Nemzetközi jog tára, 1927 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1929 / 10. szám - Nemzetközi jog a magyar biroságok joggyakorlatában

63 cselekmén}', illetve a kiadatási eljárás alapjául nem szolgáló bűncselekmény (kihágás, Btk. 14.§.); ha azonban az a cselekmény, amely a megkereső állam jogrendje szerint a kiadatásra alkalmas, nem olyan bűnc selekmény, amely a megkeresett állam jogrendje szerint is kiadatás alapjául szolgálhat, úgy — ezen felfogás szerint — kiadatásnak szintén nincs helye. A vitás esetben az osztrák hatóságok kérték a kiadatást olyan cselekmény miatt, amely a magyar jog szerint a lopás vétsége, az osztrák jog szerint ellenben csak kihágás. A budapesti kir. büntető törvényszék ez alapon a kiadatás megtagadását javasolta és az igazságügyminiszler így is határozott. A birói állásfoglalás tehát az említett felfogás szerint helyes. Minthogy azonban az általános joggyakorlatból levezetett tételek csak akkor alkalmazhatók, ha a kérdésbe vágó különös jogszabályok nincsenek, a birói állásfoglalásnak elsősorban vizsgálnia kellett volna, vájjon Ausztriával viszonylatban nincsenek-e ilyen különös jogszabályok. Igenlő esetben pedig a birói véleménynek indokolásául erre a jogszabályra kellelt volna hivatkoznia. Ausztriával való viszonylatunkban, — mint fentebb már említve volt. — kiadatási szerződésünk nincsen. A kiadatás kölcsönös viszonosságon alapul, amelynek irányelveit az 1900. évi Igazságügyi Közlönyben megjelent igázságügyminiszteri utasítás állapítja meg. A viszonossági gyakorlat értelmében Ausztria és Magyarország között kiadatásnak általában minden olyan cselekmény miatt van helye, amely mindkét állam törvényei szerint bűntett vagy vétség. Kihágás miatt Magyarország és Ausztria közt kiadatás, figyelemmel a Btk. 14. §-ára, egyáltalában nem kérhető és nem engedélyezhető, még pedig akkor sem, ha az illető cselekmény az egyik állam törvényei szerint büntettet vagy vétséget képezne is. A birói állásfoglalás kialakításánál ez az utasítás minden esetre figyelembe vehető lett volna. 2. Mely államnak adható ki a bűntettes? — Ez a kérdés nem csak akkor vetődhetik fel, ha a kiadatási megkeresések konkurrálnak, hanem abban az esetben is, ha — miként a közölt 9. sz. esetben, — a bűncselekmény elkövetője nem a megkereső, hanem harmadik államnak a polgára. A bemutatott vitás esetben a kiadatást az osztrák bíróság kérte egy Ausztria és Lengyelország területén elkövetett cselekmény miatt. A kiadatási kérelemmel szemben azonban a tettes a maga román állampolgárságára hivatkozott és kérte, hogy Ausztria helyett Románia részére történjék a kiszolgáltatása. Ebben az esetben két kérdés van, amely megoldásra vár. Az egyik, hogy lehet-e kiadni a bűntettest olyan államnak, amely a kiadatást nem kérte, és másodszor, hogy ha az elkövetési hely állama nem azonos a honossági állammal, úgy az elkövetési hely államának kérelmére a kiadatás teljesíthető-e? Az első kérdésre minden külön szerződéses kikötés nélkül is magától adódik a válasz. A kiadatás nemzetközi jogsegély, ilyen jogsegély azonban csak annak nyújtható, aki azt kéri. Külön kérelem nélkül tehát kiadatásnak helye nem lehel. Az elméletben mindazonáltal felmerüli a kérdés, vájjon abban az esetben, ha nem a tettes honossági állama, hanem az elkövetési hely állama kéri a kiadatást, nem kell-e a kiadatási kérelemről a honossági államot értesíteni, hogy az esetleg a megfelelő kiadatási kérelmet előterjeszthesse. A kialakult nemzetközi jogi vélemény ebben a kérdésben is az, hogy ilyen értesítésnek szüksége külön szerződéses kikölés híján nem forog fenn. A büntetés joga ugyanis a területi felségjog folyománya és ép ezért nemcsak az állam polgáraira, hanem mindazokra kiterjed, akik az állam rendjével összeütközésbe kerültek. A büntetés joga az államot nemcsak honosaival, hanem mindazokkal szemben megilleti, akik területén büntetendő cselekményt követtek el. Ha azonban a büntetés joga ilyen formán az államot az idegenekkel szemben is megilleti, úgy a tettes megbüntetésének joga is nemcsak a honossági államot, hanem elsősorban azt az államot illeti meg, amelynek területén a cselekményt elkövették.