Munkásügyi szemle, 1917 (8. évfolyam, 3-24. szám)

1917 / 3-4. szám - Törvényjavaslat a munkásbiztosítás reformjáról

132 meg a két karja, mikor nem tud maga enni, öltözködni, felkelni, stb. Ellenben teljes munkaképtelenség az, mikor az illető bár dolgozni nem tud ugyan, de valahogyan elvánszorog az életben. Tehát egy 14—18 éves gyerek, ki egész életét teljes munkaképtelenséggel küzdi végig, 270, vagy 180 K-ból kénytelen megélni! Ez a rendkívüli ellentét a mai viszonyokkal indított arra a kérésre, hogy emeljük fel ezt a baleseti járadékot és legalább ezer korona legyen az az összeg, mely az ilyen szegény szerencsétlen gyereknek jut. A miniszter úr azt mondta: igazam van, de ha a tanonckérdésben igazságot akar tenni, igazságot kell tennie a munkások más kategóriái dolgában is, kikre nézve szintén nem megfelelő a mai törvény, Ha pedig minden ily kívánalomnak eleget akar tenni, ez nagy számítási zavarokat idéz elő, ha csak az egész törvényt nem revideáljuk. Ezzel a miniszter úr engem meggyőzött, de mégis rámutatok erre a kérdésre, mint a jövő olyan kérdésére, melyet majd meg kell oldani, mert becsületes lélekkel ezt a mai állapotot soká már nem hagyhatjuk meg. Méltóztassék most megengedni, hogy reflektáljak az igen tisztelt miniszter úrnak a balesetelhárításra vonatkozó előterjesztésem tárgyában előadott észrevételeire. (Halljuk! balfelől.) Azt kértem az igen t. minister úrtól, hogy mivel ma ezen balesetelhárító intézkedések és óvórendszabályok hosszú hivatalos relortán mennek keresztül és maga az a szerv, amely a szakképzettségénél és helyzeténél fogva legalkalmasabb az ilyen intézkedések megtételére : az Országos Munkásbetegsegélyző és Dalesetbiztosító Pénztár csak javaslatokat tehet.de maga nem intézkedhetik ezekben a kérdésekben — legyen szíves oly módosítást eszközölni ezen javaslat alkalmából, amelynek alapján azután az Országos Munkásbetegsegélyző és Dalesetbiztosító Pénztár közvetlenül, általánosságban és konkrété minden egyes esetben intézkedhetnék az ilyen balesetelhárító óvórendszabályok létesítése tekintetében. Az igen t. miniszter úr erre azt válaszolta, hogy szerinte az Országos Munkásbetegsegélyző és Dalesetbiztosító Pénztár nem alkalmas ezen intézkedések megtételére, mert kellő szakismeretekkel bíró kar nem áll rendelkezésre, — ezt mondta a miniszter úr— másrészt pedig ő ezen intézkedések megtételét tulajdonképen az iparfelügyelői karra kívánja bízni. Ugyanakkor azonban azt mondta az igen tisztelt miniszter úr, hogy ezeket a kazánvizsgálattól fel akarja menteni, de másrészről, épen a háború kiszámíthatatlanságára való tekintettel adta elő azt az állapotot, hogy az iparfelügyelői karból is nagyon sokan hiányoznak s ennélfogva a hiányos felügyelet egyik oka az is, hogy ma nincsenek olyan számban azok, akik megfelelően teljesíthetnék ezeket a vizsgálatokat. Ismét bátor vagyok kijelenteni, hogy én mindig a dolgok lényegére fektetem a súlyt; nekem nem fontos, hogy ki csinálja az intézkedéseket, csak az a fontos, hogy megtörténjenek, akár az Országos Munkásbetegsegélyző és Dalésetbiztosító Pénztár, akár az iparfelügyelő csinálja, helyes, de midőn maga a miniszter úr mondja, hogy az iparfelügyelői kar nem alkalmas ennek végrehajtására, mert kevés számban van jelen, akkor mégis azt kell mondanom, hogy bizza meg azokat ezen balesetelhárító intézkedésekkel, akik rendelkezésre állanak és akiknek kell, hogy joguk legyen végrehajtani ezen intézkedéseket. Tudomásom szerint az Országos Munkásbetegségélyző- és Dalesetbiztosító Pénztár rendelkezik megfelelő szakerőkkel, hiszen van egy műszaki osztálya, melyben, tudomásom szerint, kiváló mérnökök vannak, akik a dolgokban jártasak, szakképzettek és ennélfogva alkalmasak e balesetelhárító intézkedések megtételére. De ha a miniszter úr nem tartja alkalmasaknak, nem bánom, elfogadom ezt az álláspontot, de akkor viszont kérem, hogy az iparfelügyelői kart egészítsék ki vagy hozza azt abba a helyzetbe, hogy ezen balesetelhárító intézkedéseket megtehesse. Méltóztassék megengedni, hogy egy konkrét esettel kapcsolatban adjak nyomatékot erre vonatkozó felszólalásomnak. Tulajdonképen interpellálni akartam ebben a kérdésben, de minthogy tudtam, hogy a 2. §. alkalmat és módot ad arra, hogy e kérdést itt most szóbahozzam, azért ezt az alkalmat használom fel. hogy azt előadjam. (Helljuk!) A legutóbbi időben, január 23-án, robbanás történt az erzsébetfalvai Emmerling-féle pirotechnikai gyárban, amely a hadsereg számára dolgozik, úgynevezett világító rakétákat gyárt. Több száz munkás dolgozik a gyárban. A munka éjjel-nappal folyik. A gyár berendezése forrásom szerint primitív s nem felel meg a követelményeknek. A munkahelyiségek szűkek, alacsonyak, a bejárat olyan szűk, hogy két ember sem fér meg egymás mellett.