Az Országos Bírói és Ügyészi Egyesület hivatalos értesítője, 1912 (3. évfolyam, 22-25. szám)

1912 / 22. szám - Adalékok a korhatár kérdéséhez a birói és ügyészi karban

214 tisztelettel kérem és igénybe veszem a méltóságos főrendek becses türelmét, teszem ezt először azért, meri mellőzhetetlennek tartom, hogy ennek a törvényjavaslatnak egyes nagyobb horderejű és eddig még nem világított intézkedései legalább itt a lőrendiházban szóvá tétessenek. Teszem továbbá azért, mert felszólalásomtól és ő excellentiájának, az igazságügyminiszter úrnak nyilatkozatától egyes kételyek eloszlatását es egyes aggályok megszüntetését remélem. (Haltíuk.' Halljuk!) Általánosságban vizsgálva a törvényjavaslatot, igazán nem tudom annak magyarázatát megtalálni, hogy ha az igazságügy miniszter úr csakugyan 1914 január 1-ére, mint legkésőbbi határidőre, tervezi a polgári perrendtartás élclbelépteté>ét, miért volt szüksége egy előkészítő javaslatra ? Különösen nem találom meg az okát ennek azért, mert hiszen abban az tleibeléptetési törvényben, a mely a képviselőház elölt van, ezt az intézkedést a miniszter úr már 1914 január l-'re mindjárt halál von kívül helyezni is czélozza. Az ilyen kellős átmenet pedig nézetem szerint a bírákat túlságosan megterheli. A törvény gyakorlati irányára \ aló tekintettel azt reméltein, hogy az albirákra vonatkozóan az 1891. évi XVII. t.-cz. 35 jvában ereáll, de eddig merőben sikertelen, sőt — lehet mondani — teljesen csődölt mondóit intézkedést az igazságügymimszler úr ő excellentiája nem fogja egy újabb kísérletezéssel jóformán helyreállítani, hanem végre valahára ebben a törvényben az egész aloirói intézményi megszünteli. Méltóságos főrendek, immár negyven éve annak, hogy az 1871 : XXXI. t-cz. az albirói ínlé/inényl biró hierarchiánkba beillesztette, de ezen idő alatl ez az intézmény soha egy pillanatra sem tudott gyökeret verni. A jogkereső közönség mindig I izonvos idegenkedéssel, sőt félelemmel és aggodalommal logadla az albiró kezéből az igazságszolgáltatást és az esetleges hibákat sohasem az egyénnek, hanem a statusnak terhére írta, a szervezetben pedig sohasem lehetett az albirót individualiter kezelni, hanem mindig csak status szerint. Ha ez a törvényjavaslat életbe fog lépni, méltóztassék elhinni, hogy meg nagyobb idegenkedéssel fogja fogadni az albirók igazságszolgállatásái. üí nem is látok összhangot ezen intézkedés és a mi igazságügyi kormányzati politikánk között, a mely mindig az volt, hogy a mennyiben a perek könnyebben elintézhet ők lehetőleg a törvényszéktől elvétessenek és a járásbíróságokhoz decentralizáliassanak. Nem látom az összhangot ebben az intézkedésben és abban, hogy a csekélyebb jelentőségű ügyeket vegyük el a járásbíróságoktól es centralizáljuk a törvényszéknél. Hiszen minden eddigi szervez* ti leifogás szerinl a pereknek közgazdasági ériéke és az ügyek könnyebb elintézhelőségc volt irányadó arra nézve, hogy birói erőket ide vagy oda alkalmazzuk, de ezenkívül minden pernél a törvény, már mikor a járásbirósági competencziát megállapította, számításba vette azl, hogy milyen erők fognak ezen perek feleli h itározni. Sőt a mi igazán kiváló perrendtartásunk egyik szakaszában, gondolom a 498. S-ban, már arra is számít, hogy az a kezdő albiró tévedni fog és épen azért enged a felebbviteli lóriimnak ú. n. teljes nóvumot, teljesen új tárgyalást, úgy hogy a léi a peri a felebbviteli bíróságnál újra kezdheti. De nem látom az összhangot ő excellentiájának saját kormányzati politikájával sem. Mert ha a jegyzőkel, a kik mégis csak kevesebb tapasztalánál birnak, fel tudjuk használni a kisebb természetű ügyek intézésére, a mint ő excellentiája tervezi — a mire majd később lógok rátérni — akkor nem látom, hogy miért kelljen az alhirókat mellőzni. Van erre érv pro és conlra. Theoria az egyik, theoria a másik. Az egyik theoria azt mondja, hogy a törvényszéknél az albiró a contacius által tanul, felelőssége megoszlik, a gyakorlat útján nevelődik. De a másik iheoria azt mondja, hogy a felekkel való közvetlenség a biró találékonyságát, ügyességét, áttekintő képességél fejleszti, mert kezdettől fogva conlaclusban áll a fe ékkel. A nyugati államok nagy része e mellett a felfogás mellett van. De aggályosnak lartom azt is, hogy a járásbíróságoktól elvonva ezeket az erőket, 375 albiróval megterheljük a 70 törvényszéket, különösen miután ő excellentiájának javaslata szerint, most már egy negyedrésznél több lehel az albirók száma a törvényszéknél és a tanácsokban csak az esküdtbirósági és felebbviteli tárgyalásoknál nem lehelnek többségben. Oda fogunk jutni ilyenformán, hogy az alhirák nem a járásbíróságnál, hanem a törvényszéknél fogják szolgáltatni az igazságot, mert többségben lesznek a tanácsban. Attól Idiet tehát tartani, hogy mi evvel a járásbíróságok judicalurájának a nívóját felemeljük, de a sokkal fonlosabb törvényszékek ítélkezési nívóját csökkentjük. Van a szervezeti intézkedésekben néhány szakasz, a melyeket különösen óhajtoltani szóvá tenni, mert az én felfogásom szerint ezek a bírónak közjogilag garamált állását is tángálják. Az 1891: XVII. t.-cz. 34. §-ának második bekezdése úgy intézkedik, hogv azon járásbíróságoknál, a hol több járásbiró van, a rangidősbet illeti a vezetés és felügyelet joga. Ezt az intézkedési kiegészíti most ennek a javaslatnak 12. §-a akképen, hogy a királv a vezetési más járásbjróra bízhatja. Nem tudom, jól értettem-e a törvényt, össze.üggőleg a régit és az új javaslatot, de azl hiszem, ebben az terveztetik, hogy királyi intézkedéssel elvonatik a rangidősebb járásbiró joga és egy vele hasonló fizetési fokozatban álló másik járásbiróra ruháztatik. El is tekintve attól, hogy én az ilyen kisebb fontosságú kormányzati ügyekben nem tartom sem czélszerűnek, sem tanácsosnak a király személyét provokálni, én ennek az intézkedésnek közjogi jelentőségét és a szolgálati pragmalika szempontjából való súlyát némábban találom, hogy 0 felsége más járásbírót nevez ki és azl bízza meg a vezetés és felügyelet jogával, hanem abban, hogy a jog elvonatik olyantól, a kit az különben törvény szerint megilletne Bocsánatot kérek, arra a bíróra ez mindenesetre bizonyos lekisebbítés, és -- valljuk be — büntetés characterével is bir. Már most azt kérdem én ő excellentiájától, hogy a mi politikai életünket tekintve, szenvedélyes pártpolitikánkat íígyolembevéve, ha ez gyakorlatba vételik, annak a járásbirónak, hogy úgy fejezzem ki magam, az üstököntartásál, vagy készentartását nem fogja-e úgy tekinteni a jogkereső közönség, mintha azzal politikai czélokat akarnánk elérni, épen a felügyelő és vezető járásbiróval szemben? (Helyeslés.) Én a magam részéről, ha már ő excellentiája ezt az intézkedési törvénybe iktatni kívánta, megvallom, sokkal praktikusabbnak találtam volna, ha distingvált volna ő excellenliája; ha az elvonási bízta volna valamelyik testületre, ott van pl. a királyi tábla elnöki tanácsa, a mely bizonyos administrativ felügyeleti joggal is bir, s aztán, ha ez elvonta a jogot a felügyeletre, helyettesítéssel való megbízást az igazságügyminiszter a saját hatáskörében is elintézhelte volna. Nem sok eredményi várok az igazságügyi administratióra nézve, őszintén legyen mondva, a tervbevett kényszerathelyezéstől, — Amennyire a gyakorlatot ismerem, pedig én is íoglalkoztam ezekkel a dolgokkal eleget, az ilyen áthelyezésnek mindig olyan oka van, a mely sürgős eltávolítást föltételez. Már pedig ő excellentiája legjobban tudja, hogy az ilyen fegyelmi eljárás rendszerint nehézkes, hosszadalmas is, és igazán legyen mondva, azt is tapa-ztallam. hogy administrativ úton kölcsönös megegyezéssel az ilyen doigokal mindig ki lehet egyenlíteni és azért talán kár is volt megbolygatni az 1896: IV. t.-cz. 16. ^-ábaii foglalt alapelveket. De ő excellentiája, el kell ismernem, teljesen megnyugtatásra méltóan ezt az áthelyezést a fegyelmi bíróságra akarta rábízni. Tehát ebben meg lehet nyugodni; de van valami, a mi ellen igen nagy aggályom van, és ez a szakasznak teljesen homályos szerkezete. Nem vagyok ugyanis tisztában azzal, vájjon ez az áthelyezés valamely fegyelmi vétséggel kapcsolatosan, vagy önállóan és minden fegyelmi panasz nélkül indítvány tárgyává tehető-e; másodszor nem vagyok tisztában az iránt, hogy az 1871: VIII. t.-cz. 39. és 59. §-aira tekintettel a közvádlónak és a magánfélnek is meg van-e az a joga, hogy minden fegyelmi vétség nélkül a fegyelmi bíróság előtt ezt indítvány és eljárás tárgyává tegye ; vagy végre, a mi egyedül volna helyes az én nézetem szerint, a fegyelmi bíróság csak fegyelmi esetből kifolyólag, és minden indítvány nélkül, quasi felügyeleti hatóság által átruházott hatáskörben volna jogosítva ezen intézkedés megtételére. Különösen zavarba hozott, megvallom, a képviselőház által véglegesen elfogadott szövegben foglalt az a kiegészítés, hogy ez az eljárás a fegyelmi eljárás szabályai szerint történjék. Ha a fegyelmi eljárás szabályai szerint történik, akkor a 39. értelmében megteheti az indítványt a közvádló, megteheti a magánfel, akkor az lefolyik hosszas vizsgálattal és ítélet alá kerül, s már akkor sérti a biró függetlenségét, mert kiteszi a bírót zaklatásnak, üldözésnek, megfélemlítésnek, sőt, többet mondok, beleavatkozik a törvény által a bírónak biztosított abba a kizárólagos jogába, hogy áthelyezését csak saját akaratával és beleegyezésével lehet elrendelni. Nagy mértékben aggasztónak találom azt a takarékosságot, a melyet a birói erőknek a tanácsokban való alkalmazásánál a törvényjavaslat 13. és 14. $-a megvabsit. Különösen aggasztónak találom azl, hogy a kir. lábiák felülvizsgálati tanácsai hármas-tanácsban vannak megállapítva. Megint csak azt mondom, hogy én nemcsak azon igazságügyi structurál ismerem, a mely után a mienk igazodik, de ezt az intézkedést, azl hiszem, aligha láttam valahol. Különben is, ha volna ilyen, az egészen más. Nekünk nincsen polgári codexünk, a polgári perrend életbeléptetését — igen helyesen — most tervezi ő excellenliája; ha van is törvénygyűjteményünk, az vagy hézagos, vagy nem hiteles. Azért ilyen ' jogkérdésekben, mint a milyenekben a királyi ítélőtáblák felülvizsgálati tanácsai döntenek, megadni a jogot, hogy két biró határozzon: ezt megvallom, egy kicsit merésznek tartom. (Helyeslés a középen.)