Nemzetközi jog tára, 1928 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1928 / 1-2. szám - A hágai nemzetközi jogi akadémiáról

9 az elmélet, a gyakorlat, a törvényhozás és a nemzetközi igaz­ságszolgáltatás szempontjaiból, figyelemmel a konferenciák tanácskozásainak és a választott birósági Ítéleteknek eredmé­nyeire. Az előadók között valóban a nemzetközi jog legkiválóbb művelőit látjuk. Azon célból, hogy az akadémia előadásainak látogatása megkönnyittessék, az előadásokat a nyári hónapokban tartják, •amikor az egyetemeken szünetelnek az előadások és azok is könnyebben kaphatnak szabadságot, akik már állásban van­nak. Eleinte három hónapra tervezték az előadások tartamát, végeredményben azonban csak július és augusztus hónapokra redukálták. A folyó évben ugy júliusban, mint augusztusban 21—21 napon keresztül volt előadás és pedig naponta 4, d. e. 2 és d. u. 2. Az előadó tanárok általában 3—10 előadást tar­tottak. Az előadás nyelve francia. A folyó évben előadott anyag részletezése - meghaladja egy rövidre szánt előadás keretét, hiszen arról kötetek fognak majd megjelenni, mégis hiányos lenne az ismertetés, ha nem emliteném meg legalább azt, hogy ki adott elő és miről. A júliusi előadásszakon: A nemzetközi jog történeti fejlődésének tárgyköréből Barcia Trelles valladolidi egyetemi tanár adott elő „A XVI. és XVII. század spanyol publicistái és a nemzetközi jog mo­dern iskolája" cimen, 10 előadás. Általános nemzetközi jogi tárgyú 6 előadást tartott Krausz M. H. königsbergi egyetemi tanár „Nemzetközi morál" cimen. Jogbölcseleti előadás. Nemzetközi magánjogi témáról beszélt Niboyet strass­burgi tanár „Az akarat autonómiájának elmélete" cimmel. Streit volt görög külügyminiszter, athéni egyetemi tanár a nemzetközi magánjog alkalmazásáról Görögországban, beszélt. Nemzetközi közigazgatási jog köréből a nemzetközi nép­szavazásokról adott elő Miss S. Wambough Peruból. Nemzetközi kereskedelmi jogi témája volt Lebée Ödön párisi tanárnak „Nemzetközi trösztök ós kartelek" cimmel. Seligman kolumbiai egyetemi tanár a nemzetközi pénz­ügyi együttműködésről beszélt. A nemzetközi büntetőjog köréből a kiutasításról tartott 6 előadást Boeck bordeauxi tanár. Efremoff volt orosz miniszter a nemzetközi közvetités és békitésről, Varlez gandi tanár pedig a ki- ós bevándorlás nemzetközi szabályozásáról beszélt. Előadott még Baker londoni és van Eysinga leydei egye­temi tanár.

Next

/
Oldalképek
Tartalom