Nemzetközi jog tára, 1927 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1929 / 4-6. szám
33 ujabb nemzetközi egyezményekre való tekintettel szükséges-e egyáltalán egy világvédjegy behozatala. Augusztus 15-én a teljes ülés a Háború hatásáról a szerző desekre készitett bizottsági jelentést tárgyalta, továbbá a légijogi bizottság jelentését. A háború hatása a szerződésekre nagy vitát váltott ki, melyben a magyar álláspontot dr. Meszlényi Artúr egyetemi magántanár kinyomtatott, alaposan indokolt kitűnő szakvéleménye alapján Oppler Emil tagtársunk fejtette ki, végleges határozat nem hozatott. A légijogi bizottság jelentése alapján a teljes ülés a következő határozatot hozta: 1. A kongresszus megkeresi a tanácsot, hogy tegyen lépéseket a Nemzetközi Légügyi Bizottságnál és a nagyhatalmak kormányainál s hivja fel a figyelmüket arra, hogy rendkivül nagy szükség volna nemzetközi egyezmények kötésére az L L. A. által elfogadott légijogi törvénytervezetek alapján. 2. Ez a kongresszus megerősiti és megismétli az egyesület bécsi kongresszusán elhangzott ajánlását arra vonatkozólag, hogy a légi szuverénitás elvét minden nemzetközi rádió-egyezménybe fel kell venni. 3. A kongresszus megkéri a tanácsot, hogy tegyen lépéseket azon államok kormányainál, melyek tagjai az 1927. évi washingtoni rádió-egyezménynek oly irányban, hogy kivánatos volna a rádióügyekből a nemzetek között felmerülendő jogviták tekintetében kikötni a Hágai Állandó Nemzetközi Biróság vagy a Hágai Döntőbiróság illetékességét. 4. A kongresszus örömmel üdvözli a római szerzői jogi diplomáciai konferenciát (1928), amely a szerzők jogi védelmét irodalmi és művészi munkájuk tekintetében a rádióra is kiterjeszti és helyesli a római konvenció 11-ik cikkét. 5. A kongresszus elfogadja DAnelio olasz szenátor értékes jelentését a rádiójogról s elfogadja azon javaslatát, hogy a washingtoni rádióegyezmény megszegésére vonatkozó büntetési rendszert az aláiró államok nemzeti törvényeik közé iktassák és hogy a rádiójog bizottsága ezen elv gyakorlati megvalósítását helyesli. 6. A kongresszus azt ajánlja, hogy minden uj nemzetközi rádióegyezmenybe vétessék be olyan rendelkezés, hogy ha bár melyik jogrendszerben különbség van téve irott és mondott szavak között, akkor a rádióüzeneteket ezen szempontból irott szavaknak kell tekinteni. A záró ülésen Hoffmansthal terjesztett be egy papért „Die Gesetzesunkentniss des Auslánders", továbbá dr. Lugmayer József „A társadalmi biztositásról". Általában elmondhatjuk, hogy a kongresszus kitűnően sikerült, a legkitűnőbb amerikai, angol, német, francia jogászok voltak jelen, s magas szinvonalú viták folytak és fontos határozatok hozattak. Az L L. A. jelentősége állandóan nő, egyezményterve-