Az Országos Bírói és Ügyészi Egyesület hivatalos értesítője, 1914 (5. évfolyam, 30-41. szám)
1914 / 38. szám
310 brüdern habén wir bisher sclion glánzende Erfolge in dicsem Kampfe ertochten. Pochend aufunser gutes Becht, .bauend aul die glánzende Kriegstüchtigkeit unserer braven Wehrmachl und auf die beispiellose Begeisterung und Opferfreudigkeit unserer ganzen Bevölkerung, und vertrauend auf Gott, wollen und werden wir mit der vollen Kralt des Starken. dem kein Hinderniss zu gross scheint um es nicht aus dem Wege ráumen zu können, weilerschreiten auf dem Wege des Erfolges, der zur Králiigung unseres Slaatengebildes, der zur Kráftigung des ösierreichischen, zur Kráfiigung des ungarischen Staatsgedankens, und der in Erkenntniss des in der Interessengemeinschaft Aúfeinanderangewiesénseins zur wahren Verbrüderung führen soll und muss. In dieser Hoffnung, in dieser Ueberzeugung entbieten wir unseren öslerreichischen Kollegen den aus aufrichtigen Herzen kommenden kameradschafilichén (iruss und reichen ihnen zum ewigen Bunde die treue Bruderhand. lm Namen des Zentralausschusses des Landesvereins der ungarischen Bichter und Staatsanwalte Budapesl am -25. August 1914 der Prásident. Mire a következő válaszl kaptuk: Sehr geehrte Herren Kollegen ! In diesen Tagén der Spannung aber auch der Zuversichl war ons öslerreichischen Bichtern Ilire Kundgebung Ireuer Gesinnung i ine wahre Genugttiung. Aueli wir sind jetzt nur von dem cinen Gedanken erfüUt: mit allén Kráften einzustehen für den Bestand und die Grösse unseres iheueren Vaierlandes. Wir sind überzeugl, dass in diesem Kampfe Becht, Freiheit, Kultur und Gesittung aul unserer Seite stehen. Ind so hoffen wir zu Gott, dass unserer gülen und gerechten Sache und der unseres i delu Verbündelen der endliche Sieg beschieden sein wird. []nsere Herzen schlagen in begeislerter Hingebung unseren geliebten ungarischen Brüdern zu, denen wir zu ewigem Bunde die Hand reichen mit dem Gelöbnisse, slets treu zu«ammenstehen zu wollen lür Grösse, Macht und Éhre des ungarischen und österreichischen Staatsgedankens. Für den Zentralausschuss der Vereinigunü der öslerreichischen Bichter der I. Vizeprásident. A Birói és Ügyészi Egyesület internálasában. Inter arma silent musse, az igazgatóság az egyesületi internátus egy részét felajánlotta a sebesülteknek. A napokban értesítés jött, hogy a helyiségre szükség lesz. Sürgés-forgás támadt a most csendes házban. «No, még ezt az utolsó ágval!» s a frissen töltött szalma véres nyomot hagy a manikűrözött női kezeken. Megszólal a telefon: ((Elindultak a sebesültek.» Alig néhány perez múlva halljuk az automobiloknak azt a megváltozott hangját, mely oly fájdalmasan belevág az ember leikébe. Hozzák a sebesülteket! Egy-ketlő-tiz-ötven — magyar, tót, román, krajnai, tiroli, bosnyák — lestvérekké egyesített bennünket a nagy szenvedés. Meglelik az ebédlő, a tanácskozó, a hivatalos helyiségek mind ! Orvosok, ápolónők és az egyesület jótékony nemtői izgatottan járnak-kelnek: «Ide egy caprice-párna kell!» ((Hozok mindjárt egy pohár limonádét.)) ((Doktor úr, azt hiszem új kötésre van szükség!» Ebben a zűrzavarban, mely belehasít az ember szivébe s a melleit olyan véghetetlen megnyugtató, egy szegény, mohamedán bosnyák ágya mellett ülök. A czimborái azt mondják két gyermeke és felesége sir odahaza, neki egy gránát-szilánk felhasította a jobb oldalát. Nagyon sápadt, nem beszél, csak néz, nagy fekete szemei! mozdulatlanul odafüggesztelte a mennyezetre, körmei alól a rögtönzött fürdő nem tudta egészen kivenni a kraszniki homokot, megfogom a kezét — forró — és valami úgy vonz, hogy megszorítsam erősen, mint a legjol b barátomét . . . "Szegény fekete bosnyák! Csendesen szivárog a kötésen alól a piros véred. A vér, melynek minden elveszeit cseppje még sápadtabbá teszi arcodat! Miért íolvik ez a te piros véred? Hiszen erre szüksége van a gyermekeidnek, a kis kukoriczalöldnek, a mii ott a kék hegyek között hagyiál! Én ma reggel megittam a kávémat, i elvégeztem, mint mindennap, a dolgomat, felvettem a fizetéseméi és a te oldaladból csendesen szivárog a vér, hogy megfossza gyer- | mekeidet — kicsi bosnyák gyerekeidet — a támogató kéztől. Valami úgy fojtogatja a torkomat! Szabad-e neked elpusztulnod? nyomorultul elveszni, hogy én megihassam nyugodtan a kávémat, felvehessem a fizetésemet, a te bosnyák gyermekeid pedig esetleg éhen pusztuljanak ? Nem, neked nem szabad, nem lehet elpusztulnod ! Vidd haza a kék hegyek közé a hírét, hogy a magyar biró, a magyar ügyész pártfogásba vett. írd meg bosnyák gyerekeidnek, hogy meg fogunk menteni az életnek, meg fogjuk menteni az apjukat, a fenlartójukat, a kicsi kukoricaföld megművelőjet, te szegény fekete bosnyák !» Véghetetlen jóleső érzés fogott el és melegem lelt a bosnyák kéz szorításától, mert hálásan szorította vissza, s milyen hálásan! Úgy éreztem, hogy ez a néma kézszorítás a magyar birói és ügyészi karnak szól; hogy a hála a (ekele szemekből az egész kar felé sugárzik. Nem kicsinyleni azt az áldozatot, a melyet mások hoznak, a mikor képeslapot vesznek, az urnába dobnak pénzeket, gyűjtenek a hivatalban, de leiemelő az a tudat, hogy a birói és ügyészi kar e mellett még közvetlenül tudja enyhíteni a fájdalmat, a bajt, a nyomorúságot. A cynizmus, a kicsinyes féltékenykedés, az önzés, a számítás, mind a kapun kivül marad, a mikor levett kalappal megállunk az internátus előcsarnokában. Nem akad ember, a ki nem érezné át a megindult lelek teljes háláját azokkal szemben, a kik vérüket ontották érettünk és ne érezne hálát azokkal szemben is, a kik módot adtak, hogy ez a hálánkat így közvetlenül leróhassuk. De nagyobb és nagyobb lesz a sebesültek száma: ha a szegény bosnyákot javultan bocsátjuk el, jő helyébe tíz, magyar, német vegyesen. Soká fog tartani küzdelmünk, anyagi gondjaink nagyok lesznek, de a lelkesedésnek, az áldozatkészségnek nem szabad csüggednie; hiszen a piros vért adjuk \issz3, a mibe jóleső nyugalmunk kerüli ! Ne áldozatnak, hanem érezzük kötelességnek az adományozást! Dr. Nitsche Győző. Közgyűlésünk elhalasztása. Igazgatóságunk 1914 augusztus hó 25-én tarlóit igazgatósági ülésén elhatározta, hogy a háborús állapotokra való tekintettel a Budapestre 1914 okt. i-ére egybehívott évi rendes közgyűlésünket bizonytalan időre elhalasztja. Az elhalasztásról összes osztályainkat külön átiratban értesítettük. Tagdíjhátralékosaink. Egyesületünk megalakításakor számos a birói és ügyészi kar erkölcsi és anyagi erdekeit szolgáló feladat megvalósítását vettük programúiba. Állandóan, tőlünk kitellő minden' erőből igyekezzük kitűzött czéljainkal mielőbb elérni. Ebben a nag) munkában kétségtelen összes tagjaink ügybuzgó és lelkes támogatására van szükség, mert e támogatás hiányában actiónk sokkal kevésbbé lehet eredményes. Az egyes tagok által befizetendő évi tagdíj összegét G koronában állapítottuk meg. Ennek az igazán minimális évi tagdi'inak (havi 50 fill.) emelése iránt habár az< ta egyesületünk mindinkább nagyobbodó keretei szükségleteinket is fokozták — sohasem tettünk javaslatot éppen azért, meri tagtársaink anyagi hozzájárulását a legszükségesebb mértéken felül nem akarjuk igénybe venni. Az igazgatóság fájdalmas szívvel látja azonban, hogy vannak oly tagtársaink, a kik az oly minimális évi lagjárulék megfizetésében a birói álláshoz nem méltó nemtörődömséggel és könnyelműséggel járnak el. Az igazgatóság — habár erre nézve felhatalmazása van — nem akar, a meddig csak lehetséges, ahhoz a késedelmes tagtársainkra, mindenesetre — megszégyenítő — eszközhöz fordulni, hogy a tagdí|akal birói segély igénybevételével hajtsa be — hanem azt látja helyénvalónak, hogy a mostani komoly pillanatokban, a mikor egyesületünk minden egyéb anyagi forrása bedugult és kizárólag a befizetett tagdíjakra van ulalva - újból és utoljára felkérje a legkomolyabban azokat a tagtársakat — a kik a tagdíjat be nem fizették — hogy ezen kötelezettségüknek haladéktalanul tegyenek elegei. FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA.
