Munkásügyi szemle, 1917 (8. évfolyam, 3-24. szám)

1917 / 3-4. szám - Törvényjavaslat a munkásbiztosítás reformjáról

122 Munkásügi/i Szemle maguk álláspontjának támogatását, megtalálták nemcsak ezen kormány alatt, hanem 1907-ben is, amikor meghagyták a bányapénztárak 1854 óta fennálló szervezetét. Azóta is elég erejük volt a munkaadóknak, hogy jogaikat, igényeiket érvényesítsék. De addig másrészről ezek a közjogi szempontból utolsó páriák, a bányamunkások hiába igyekeztek arra, hogy szervezkedjenek. Nem a háborús, hanem a háború előtti időkről beszélek; amikor szervezkedni, egyesületeket létesíteni akartak, ezzel szemben mindig az volt a minisztérium álláspontja, hogy nem engedték meg. Természetes, hogy akkor az a hangtalan pária, akinek nincs meg a külsőségekben is jelentkező ereje, így sohasem fogja kivívni azt, hogy a kormány őt tényezőnek tekintse, s mig más pénztáraknak működését megfigyeli és azt a rendkívüli nagy szociális feladatot felismerte, amely ezekben rejlik, az ilyen szervezetlen, a közjogi erő tekintetében hitványnak mutatkozó bányamunkásoknak sokkal nagyobb, meg sokkal mélyebben fekvő kívánságait, panaszait sohasem vette észre. Itt megmaradt a régi patriarchális állapot s meg fog maradni valószínűleg az idők végéig. Tudom : az én szavam is, — hogy ezt a mindennapi kifejezést használjam — bár nem vagyok a pusztában, hanem a parlamentben, mégis csak a pusztában elhangzó szó s ezek továbbra is abban a nyomorúságos helyzetben maradnak, amig csak nem lesz oly parlament, amely ezeket az elhagyott néprétegeket is felkeresi és rajtuk segíteni iparkodik. Én arra kérem a t. kormányt, hogy ha a nagyobb s reprezentatív módon fellépő egyéb pénztárak panaszait meghallgatta, ezekről a szegény, képviselet nélkül álló névtelenekről — mert hiszen őket a munkaadó-vezérigazgató képviseli, már pedig attól nem lehet várni, hogy szociális reformokkal jöjjön — az én gyenge szavamat meghallani méltóztassék. Mutasson egyszer a t. kormány kivételes példát arra, hogy oly rétegeket is észrevesz, amelyeknek reprezentatív ereje nincs s amelyeket csak akkor lehet észrevenni, ha különös szociális gondolkodással azon mély rétegekbe is lenyúlunk, melyekre a kormány és kormányzati politika egyébként ügyelni nem szokott. Ezen álláspontom végeredménye az, hogy a törvényjavaslatot az 1. §-ban lefektetett súlyos elvi hibák miatt el nem fogadhatom, de egyebekben a kereskedelemügyi kormánynak azon törekvését, hogy a szociális feladatokat teljesítő pénztárak helyzetén javítson, a legnagyobb örömmel fogadom. (Helyeslés balfelől.). Balogh Jenő igazságügyminiszter: T. ház ! Mielőtt beszédem tulajdoképeni tárgyára áttérnék, tekintettel arra, hogy a kormány részéről nekem jutott a szerencse e vitában elsőnek felszólalni, kötelességem reflektálni a ház minden oldalán nagy figyelemmel hallgatott azon fejtegetésekre, melyeket a mai délelőtt folyamán gróf Apponyi Albert t. képviselő úr az anya- és a csecsemővédelem tekintetében kifejtett. Bár e fejtegetések közvetlenül nem érintik tárcámat, mégis, minthogy a kormány minden tagja épp úgy, mint minden jó magyar ember teljes tudatában van annak, hogy az anya- és csecsemővédelem terén a helyesen végzett munka a nemzeti erő és nagyság, a nemzeti művelődés és gazdagodás erőforrásainak munkája, ezeknél fogva kiváló örömömre szolgál kijelenteni, hogy e kérdést a kormány is a legnagyobb megértéssel kíséri figyelemmel és azt beható tanulmánynak tárgyává teszi. Minthogy azonban ez a kérdés jelentőségében oly nagy horderejű, természetesen nincs a kormánynak módjában ezen javaslat keretében, az anya- és csecsemővédelem tekintetében tüzetesebb előterjesztéseket tenni. 1917. február 1. Huszár Károly (sárvári): T. ház! Még a végrehajtó hatalom kivételes intézkedéseinek egy másik részéről kell szólanom, amelyről itt e házban még nem esett szó. (Halljuk! Halljuk!) Erkölcsi kötelezettségemnek érzem, mint néppárti képviselő, az ezen parlamentben nem képviselt osztály, a munkásság érdekében szót emelni. Kötelességünk annak a munkásosztálynak sérelmeit, panaszait, bajait, amely munkásosztály saját emberei állal itt még szóhoz nem juthat, e parlamentben valamennyire szóvá tenni. Hiszen meg fogjuk ezt tehetni majd abban a boldog időben is, midőn az ország minden rétege képviselve lesz e parlamentben, de most fokozott kötelességünk a munkásosztály jogai, érdekei, egészsége és bajainak orvoslása felett őrködni. Az előttünk fekvő törvényjavaslatnak a munkásbiztosításra vonatkozó szakaszait mi néppárt is a legnagyobb örömmel fogadjuk, hiszen éppen mi voltunk azok, akik a szociálpolitikai törvény-