Az Országos Bírói és Ügyészi Egyesület hivatalos értesítője, 1914 (5. évfolyam, 30-41. szám)

1914 / 34. szám

2ÍKI A Pp. 224. §-a a tárgyalást vezető elnökre azt a kötelességet rója, hogy az ügy kimerítő, de minden felesleges hosszadalmasságtól és kitéréstől mentes, tömör tárgyalásáról, valamint arról is gondoskodjék, hogy a tárgyalás lehetőleg ugyanabban az ülésben befejeztessék. A tanácselnöknek pervezető működésében nehézségekkel is kell majd megküzdenie. A Pp.-unk ugyanis —abban a nemes buzgalmában, hogy az anyagi igazsághoz vezető utat meg ne szűkítse — a feleket úgy a támadás, mint a védelem körül korlátlan szabadsággal ruházta fel. A törvény a peres feleket nem köti az előkészítő iratok tartalmához. Az ítélethozatalt megelőző, tehát a legutolsó folytatólagos tárgyalás berekesztéséig új tényállításokkal és bizonyítékokkal állhatnak elő. A pert a fellebbezési eljárásban — a nóvumok korlátlanságával terhelve — újra kell tárgyalni s a fellebbezési kérelem és ellenkérelem a tárgyalások egész folyamán megváltoztatható. A tárgyalás egységességének a princípiuma a felek tág rendelkezési szabadságával szemben csak abban az esetben fog érvényesülhetni- az új korszakban, ha bíróságaink az anyagi igazság érvényesülésének, mint főszabálynak a sértetlensége mellett az első naptól, az első perctől fogva következetes szigorral, egységes elvek szerint élnek majd a Pp.-ban biztosított azokkal az eszközökkel, amelyek az eljárás elposványosodását megakadályozni hivatvák. Azt a költségtöbbletet, amely a tárgyalás előkészítésének elmulasztásából, vagy az elsőfokú bíróság előtt felhozható tényállításoknak és bizonyítékoknak a fellebbezési bíróságra történt átutalásából az ellenfélre háramlik, a mulasztó félnek kell viselnie. A nyilvánvalóan a per késleltetését célzó előadások következetesen mellőzendők. A tanúidézés szigorúbb következményeinek s a nyílván valótlan tényelőadás és tagadás megtorlására vonatkozó új rendelkezésnek sem szabad papiroson megmaradnia. A magánjogi pereknek a felek az urai, de csak abban az értelemben, hogy a per tárgya fölött rendelkezhetnek. Nem urai azonban mások pereinek s még kevésbbé a jogszolgáltatás általános rendjének. Az ok nélkül elnapolt határnapok s az apró részletekben, több tárgyaláson előterjesztett tényállítások más peres felek elől vonják el ügyeik gyors elintézésének a lehetőségét s a jelenleg dívó halasztási és szüneteltetési gyakorlat a törvénykezésnek gyors ütembe hozását kizárja. Az igazságszolgáltatás rendje és gyorsasága magasabb állami érdek, mondhatni a nemzeti becsület kérdése, ezt a peres felek rendszertelenségének kiszolgáltatni nem lehet, e fölött a bíróságoknak — az ügyvédi kar hathatós támogatása mellett— féltékenyen kell őrködniök. A szóbeli per egyik kimagasló előnyének a bizonyítás közvetlenségét szokás megjelölni. Ez és illetve a társasbíróság előtti tanubizonyítás az, amire rátérni óhajtok. Hogy budapesti fellebbezési bíróságaink a szóbeli eljárással össze nem egyeztethető hátrálékokkal és hosszú határnapokkal küzdenek, annak egyik oka a közvetlen tanubizonyítás a fellebbezési tanács előtt. Pp.-unk ebben a kérdésben a német perjog nyomán halad. A Pp. első tervezetének megjelenése óta több mint 20 év, végleges alakjában történt második közzététele óta is több mint 12 év telt el immár. Nézzünk kissé körül, hogyan alakult ki a tanubizonyítás nehéz kérdése az azóta letelt időben a német bírói gyakorlatban ? Rendkívül becses adatokat tartalmaz úgy ebben az irányban, mint általában a szóbeli per nehézségeinek a felismerése körül a mult év őszén megtartott német bírógyűlésnek, a Berliner Uichtertagnak a tanácskozás első pontjára vonatkozó tárgyalási anyaga, amely a köré a kérdés köré csoportosult, hogy miképen lehetne a népnek a polgári jogszolgáltatás ellen emelt leglényegesebb panaszait célszerűen orvosolni. Értekezésem szűk kerete nem engedi, hogy a német kartársak részéről felhozott értékes adatok tüzetes ismertetésébe fogjak, csakis azt emelem ki, hogy a vita és az eszmecsere súlyponlja a társasbíróságok előtti szóbeli tárgyalás mai formájának rendkívüli nehézkességén és a felsőbíróságok előtti bizonyítási eljárással egybekötött túlságos munkateher kérdésén nyugodott. Lobé, birodalmi törvényszéki bíró, mint előadó felhozta, hogy a német ítélőtáblákon, Oberlandesgerichteken csak egyetlen panasz hallható és ez az, hogy belefulladtak a ténybeli megállapítások és bizonyítások tengerébe, holott az értekezleten azt is megállapították, ami egyébként köztudomású, hogy a német társasbíróságok nem voltak képesek megvalósítani az ítélőlanács előtti tanubizonyítás szabályát, hanem Pp.-uknak e tárgyú rendelkezését hallgatagon hatályon kívül helyezve, a tanubizonyítást — ritka kivételektől eltekintve — kiküldött bíró útján foganatosítják. A német perjog reformja szempontjából határozattá vált az előadónak az az indítványa, hogy a törvényszékeknél a szóbeli tárgyalást ne csak a számadási perekben, hanem általában minden arra alkalmas perben kiküldött egyes bíró készítse elő akképen, hogy az ílélőtanács a kellően előkészített peranyaggal — a büntető főtárgyalás példája szerint — egy tárgyaláson végezhessen. Neukom, ugyancsak a német birodalmi törvényszék bírája, a Deutsche Juristische Bláller mult évi 16. és 17. számában ugyanezzel a kérdéssel foglalkozva körülbelül a következőket mondja. Ami a bizonyítás közvetlenségét, illeti, ezt a gyakorlat a tanubizonyítást illetőleg úgyszólván nyom nélkül kiirtotta. Hogy a megalkotandó uj német Pp. ezt az elvet a papíroson fentarisa, sőt szigorúbb szabályokkal kötelezően is biztosítsa, azt a maga részéről azért nem ajánlja, mert a bíróságoknak olyan «dandár-számrai> való szaporítására, amelyet ez a munkatöbblet igényelne, gondolni sem lehet. Tehát vagy ismét papiroson maradna a kimondott szabály, vagy — ami még rosszabb volna — a tanubizonyítás az alaposság rovására foganatosíttatnék. Ha a német birodalomban, ahol az általános szóbeliség három évtizednél is régibb múltra tekinthet vissza és ahol a bíróságok összeállítása ós adminisztrációja minden tekintetben kiváló, a bíróságok még a kiküldött útján való bizonyításfelvétel terhét sem képesek elviselni s a bírák a törvényszéki perek tárgyalási anyagának kiküldött úlján való teljesebb előkészítését tartják az ítélőlanács munkájának gazdaságosabb felhasználása és az eljárás gyorsítása céljából szükségesnek: akkor rendkívül megfontolandó, hogy a budapesti bíróságok tetemes hátralékaikkal, hosszú terminusaikkal vállalkozhatnak-e a Pp. megvalósítására azzal az elhatározással, hogy a tanubizonyítást úgy a járásbíróságoktól fellebbvitt, mint a törvényszéknél elsőfokban folyamatba tett perekben rendszeresen hármas tanácsban foganatosítsák ? A Pp. 289. §-ának i. pontja szerint a bíróság a tanú kihallgatását abban az esetben bízhatja kiküldött bíróra, ha a tanúnak a perbíróságé előtt való kihallgatása aletemes nehézségbe» ütközik. Ez a rendelkezés betűszerint megegyezik a német perrendtartás 375. § ának 2. pontjával. Abból a kényszerhelyzetből, amelyben a Pp. életbelépésekor és az átmenetnek néhány évig eltartó nehéz ideje alatt leszünk, nem látok más kivezető útat, mintha — kivételes esetektől eltekintve — a törvényszéki tanácsok kiküldött bíró útján foganatosítják a tanubizonyítást mindaddig, amíg a régi rendszer romjainak az eltakarítása s a bírói létszámok végleges rendezése bekövetkezik s az ügyvitel terén a rend és a gyorsaság teljesen meghonosodik. A törvény nem határozza meg közelebbről annak a tetemes nehézségnek a fogalmi körét, amely a bíróságot a tanubizonyításnak kiküldött ú'ján való felvételére feljogosltja. Mint a jogszolgáltatás rendjéért teljes erőmmel küzdő bíró, a társasbírósái; előtti közvetlen tanubizonyításnak nagyobb akadályát nem tudom elképzelni, mintha annak a legválságosabb időben való erőltetésével éppen itt, az ország szivében tennők kockára a Pp. érvényesülését minden üdvös rendelkezésével együtt. Túlsoká foglalkozom talán már ezzel a kérdéssel, de méltóztassanak elhinni, hogy megérdemli. Ez a fő ütköző pontja a budapesti bíróságoknál a kialakulásnak. Hálásabb dolog lett volna egyszerűen azt mondanom, amit a német Richtertag egyik felszólalója — bírótársainak élénk helyeslése közölt — kijelentett, hogy t. i. a kiderített törvénykezési visszásságok csak abban az esetben fognak gyökeresen orvosoltatni, ha oly magasra emelik a bírói létszámot, amely lehetővé teszi, hogy a bíró a törvényekhez szigorúan alkalmazkodva nyugodtan, meggondoltan munkálkodhassék. A budapesti kir. törvényszék bírói létszáma az ebben az irányban előterjesztett és felsőbb helyen a lehetőség határai között előzékenyen honorált előterjesztéseim folytán harmadfélév