Az Országos Bírói és Ügyészi Egyesület hivatalos értesítője, 1913 (4. évfolyam, 26-29. szám)

1913 / 29. szám

268 arra, hogy az üres állásokra való kinevezés meghatározott időben (2—3-szor évenként) történjék; ad a) az igazgatóság a miskolczi osztály indítványára ezzel a kérdéssel 1913 június 29 én tartott igazgatósági ülésében foglalkozott és azt határozta, hogy semmiféle lépések megtétele nem szükséges, ily tömeges kineve­zés tervbe véve nincs. Az illető osztályok tudomása nyil­ván alapnélküli hallomáson alapul. Egyes kiváló ügyvé­deknek kinevezése pedig mindig előfordult és ez kívá­natos is. Ettől az állásponttól eltérni az igazgatóság in­dokot nem lát; ad b) az igazgatóság ezt az indítványt pártolja, már korábbi előterjesztéseiben is rámutatott ezekre és a leg­közelebbi előterjesztésben ez indítványban foglaltakra párto­lólag fog kiterjeszkedni; c) a fuvardíj és napibér kérdése rendezendő; ugyanezt indítványozza az újvidéki osztály; ad c) ez a kérdés pártolólag már amúgy is a köz­gyűlés elé kerül és azért ez indítvány folytán külön intéz­kedés megtétele felesleges; 6. Sleller Árpád kassai táblai bíró, egyesületünkhöz beadványt nyújtott be, mely szerint szeptember hóra nem fizet internátusi el­látási díjat fia után, mert az csak októberben jön el (mert katona). Az internátusi igazgató a kérelmet elutasította és Sleller Árpádot felhívta, hogy fizessen szeptember hóra is ellátási díjat, miután az ellátási díj évente és nem havonta van meghatározva. Ezt az igaz­gatósági határozatot Sleller Árpád most meglclebbezi a közgyűléshez ; minthogy ily «megfelebbezésnek» az alapszabály sze­rint helye nincs és az különben sem képez közgyűlési tárgyat, az igazgatóság, mely ezzel a kérdéssel nem fog­lalkozott, saját hatáskörében intézi azt el. Érdemben pedig úgy határoz, hogy az ellátási díj szeptember hóra is fizetendő, mert az ellátási díj nem havi, hanem évi és az illető hely rendelkezésre állott, arra felvehető lett volna más fiú, a ki fizetett, mert 20-nál többen utasít­tattak el hely hiánya miatt; 7. kramér Vilmos szászrégeni aljárásbíró levelet írt egyesü­letünkhöz, melyben elpanaszolja, hogy mellőztetik, a táblai elnök elfogult, igazságtalan vele szemben stb. Ezért fegyelmi eljárás van ellene folyamatban, felfüggesztették, az igazságügyminisler külön megintette stb. A közgyűlésen fel akar szólalni, kéri ügyét tárgyalni és végül kéri, hogy tagnak vegyük fel; az elnökség már értesítette, hogy ily személyi ügye­ket az egyesület nem tárgyal. Ezért az igazgatóság ezt az ügyet sem tárgyalás alá, sem közgyűlés elé nem viszi ISem is tag még, tehát fel sem szólalhat; 8. a m. kir. pénzügyminister értesítése, hogy 0 felsége az áliamsorsjáték jövedelméből 29,000 koronát adományozott egyesü­letünknek ; az igazgatóság a jelentést örömmel veszi tudomásul és a nagylelkű adományért hódolatteljes köszönetet mond; 9. a kecskeméti osztály indítványozza, hogy a ministcr figyelme felhívandó lenne arra, hogy a perrendtartás életbeléptetése alkalmával eszközlendő kinevezésekel, vagy áthelyezéseket kellő időben tegye meg, hogy az illetők a perrendtartás életbelépése napján már új rendel­tetési helyükön legyenek. Ezt az indítványt, ha az igazgatóság jónak látja, a közgyűlés elé is viheti; az igazgatóság az indítványt sem közgyűlés elé nem viszi, sem saját hatáskörében nem intézkedik, mert meg van győződve, hogy a minister a helyes utat és módot tudja és ismeri, hogy fennakadás ne legyen; 10. a kaposvári osztály kéri, hogy a törvények és azok ma­gyarázata a bíróságoknak több példányban küldessenek meg; az igazgatóság ezt az indítványt a magáévá teszi és a közgyűlési határozatokból kifolyólag erre az indítványra is az előterjesztésben ki fog terjeszkedni. Főtitkár javaslatára az igazgatóság elhatározza, hogy a közgyűlésnek azt fogja javasolni, hogy az évi tagdíj, mint eddig is, hat koronában állapíttassák meg; főtitkár javaslalára elhatározza az igazgatóság, hogy a közgyűlésnek azt fogja javasolni, hogy az egyesület legközelebbi évi rendes köz­gyűlése Budapesten tartassék meg. Ezután Benyovits Lajos pénztáros előterjeszti az egyesület zár­számadását és mérlegét az 1912. évről, továbbá az 1914. évi költ­ségelőirányzatot ; az igazgatóság az előterjesztett számadásokat jóvá­hagyólag tudomásul veszi; * * A számadások részletezése a közgyűlési jegyzőkönyvben található. Somlyódy István ezután részletesen beszámol a Szegeden fel­állítandó leányinternátus ügyében eddig tett lépésekről; az igazgatóság a jelentést köszönettel és örömmel tudomásul veszi; Juhász Andor indítványára kimondja az igazgatóság, hogy ezentúl minden egyes köz­gyűlés tárgysorozatába egy a bírói vagy igazságszolgáltatási szempontból fontos kérdés tárgyalását fogja felvenni. Elnök a megjelenteknek köszönetet mondva az ülést bezárja. Kmf. Grecsák Károly s. k. Lányi, Márton s. k. elnök. * titkár, jegyzőkönyvvezető. Hitelesítjük: Juliász Andor s. k. Benyovits Lajos s. k. A Tcmesvárott megtartott együttes ülés. Lelkes ünnepet ült 1913 október 5-én Temesvár szab. kir. város, a Délmagyarország ezen amerikai tempóban fejlődő metro­polisa. Előzetesen megállapított terv szerint három jogászegyesület tartotta ott rendes évi közgyűlését: az Országos Bírói és Ügyészi Egyesület, az Országos Ügyvédszövetség és az Ügyvédjelöltek Orszá­gos Egyesülete. Az igazságügyminiszter dr. Vadász Lipót államtitkárral képvisel­tette magát. Az államtitkár szombaton este fél kilencz órakor érke­zett meg Temesvárra, a hol a pályaudvaron Geml József kir. taná­csos, helyettes polgármester fogadta a rendező bizottság élén. Az ünnepélyek sorozata tulajdonképen már] szombaton délután kezdődött meg. a mikor berobogott 2 óra G perczkor. délután a pesti gyorsvonat. Ezzel érkeztek meg Grecsák Károly, az Országos Birói és Ügyészi Egyesület elnöke, Pollák Illés udvari tanácsos, az Országos Ügyvédszövetség elnöke, a két egyesület tisztikarával s nagyszámú tagjaival. A pályaudvaron az érkező vendégeket dr. Tel­bisz Károly udv. tanácsos, polgármester fogadta. Vasárnap délelőtt kilencz órakor a Koronaherczeg-szálló nagy­termében a három egyesület, az Országos Birói és Ügyészi Egye­sület, az Országos Ügyvédszövetség és az Ügyvédjelöltek Országos Egyesülete együttes díszülést tartolt, a melyen a három egyesület­nek közel ezer tagja jelent meg. Megjelentek a díszegyüttes ülésen: dr. Glattfelder Gyula kalholikus, és dr. Lctics György görögkeleti szerb püspökök, Wetlstein Gyula, Lallosevils János kúriai birák, dr. Juhász Andor, a budapesti törvényszék elnöke, dr. Slipl Károly koronaügyészhelyettes, dr. Márk Endre és dr. Rózsa Izsó udvari tanácsosok, ügyvédi kamarai elnökök, dr. Füzesséry Zoltán, Benyo­vits Lajos, Kovács Marczell táblabírák, dr. Fáy Ignácz, a temesvári Ügyvédszövetség osztályának elnöke, dr. Virág Béla temesvári tör­vényszéki elnök stb. Az elnöki emelvényen dr. Vadász Lipót államtitkár, dr. Laszy József, a temesvári ítélőtábla elnöke, Grecsák Károly, a birói és ügyészi egyesületnek elnöke, Pollák Illés udvari tanácsos, az Országos Ugyvédszövetség Ügyvezető elnöke foglaltak helyet. Dr. Laszy József, a temesvári Ítélőtábla elnöke, szólalt lel először. — Abban a körülményben, —úgymond, —hogy három jogászi testület jött a mai alkalommal össze, hogy tanácskozzék a jogszol­gáltatásnak kérdéseiről, a jogászság különböző élethivatása között való kapcsolat ereje nyilvánul meg, a mely reményi nyújt az erők további tömörülésére is, mert e külmböző élethivatások azonos jogeszme szolgálatában állanak. Szerelettel üdvözli mind a három egyesülelet és mindnyájuknak eredmény teljes működést kíván, Üdvözli a kormány képviseletében megjelent államtitkárt. Dr. Vadász Lipót államtitkár szólalt fel ezután. —- Igen lisztalt közgyűlés! Örömmel teszek eleget a részemül juttatott ama nagy tisztségnek, a melynél fogva az igazságügyminisz­ter úr őnagyméltósága nevében és megbízásából a t. közgyűlési köszönlhelem. Köszöntöm és üdvözlöm Önöket, mélyen tisztelt uraim, a kik a magyar birói és ügyészi, illetve ügyvédi és ügyvédjelölti karnak oly igen jelentős és méltó képviselői. Köszöntöm és üdvöz­löm Önöket a minden becsületes munkának kijáró igaz szeretettel, köszöntöm Önöket uraim azzal a buzgó szeretettel, a mely vala­mennyiünket a közös, nagy czél szolgálatában egyesít. Az igazság­szolgáltatásnak egyetemes nagy czéljai ezek és én nekem az a vé­leményem, hogy ezeknek a nagy czéloknak szolgálunk akkor is, a mikor a magyar birói és ügyészi, illetve ügyvédi karnak ügyei előbbrevitelén munkálkodunk. Az igazságügyi kormány, t. uraim, tel­jes méltánylással van az iránt a felelősségteljes nagy kötelességekkel járó buzgó és tisztes munka iránt, a melyet a magyar birói és ügyészi kar kitejt és teljesen ismeri azt a harezot, a melylyel az amúgy is

Next

/
Oldalképek
Tartalom