marasky Rezső kereskedő 2-—, Alasz Terentius kereskedő —*80, Spatariu Aurél kereskedő 1"—, Tuschkai József kereskedő l— Gyeska József 5-—, Pekovits Wassa kereskedő 5-—, Szalarits Rai­mund mészáros 2-—, Pokrean Aurél pék 2-—, Augustin János kereskedő 2-- -, Augustin Sándor földbirtokos 2-—, Dobra Miklós kereskedő 2" . Stern Lajos ellenőr 2. , Kovács Ferencz adótiszt 2 —, Láng Ernő adótiszt 2'r-j Balean Szilárd társasági pénztárnok 2" , Tieser Gáspár 5- -, Orosz Ferencz jbiró 4-—, dr. Pánczél Zsig­mond járásbiró i' . Vas Ignácz 4- . Krisan Incze telekkönyv­vezető 2' , Ollovay Ferencz irodatiszt 2 —, Wellisch Alajos írnok 2' , dr. Popovics Sándor ügyvéd 9-— K. A bpesti kir. keresk. és váltótörvényszék gyűjtéséhez a követ­kezők járultak hozzá : Kelemen Imre 5' . dr. Hallá Aurél 5" , dr. Beck Károly 5-—, dr. Mihalics Titusz 2- , dr. Zayzon Ernő 2-—, Deák Imre 1*—, dr. Parcsetich László 1—, dr. Hevesi Illés 5"—, Medveczky Emil 2 . dr. Vizy Ferencz 2" , dr. Szőke József 5' , dr. Gaisler Géza 10; . dr. Iványi Lajos 1- , Szőnyi Géza 2- . Demkovils Leó 2- , dr. Ipovitz Károly 5" —, dr. Borsitzky Imre 5" , Túry György 2'- , Vincenti Gusztáv 2- , dr. Móricz Sándor 1" , dr. Hajnal József 2—, Hajnal Bela 1'- , dr. Károlyi László 2'—, dr. Sztánkovits Jenő 10' , Jókúly Miklós 5"—, Szabó Árpád .V dr. Toldy Zoltán 2" , dr. Körtvélvessy György 2' , Kunz József .V , Klein József 10' . dr. Berger Rezső 2" , Boross Soma 2- -, Vándorly 2' . dr. Goldmann Bernát 5- , dr. Mladovits Józset 5" dr. Brózik Emil 2' . dr. Meszlény Artúr 5' ,.Alcsuli Ágost 5' , dr. Földvári 3' , dr. Farnos Dezső P . Olvashatatlan 5" , dr. Balogh István 5' . dr. Skoff Zoltán 5-—, dr. Gyulay Ernő 2 dr. Hoselilz Gyula 10' -, dr. Gál László 2- , dr. Smilovits Jenő l-—, Olvashatatlan 5- -, dr. Ádám András 2. . Olvashatatlan 2- , Olvashatatlan "50, Olvashatatlan 50. Olvashatatlan l-—, Olvas­hatatlan I; , dr. Mészáros Lajos 5' . dr. Zimburg Artúr 5-—, dr. Tassy Ádám 5'—, Bánrévy József 10"—. dr. Emmer Géza 2-—, Csongrády Schopt 2" , Somoskeöy Dezső 5- . Francois Géza 10'—. Olvashatatlan 5" , Zwack Ákos 10- . Olvashatatlan 5- koronával. Egyébként a budapesti kir. kereskedelmi és vállótörvényszék tagjai fizetésük meghatározott százalékái ajánlolták töl actiónk javára. Ennek a felajánlásnak mérve a következő: 2%-ot: dr. Borsitzky Imre táblabíró, dr. Skoff Zoltán, dr. Mesz­lényi Arthur, dr. Tóth Miklós, dr. Alcsuli Ágost, dr. Lisszauer Lajos, dr. Szabó Árpád, dr. Sziberlh, István dr. Hajnal József, dr. Sztán­kovits Jenő. dr. Hoselilz Gyula, dr. Beck Károly, dr. Szőiiyi Géza, dr. Szőke József, Thassy Ádám, Brózik Emil, dr. Zimányi Miklós, dr. Sándor Aladár, dr. lpovitz Károly, dr. Hevesi Illés, dr. Bánrévi József tszéki birák; dr. Goldmann Bernát, dr. Hallá Aurél, dr. Egyed István, dr. Arday J. Barnabás, dr. Mladovits József, dr Beck István, dr. Mészáros Lajos, dr. báró Gaizler Géza, dr. Bródy Tibor tszéki albirák; dr. Vincenti Gusztáv, dr. Ádám András, dr. Helényi József, dr. Lóser János, dr. Horváth Géza, dr. Vándorly Lajos, dr. Földvári Hugó, dr. Vizi Ferencz, dr. Móricz Sándor, Tury Györgx, dr. Gyu­rányi Ernő. dr. Lindmayer Béla, dr. Füzesséry Bálint, dr. Róbonyi Ferencz, dr. Sárffy Andor tszéki jegyzők ; Dorosits Dezső, dr. Deák Imre, dr. Mihalics Titusz, dr. Károlyi Sándor, dr. Farnos Dezső, dr. Zajzon Ernő dr. Hajn d Béla törvényszéki joggyakornokok. — lVí%-ot : Somoskeöy Dezső törvényszéki biró; dr. Lejlhényi Aladár tszéki jegyző; Smilovits Ernő joggyakornok. — 1%-ot: dr. Zimburg Arthur, dr Pelőcz Gyula, dr. Medveczky Emil, Emmer (!. Károly, Márkus Albert, dr. Gál László, Kelemen Imre. Jókuthy Miklós, dr. Fertsek Gyula, dr. Soós Zoltán tszéki birák; dr. Fényes Dezső, dr. Iványi Lajos tszéki jegyzők; Zalai F. Győző, dr. Dienes András joggyakornokok. 7s°/o-ot: Csongrádi-Schopf Endre. dr. Toldy Zoltán tszéki birák. A budapesti kir. törvényszék gyűjtéséhez hozzájárultak : 50 koronával: dr. Juhász Andor tszéki elnök; 40 koronával: dr. Mándi Ede tszéki biró; 30 koronával: Kovách Gusztáv tszéki biró ; 20 koronával: dr. Párvy Arvéd, dr. Frenreisz Frigyes tszéki bírák: 10 koronával: Kéri Miklós, dr. Jászoly Mihály, dr. Schlauch Lajos táblabírák; dr. Bajkay Endre, dr. Udránszky Sándor, dr. Vida Zoltán, Drisnyei László, dr. Födi Károly, dr. Matzke Károly, dr. Berger Bezső, dr. Tholt József, dr. Neuhold Ferencz, dr. Balázs Emil, dr. Makay Dezső, dr. Suloky István, dr. Benda Béla, dr. Fenes Ferencz, dr. Schwicker Richárd, dr. Hlaváts Béla (széki birák; dr. Téry Tivadar, dr. Alkér Kálmán, dr. Horváth Iván tszéki albirák; 8 koronával : dr. Hanskarl Sándor tszéki biró; 5 koronával: Vernéi­László tszeki biró; dr. Jászfy Géza, dr. Kelényi Jenő ts/éki jegyzők ; 4 koronával: Dóbiás Arnold táblabíró; 3 koronával: Gyenes Mátyás tszéki biró; Hinkó József, dr. Miklós Kálmán, dr. Kéry János. dr. Márty István, dr. Vida Gyula, dr. Hajnik Imre, dr. Zilahi László, dr. Malonyai Réla tszéki jegyzők; dr. Szondy Viktor, dr. Marcsek Sándor, dr. Révai Gyula joggyakornokok ; 2 koronával: Nagy Gyula, Pelsőczy Árpád, Török István irodatiszlek; Balassa F. Ferencz, Hal­mos Sándor, Tóth Károly, Fekete Lajos, Baka János, Vltsák József, Dienes Dezső írnokok; Lichtmann Zsófia irógépkezelő; 1 koronával: Dielz János telek könyvvezető; Tarába János irodatiszt; Oberna K. János, Fábry Zoltán Írnokok; Lipovniczky Aranka irógépkezelő; Bayer Margit, Bauer Pál, Biltner Lajos, Bunvi László, Dorosich Fe-

Next

/
Oldalképek
Tartalom