Az Országos Bírói és Ügyészi Egyesület hivatalos értesítője, 1911 (2. évfolyam, 12-21. szám)
1911 / 19. szám
163 Az osztályok köréből. Balassagyarmat. Jegyzőkönyv felvételen 1911. évi május hó 7-én a Bir. i és Ügyészí Egyesület, balassagyarmati osztályának rendes közgyűléséről. Jelen voltak: Köröm László, dr. Ligeti Ernő, Csuppay Ferencz, Táborszky Károly, Goltl Rezső, Csengey Kálmán, Jótútoy Miklós, Szenthe Kálmán, dr. Héray Andor, dr. Székely Miksa, Frecska Jenő, dr. Nádas Ferenez, dr. Csipkay Andor és Sándor Arnold. Elnöklő KÖrÖm László társelnök üdvözölvén a megjelenteket, a közgyűlést megnyitja és felhívja dr. Ligeti Ernő titkári az évi jelenlés előterjesztésére. Dr. Ligeti Ernő titkár ezután szóval előterjesztette az évi jelentést, mely szerint az osztály az 1910. évben 1 rendes és 1 rendkívüli közgyűlést tartolt, azokon főleg a bírák, ügyészek és a segédszemélyzet anyagi helyzetének javítására és a nyugdíj ügy rendezésére irányuló javaslatokkal foglalkozott. Sajnálattal közli, hogy az osztály elnöke dr. Kubinyi Lajos kir. törvényszéki elnök úr az elnökségről lemondott és hogy az osztály tagjai közül Szerémy Béla széesényi kir. járásbiró, Florck Endre salgótarjáni kii*, járásbiró és dr. Reök István széesényi kir. járásbíróság! jegyző elhaltak. A közgyűlés a titkári jelentést tudomásul veszi és őszinte sajnálattal veszi tudomásul, hogy dr. Kubinyi Lajos kir. törvényszéki elnök úr az osztály elnökségéről lemondott. Egyben dr. Kubinyi Lajos kir. törvényszéki elnök úrnak az osztály eddigi vezetése körül tanúsítóit ügybuzgó fáradozásáért és odaadó szakszerű és lelkes vezetéseért jegyzőkönyvileg köszönetet szavaz és erről őt jegyzőkönyvi kivonat kapcsán értesíti. Részvétteljes sajnálattal fejezi ki továbbá a közgyűlés Szerémy Béla széesényi kir. jbiró, Florek Endre salgótarjáni kir. jbiró és dr. Reök István széesényi kir. jbirósági jegyző elhalálozása felelt. Pénztárnok előterjeszti az 1910. évi jelentési, majd pedig Csengey Kálmán számvizsgáló bizottsági tag szóval előadja, hogy a számadásokat a számvizsgáló bizottság megvizsgálta és rendben találta. A közgyűlés a választmány határozatához képest a számvizsgáló bizottság és a pénztárnok jelentéseit tudomásul veszi és Jókulhy Miklós pénztárnoknak 1910. évre a íelmenlvényt megadja. Felolvastatott az 1911. évi költségvetési előirányzat, mely szerint: Bevételi előirányzat: 1. A tagok száma 44, kiknek 204 kor. tagdíjából oszlálykezelési költség czimén visszatartható 25% 06 kor. Kiadási előirányzat: 1. Irodai szerek és porlódijak 10 kor. 2. Hivatalszolga díjazása 0 kor. 3. Osztály kiküldött útiköltsége 50 kor. Összesen: 00 kor. A közgyűlés az 1911. évi költségvetési előirányzatot elfogadja. Felolvastatott az újvidéki osztálynak «a birói és ügyészi segélyegylet)) alakítása tárgyában küldött íelliivása. A közgyűlés figyelemmel arra, hogy a bírói és ügyészi egyesület központi igazgatósága is foglalkozott már ezen felhívással és abban érintett segélyegylet létesítését nem tartotta keresztül vihetőnek, a maga részéről sem találván gyakorlatilag kereszlülvihetőnek, az ellen határozottan állást foglal. Elnök bejelenti, hogy a választmány megbízatása lejárt s tiszttársai nevében megköszönve a bizalmat, felhívja a közgyűlést korelnök választása mellett az uj választmány megválasztására, jelezvén egyúttal, hogy a választmány a választmányi rendes tagok számát 8-ra emelni javasolja. Korelnökül közfelkiállással Köröm László kir. törvényszéki bíró választatott meg. Korelnök felhívja a közgyűlést, hogy a választmány rendes tagjai számának szaporítása tárgyában a választmány javaslata felelt határozzon. A közgyűlés a választmány javaslalát elfogadta. Ezek után a választmány ajánlatához képest a választás közfelkiáltással következőleg ejtetett meg; Elnök : Köröm László kir. tszéki biró, társelnök: dr. Ligeti Ernő ktszki biró, titkár: dr. Székely Miksa kir. jbiró, pénztárnok: Jókulhz Miklós ktszéki biró, jegyzők: Sándor Arnold és dr. Csipkay Andor kir. tszki jegyzők, választmányi lagok: Kecskeméthy Géza kir. tszki biró, Csuppay Ferencz kir. ügyész, Táborszky Károly kir. járásbiró, dr. Hérey Andor kir. ügyész, Várady István kir. táblai biró sziráki, Porubszky Lajos kir. táblai biró losonczi Ponoezky Endre kir. járásbiró rétsági és Szentbe Kálmán kir. járásbiró cséesényi lakosok. Pólválaszlmányi tagok: Gottl Rez^ő kir. tszki biró és dr. KintzI Tivadar kir. tszki albiró. Számvizsgálók: Kletzár Lajos és Csengey Kálmán kir. tszki bírák és dr. Nádas Ferenez kir. tszéki jegyző. Pótszám vizsgálói i Frecska Jenő és dr. Vecsei Gyula kir. tszéki jegyzők. Csengey Kálmán kir. törvényszéki biró indítványozza, hogy a központi igazgatóság kerestessék meg az iránt, hogy sürgesse meg az igazságügyminiszterl rangsor kiadása tárgyában. Ezen indítványt a közgyűlés elfogadja és felkéri az igazgatóságot, hogy a rangsor kiadását az igazságügyminiszteriumban sürgesse meg. Elnök indítványozza, hogy kerestessék meg a központi igazgatóság a tekintetben, hogy tegyen lépésekel oly segélyegylet létesítése iránt, mely hivatva lenne az egyesületi tagok betegsége esetén az egyes tagokat gyógykezeltetés ezéljából segélyben részesíteni. A közgyűlés Csuppay Ferencz kir. ügyész felszólalása után kimondta, hogy ilyen segélyegjlet létesítését a birói és ügyészi állás méltóságával megegyeztelhelőnek nem tartja és ezért ily egyesület létesítését nem helyesli. A közgyűlés más tárgy hiányában bezáratott. Győr. I. Jegyzőkönyv felvételeit az Országos Birói és Ügyészi Egyesület győri osztályának 1910. évi deczember hó 19. napján tartott rendkívüli közgyűléséről. Jelenlevők: Piukovieh János kir. Ítélőtáblai biró, elnök, Hannig Alajos táblabíró társelnök, Kiss Gábor curiai biró, dr. Simon Rudolf kir. ügyész pénztáros, választmányi tagok, Kun Sándor táblabíró, dr. Alíöldy Dezső törvényszéki biró, Ullrich Ede és Galló István tanácsjegyző járásbirák, Schadl Jenő tanácsjegyző, jegyző, dr. Füves Károly, SteíTler Lajos törvényszéki jegyzők, Bozzay Jenő tanácsjegyző jegyző, dr. Szily Zoltán és dr. Bulyovszky István törvényszéki jegyzők. Elnök a g}ülést megnyitván, a jegyzőkönyv vezetésével megbízza dr. Bulyovszky István jegyzőt, hitelesítésére pedig felkéri Kun Sándor és dr. Alíöldy Dezső tagokat. Elnök előlerjeszti, hogy az 1910 október hó 16 iki közgyűlést megelőzőleg az i(ÍŐ rövidsége miatt oszlálygyülés nem volt egybehívható, miért is a választmányi ülés jelölte ki őt, az elnököt és Hannig Alajos társelnököt közgyűlési kiküldőitekül, kéri ennek utólagos jóváhagyását. Az oszlálygyülés a választmány intézkedését, utólagosan jóváhagyja, egyúttal az osztály elnökének, titkárának és jegyzőjének, a kik a közgyűlés előkészítésén fáradoztak, jegyzőkönyvi köszönetéi nyilvánítja. Elnök előlerjeszti, hogy dr. Kollay Bertalan joggyakornoknak, az osztály ll-od jegyzőjének Vasvárra történi távozása folytán a II-od jegyzői állás betöltendő volna. Az oszlálygyülés dr. Hussy Sándor kir. ítélőtáblai tanácsjegyző jegyzőt az osztály II. jegyzőjévé egyhangdag megválasztja. Elnök indítványára: Az oszlálygyülés Schvveizer István egyleti szolga 1910. évre szóló diját 20 koronában állapítja meg és ezen összegnek azonnal leendő kiutalására ez elnököt felkéri. Dr. Simon Rudoll pénztáros előterjeszti számadását a számvizsgáló bizottsághoz leendő juttatása végett, Az osztálygyülés a pénztáros számadását a számvizsgáló bizottságnak dr. Feichlinger Ernő bir. lag kezéhez kiadja azzal, hogy azt a legközelebbi közgyűlésig vizsgálja meg és jelentését annak idején lerjeszsze elő. Dr. Bulyovszky István jegyző indítványára: Az oszlálygyülés előterjesztést tesz az igazgatósághoz az iránt, hogy oly esetekben^ mint például a nemrég megtartott országos középiskolai lanárégyleii közgyűlésen történt, a hol a'mi előléptetési viszonyainkra téves utalások történtek, sőt ilyenek a sajtóban is eltér jetitek, a közvélemény illetékes tényezőit a megfelelő módon tájékoztassa. Egyéb tárgy nem lévén, elnök a gyűlést bezárta. II. Jegyzőkönyv felvétetett az Országos Birói és Ügyészi Egyesület győri osztályának 1911 április hó Irén tartott rendes oszlálygyüléséről. Jelenlevők: Piukovieh János kir. Ítélőtáblai biró elnök, Jalsovitzky Lajos táblai tanácselnök, Kiss Gábor kúriai biró, Kun Sándor, Rácz Lajos és Hannig Alajos táblabírák, Kovács Zsigmond, Brükler István, dr, Tariczky Jenő, dr. Alíöldy Dezső, Ullrich Ede, dr. Nelky Elek törvényszéki birák, dr. Simon Rudolf kir. ügyész, Keeskemélhy Gyula kir. járásbiró, Galló István és dr. Sehanncn Alajos tanácsjegyző járásbirák, Schadl Jenő és Bozzay Jenő táblai tanácsjegyző jegyzők, dr. Szily Zoltán törvényszéki jegyző és dr. Bulyo\szky István kir. ügyészséghez beoszlotl bir. jegyző. Piukovieh János elnök az osztálygyülésl megnyitván, a jegyzőkönyv vezetésével megbízza dr. Bulyovszky István jegyzőt, hitelesítésére pedig felkéri Kun Sándor és Rácz Lajos tagokat. A mult 1910 deczember" 19—-iki közgyűlési jegyzőkönyv felolvastatván, arra észrevételt senki sem lett. Ko vács Zsigmond törvényszéki biró, számvizsgálóbizottsági tag előterjeszti a számvizsgáló-Jnzoltság jelenlését az 1910. évi pénztárkezelésről, a mely teljesen rendben találtatott, nevezetesen minden kiadási télel igazolva van. Bevétel 370 korona 30 fillér; kiadás, beleértve az igazgatóságunk beküldöli szabályszerű összegekel is, 300 korona 00 fillér, pénztári készlet 9 korona 70 fillér. Az oszlálygyülés a jelentést tudomásul veszi, dr. Simon Rudolf pénztáros-