Nemzetközi jog tára, 1930 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1930 / 9. szám - A HATÁSKÖR MEGÁLLAPÍTÁSA
106 a perújítást rövid időhöz kötötte, de kiterjesztette az új tényeken kívül arra az esetre is, ha a bíróság a kérdéseket nem tárgyalta volna kimerítően. Egyik esetben sem élt ' azonban a vesztes fél e jogával, hanem elfogadta az Ítéletet. Az általános felfogás szerint revízió esetén a bíróság az ügyet újból teljesen letárgyalja, tehát nemcsak kiegészíti az eredeti folyamalot. A revízió lehetőségéhez főleg az Egyesült Államok ragaszkodtak, aminek az a magyarázata, hogy az amerikai „Claims eommissions*' előtt előfordult, hogy hamis, vagy hamisított okiratot használt a fél s az ítélet ennek alapján, vagy hamis tanúvallomás alapján hozatott. Természetes, hogy a felek más perújítási okot is kiköthetnek az előzetes Egyezményben. Helyesnek tartom, hogy a perújítás akkor is legyen megengedve, ha ezt az Egyezmény kifejezetten ki nem zárja. A Vegyes Döntőbíróságok ítéletei ellen szintén van helye perújításnak. Erre nézve hatáskörüket az eljárási szabályok adják meg.39 Az Állandó Nemzetközi Törvényszék ítéletei ellen szintén van helye perújításnak még pedig anélkül, hogy ezt a jogot előre ki kellene kötni.40 E tekintetben tehát az Állandó Nemzetközi Törvényszék szabályai lényeges haladást jelentenek. A 61. §. szerint bármelyik fél kérheti a perújítást új, lényeges ténykörülmény alapján, amelyről sem a bíróság, sem a perújítással élő fél nem tudott az Ítélethozatalig. A perújítási kérelmet az új tény felfedezésétől számított 6 hónapon belül kell beadni. A perújítás kérdésében a bíróság előzetesen határoz. Az Ítélethozataltól számított 10 év eltelte után nincs helye perújításnak.41 39Dans un délai d'un an aprés notification de la sentence, chaque partié peut en demander la revision en invoquant des faits <>u des moyens de preuve npuveaux a condition que, a) le requérant établisse qu'il n'a pu sans sa faute fairé étal du fait ou des moyens nouveaux avant la décision attaquée, b) que le fail ou les moyens invoquées soient de natúré á entrainer une modification importante de la sentence. La procédure de révision est ouverte par une décision du Tribunal constatant la réalisation de ces conditions et réglanf la procédure a suivre" (Reglement de |)rocédure du Tribunal Arbitral Mixte Hun, iro Serbo-Croato-Slovéne Ari. 59.) 40 Kzí már Lammasch ajánlja: „Se soll zulássig sein uicht bloss wenn die Partéién si cin Kompromiss vereinbaren, sondem wenn sie sic im Kompromiss nicht ausgeschlossen habén." Rechtskrafi int. Schiedssprüche, 206. old. 41 Art. 61. „La revision de l'arrél ne péut élre éventuellemenl deniandée á la Cour, qtí'a raison de la déc'ouverte d'un fait de nature á exercer une1 influence déeisive el qui, avant le prononcé de í'arrét, était inconnu de la Cour el de la pariié qui demande la revision. sans qu'il y ail. de sa part, faute á l'iguorer. La procédure de revision s'ouvre par un arrél de la Coür constatant expressémenl l'existence du fait nouveau, lui reconnaissant les caractéres