Az Országos Bírói és Ügyészi Egyesület hivatalos értesítője, 1911 (2. évfolyam, 12-21. szám)

1911 / 12. szám - A bírósági és ügyészségi szervezet reformja

II. évfolyam. Melléklet a «Jogtudományi Közlöny* Í911. évi 10. számához. Budapest, 1911 márczius 10. 12. szám. AZ ORSZÁGOS BÍRÓI ÉS ÜGYÉSZI EGYESÜLET FELELŐS SZERKESZTŐ Dr. MÁRKUS DEZSÓ AZ UGYESÜLET KOTITKÁltA HIVATALOS ÉRTESÍTŐJE KIADÓTULAJDONOS AZ OKSZ. BÍRÓI ÉS ÜGYÉSZI EGYESÜLET Szerkesztőség: V. Országház-tér 12, sz. Kiadóhivatal: IV. Egyetem-utcza 4. sz. Előfizetési dij : Egész évre 4 korona. Az egyesület tagjainak ingyen jár. X A bírósági és ügyészségi szervezet reformja. — Egyesületünk előterjesztése az igazságügyniiíiiszlcr úrhoz. — Nagyméltóságú Miniszter ír! Kegyelmes Urunk ! Az a körülmény, hogy az immár törvénynyé lelt polgári perrendtartásnak életbeléptetése alkalmából bírósági szervezetünk szükségképen gyökeres átalakításon fog átmenni, újból alkalmat ad nekünk arra, hogy a bírósági szervezel reformját illető nézeteinket és óhajainkat a kellő tárgyiassággal Nagyméltóságodnak szíves tudomására hoz/uk. Erre a lépésünkre nemcsak alapszabályaink és közgyűléseink köteleznek bennünket, hanem az a magától értődő törekvés is, hogy az alkotandó nagy munkálat megteremtése körül azoknak a véleménye is meghallható legyen, a kik a mai szervezetnek fogyatékosságait visszásságait és károsító hatását közvetetlen tapasztalatból legjobban ismerik és a kiknek véleményét, a dolog természetéhez képest, sohasem lehet figyelmen kívül hagyni, a mikor róluk és az általuk alkololl igazságügyi szervezet megváltoztatásáról van szó. Egyesülésünk czélját és létjogosultságát is az a törekvés adja meg, hogy az igazságügyi kormány tiszteletteljes, de leplezetlen őszinteséggel értesüljön a bírósági és ügyészségi szervezet minden bajáról, akár egyesek, akár a köz érdekéről van szó, mert hiszen a megfelelő segítséget és orvoslást csakis akkor nyújthatja, ha teljes nyíltsággal látják föl előtte a gyógyítást kövelelő sebeket. Kétségtelen, hogy ezeknek nagy részéről a felügyelő hatóságok is adhatnak és adnak is megbízható fölvilágosítást. Ámde a dolog természeténél fogva, a mit, legjobban a figyelembe jövő psychikai szempontok magyaráznak meg, a felügyelő halóságok sem nem ludhalnak meg minden részletel, a melyeknek pedig csak együttes ismerete adhat hű és való képel a bíróságok és ügyészségek belső éleiéről, sem nem mondhatnak mindig olyan őszinte bírálatot a valóságos állapotról, a melynek nyomában szükségképen az illető hatályos jogszabályok módosításának kell kélnie. Az igazságügyi kormánynak, mini főfelügyelő halóságnak informácziójában ilyképen beálló ezt a hézagot akarja kitölteni eg)esülésünk, a mikor férfias nyíltsággal és önérzetes tárgyiassággal mulat rá igazságügyünknek ama bajaira, a melyeknek kiirtása föllétlenül szükséges. Ha ebben a működésünkben a bírálat sem kerülhető cl, úgy ez bizonyára szintén nem válhnLik hátrányára sem jogszolgáltatásunknak, sem igazságügyi szervezetünknek. Mert végre is egyesülésünk tagjai kétségtelenül vannak olyan hivatottak e bírálatra, mint bárki más ebben az országban és mert bírálat nélkül soha semmiféle intézmény nem változnék meg, minden ártalmassága ellenére sem. Emberi intézményeket valóban nem is illethet meg csupán csak hódolat, hiszen minden jogszabály, a mely egy korábbinak helyébe lép, egyben ez utóbbinak helytelenségét és fönn nem tarlhatásál igazolja, ékesen bizonyítva be azt is, hogy a korábbi jogszabály ellen való küzdelem mennyire jogosult volt, noha azt az intéző körök annak idejében rendesen és tévesen az ellenük való személyes hareznak és jogosulatlan ellenzékieskedésnek fogták föl. Úgy gondoljuk tehát, hogy a ki higgadt megfontolással, egyedül a köz érdekét tartva szemmel, látja el azt a magasztos hivatást, a mely neki az ország ügyeinek kormányzásában osztályrészül jutott, és a kit már műveltsége és jogérzete is megóv attól, hogy sértésnek vegye azt, hogy az országban legyen vélemény, a mely az övével párhuzamosan szintén akar súlyra és tekintetre igényt tartani, az más fölfogással lesz a mienkhez hasonló egyesüléseknek szerepéről. Arról az elemi dologról nem is szólunk, hogy az egyesülés állampolgári jogával a bírák és az ügyészek épen úgy élhetnek, mint polgártársaik. Azt sem említjük, hogy a bírói és ügyészi állás nem szünteti meg az egyéni véleménynyilvánításnak azt a szabadságát, a mely alkotmányunknak egyik alapvető tétele — abban pedig meg lehet bízni, hogy bíró és ügyész ezzel a szabadsággal nemcsak vissza nem fog élni, hanem azt egyfelől a köteles tapintattal és Ízléssel fogja igénybe venni, másfelől csakis olyan czélokia fogja használni, a melyek a köznek javát szolgálják. Ámde micsoda önérzetről és belátásról tenne tanúságot az a birói és ügyészi kar, a mely az idők végéig szótlanul nézné és tűrné, hogy lényegükben helytelen, káros, reá nézve is sértő intézmények állandóan fönnmaradjanak, a nélkül, hogy valaki megkezdené a munkásságot azoknak megváltoztatására, — hiszen, és erre kívánunk különösen reámutatni, minden kormányzásnak alapelve a (cquiela non movere)), vagyis addig nem változtatni a meglevőn, a míg a miatt senki nem panaszkodik. A világ történetei bizonyítják e tétel feltétlen igazát, mert alig volt és van kormány, a mely kívülről jövő sürgetés híján kezdett volna meg olyan reformot, a mely az ú. n. államszükségletek körét meghaladta. Ez teszi nélkülözhetetlenné, tehát föltétlenül jogosulttá is mind a bírálatot, mind pedig a hozzáértőknek reformtörekvéseit és ez adja meg magyarázatát annak is, hogy Európa számos államában miért egyesültek a bírák is a végből, hogy az igazságügyi kormányoknak figyelmét megfelelő alakban fölhívják a jogszolgáitatás és az igazságügyi szervezet bizonyos bajaira és egyben saját személyi kívánságaikra is, a melyek a jogszolgáltatással a legbensőbb kapcsolatban vannak. De mindezeken fölül, a közösség érzetének fejlesztésével, a mely a bíróságok és ügyészségek belső szervezete és kifelé való megerősödése szempontjából is nagy állami érdek, megvalósíthatók egyes oly üdvös intézmények is, a melyeket az állam sohasem kezdeményezhet és a melyeket csakis a társulás hozhat létre. Mindezeket azért volt kötelességünk elmondani, mert jól tudjuk, hogy még mindig vannak, a kik félreértik egyesülésünk czéljait, a kik azl a birói és ügyészi állással össze nem férhelőnek tartják, helyesebbnek vélvén, ha a polgártársaik becsületéről, életéről, vagyonáról ítélő, független bírák szolgai alázatossággal és alávetettséggel várják meg a felülről esetleg történő intézkedésekel, szótlanul tűrve meg esetleg a legnagyobb hibákat és sérelmeket is, a helyett, hogy állásuk méltóságához és díszéhez illő alakban, a kormányt már magas közjogi állásánál fogva is megillető tisztelettel, de önérzetes és öntudatos önállósággal fejtsék ki a maguk eszméit és óhajtásaikat az igazságügynek őket érdeklő minden kérdésről. De tudjuk azt is, hogy Nagyméltóságod, a ki négy évtizednél hosszabb időn ál számos kiváló állásban szolgálja hazánk igazságügyét, közvetetlen tapasztalatokat szerzett a fönti általános észleielünk helyességéről, hiszen vezető állásaiban nem egyszer nyílt alkalma az igazságügyi kormány intézkedéseiről véleményt mondani avagy olyan intézkedéseket javasolni, a melyek e javaslat híján soha meg nem történtek volna. Bízunk is abban, hogy Nagyméllóságod egyesülésünk működését annak jelentőségéhez és czéljához képest fogja méltányolni és nem íog elzárkózni mindazoknak megfontolásától, a miket a magyar birói és ügyészi karnak több mint háromezer tagja alapos tanulmányozás és a viszonyoknak teljes számbavételével Nagyméllóságod szíves figyelmébe ajánl. Az 1548: XXXIX. t.-czikk azt az elvet iktatta alkotmányunkba, hogy «a királyi felség a hű alattvalóknak magánkéréseit kegyesen megvizsgálni és azokra kegyelmesen válaszolni méltóztassék)). Mi kéréseinkkel ahhoz fordulunk, a kinek útján 0 Felsége a végrehajtó hatalmat gyakorolja és így Nagyméllóságodtól reméljük azoknak kedvező figyelembe vételét. I. Az első kérés, a melyet ezzel az alkalommal Nagyméltóságodhoz intézünk, az, hoe;y a polgári perrendtartásról szóló 1911 : I. t.-cz. halálybalépte kapcsán a végleges bírósági szervezet megalkotása iránt méltóztassék az országgyűlés elé lörvényjavaslalol terjeszteni. Az 1869: IV. és az 1871 : XXXI. t.-cz. meghozatala óta a szóbeliség és közvetlenség törvénybeiklatását jelezték törvényeink amaz időpont gyanánt, a melyben a végleges bírósági szervezet is törvényes szabályozást fog nyerni, a mint az kitűnik az 1870: XVI. t.-cz. 1. ^'-ában, az 1875: XXXVI. t.-cz. 4. §-ában foglalt rendelkezésekből, az 1891 : XVII. és az 1908 :VI. t.-cz. indokolásaiból, míg az 1885: III. t.-cz. 1. §-a, majd az 1890: XXV. t.-cz. 4. §-a, az elsőfokú bíróságok számának, székhelyeinek és területeinek törvénybeiklatását rendelte el, az 1890: XXIX. t.-cz. pedig ugyancsak ideiglenesen rendelkezett a most említett kérdésről. S noha kétségtelen, hogy a