Az Országos Bírói és Ügyészi Egyesület hivatalos értesítője, 1914 (5. évfolyam, 30-41. szám)

1914 / 41. szám

V. évfolyam. Budapest, 1914 deczember 25 41. szám. AZ ORSZÁGOS B1KÖI ÉS OGYESZI EGYESÜLET FELELŐS SZERKESZTŐ Dr. LÁNYI AZ EGYESÜLET TITKAHA S?»* HIVATALOS ÉRTESÍTŐJE KIADÓTULAJDONOS AZ ORSZ. BÍRÓI ÉS ÜGYÉSZI EGYESÜLET Szerkesztőség : L Ráth György-u. 20. sz. Kiadóhivatal: IV. Egyetem-utcza 4. sz. Megjelen éuenkint legalább tízszer. Előfizetési dij: Egész évre 4 korona. Az egyesület tagjainak ingyen jár. T. Kovács M. hivatalszolgának. A küldött koronát megkaptam és veszek rajta a sebesülteknek almát karácsonyra, úgy a hogy megírta. Hogy nem küldhet többet, mert a felesége beteg, azt nagyon elhiszem. A feleségének jó egészséget kívánok, de mondja meg neki, hogy mostanában csak egyfajta betegséget bocsátunk meg — a gyerekágyal. Az a maga koronája, a mit a levélhordó ide telt az íróasztalomra, olyan lényes volt, hogy szinte szúrta a szememet. Soká néztem ezt a maga koronáját! Aztán elkezdtem gondolkozni. Látja, Kovács, én is voltam király Boeotiában ! Tudja, ezt csak úgy mondják a színészek, magyarul ez annyit jelent, hogy én is voltam vidéken albiró. A mikor erről a pesti aszfaltról kikerültem, egy esős áprilisi délutánon a kalucsnit marasztó sárba, hajszál híja volt, hogy ríva nem fakadtam. Utóbb azlán, hej! hogy jártam a menyasszonyi tánczot és Isten bocsássa meg! megittam jó egy néhány liter vörös bort. Ezt pedig a János hivatalszolgának köszönöm. Hát igen. A dolog úgy történt, hogy hivataloskodásom legkezdetén egyszer csak hallom, hogy a János nagyon kéri valamire a másik szobában levő kezelő urat, a kiről azt mondták, hogy nagyon «rövid» ember. Néhány perez múlva aztán kézen fogva vezetett be hozzám egy öreg polgárt. Valami utóajánlati ügye volt, nagyon sürgős. Látja. Kovács, a mikor az öreg polgár meg akarta csókolni a kezemet, én meg restelkedve azt mondtam neki, hogy ezzel majd csak akkor gyűjjék, ha püspök lesz belőlem, abban a minutumban tanultam egy életre valót. És a Jánostól tanultam. Megtanultam először is, hogy a polgárok nem jó kedvükből jönnek a törvénybe és nem is ezért, mert otthon nem tudnak mit kezdeni. Nagy eset az, fiam, ha valakinek a törvénybe van dolga. Azt panaszolta nekem egy menyecske, hogy a torka is összeszorult, meg a szeme is elborult, mikor a kapun belépett, pedig nem is pörös dologba járt. Ezért szívesen kell fogadni őket és a kezükre járni. Aztán meg azt tanultam, hogy a polgárnak, meg hát az ügyvéd uraknak is, bizony drága az ideje. Ha az ánglus nem bántaná a mi hazánkat is, azt mondanám róla, hogy okos ember, a mikor asszondja, hogy «az idő pénz». Senkit sem kell nagy ok nélkül várakoztatni. Megtanultam azt is, a mit a latin közmondás úgy mond, hogy «qui cito dat, bis dat». A ki gyorsan segít, az jól csinálja. Ha nincs mit gondolkozni, intézzük el azonnal a kérelmet, még ha a kényelem, a megszokottság rovására megy is. Lehetőleg kevés népet engedjünk el azzal, hogy majd megkapja a végzést annak idején. Aztán lehetünk mi is «rövid» emberek, mert hát mi se lopjuk az időt, de a hangunk legyen mindig szíves. Sokkal jobb ízűt ebédel utána az ember, mint ha mindig zsémbes és ha minden ok nélkül elfutja a pulykaméreg. Látja, ezt mind a Jánostól tanultam. Eszembe jutott aztán, hogy máskülönben ez a János nem volt ám pipogya ember vagy anyámasszony katonája, sőt mondhatom, hogy nagyon less tudott lenni. Egy vasárnap délután a nagy korcsma előtl mentem el, a mikor az ajtóból úgy gurult ki egy hórihorgas fiakkeres, mint a sündisznó, a kii a vizsla kutya megugat. Hál a János penderítette ki félkézzel. * Azlán tovább néztem a maga fényes koronáját. És már nem gondolkoztam, hanem éreztem. Nagyon gyatrán voltam, a mióta ez a borzasztó háború tart. Bántolt a dolog, hogy a katonaságból kivénültem, bántott a sok itthonmaradt legény, bántolt a feliéinép, a kik szívesen vették, hogy a szoknyájukon ül az udvarló, a helyett, hogy künn járna valahol Galicziában, bántott a kishitűség és az ostoba henczegés, a csúnya önzés és a kuvikmadarak hangja, bántolt az érzelgősség és a mit úa;y hívnak, hogy cynismus, a kutya, a ki mindent a sárba ránt. Szóval, bántott engem a levegő is, valahogy nem találtam helyemet a világon. Hej! ha úgy leírnám magának, hogy min gondolkoztam álmatlan éjszakákon! (Tudja, ilyen «időleges» ember már nehezebben alszik.) Aztán meggyült a kriszkindli, a maga fényes koronája. Hát megírtam másának, hogy a Jánostól mi mindent tanultain, de hogy ez a maga koronája, ez az egyetlen fényes korona mit tett velem, a7t már alig tudom elmondani. Hallja, Kovács, pápista rnnga? Mindegy, egyszer menjen el az én kedvemért nagymisére és hallgassa meg, a mit úgy hívnak, hogy «üloria». Tudja, mikor a trombiták szólnak, meg a hegedűk és a nagy dobot úgy verik, hogy majd kiszakad a feneke, az ember hátán meg végigszalad a hideg a gyönyörűségtől. Hát olyasfélét éreztem, a míg a koronáját néztem. Glória! Dicsőség — magyar embernek születni! Es ettől a maga koronájától leesett a hályog a szememről, látok újra. Látom, hogy nincs közöttünk önzés és cynismus, nincsen kishitűség és gyengeség, hogy ostoba képzelődés volt az egész! Ez volt világéletemben a legszebb kriszkindlim — meggyógyultam. És ezt megköszönöm magának, Kovács! Feleségének javulást, magának meg jó ünnepet kíván dr. Nitsche Győző. A családtagok részére szóló vasúti igazolványok. Egyesületünk sok éven keresztül küzdött azon eszméjének megvalósításáért, hogy azon államhivatalnokok családtagjai, kik félárú menetjegy váltására jogosultak voltak, ne legyenek kénytelenek esetről-esetre igazolvány kiállítását kérni, hanem részükre is bocsásson ki a m. kir. államvasút fényképes igazolváuyokat. Röviddel ezelőtt sikerült eszménk megvalósításához a vasút jóváhagyását megnyerni. Ennek folytán azután a m. kir. igazságügyminiszter 48,834/1914. 1. M. E. sz. alatt az államhivatalnokok részére biztosított személy- és árúszállítási kedvezmények tárgyában a következő rendeletet bocsátotta ki: Félárú jegy váltására jogosító arczképes igazolványra igényt tarthatnak: a) a rendes alkalmazásban álló, hivatali esküt tett évi fizetéses