Munkásügyi szemle, 1917 (8. évfolyam, 3-24. szám)

1917 / 3-4. szám - Törvényjavaslat a munkásbiztosítás reformjáról

91 De a nagyobb baj — s ezt különösen figyelmébe ajánlom a kereskedelemügyi miniszter úrnak — a háború után fog bekövetkezni. Az a pénzügyi konszolidáció, melyet ma látunk, ne tévesszen meg senkit a háború utáni időre nézve. Mert ha annak idején a kormány kellő elővigyázattal a munkásbiztosítás terén nem tesz megfelelő intézkedéseket, ugyanolyan irányban, mint ma is tervezi, a pénztárak igen súlyos helyzetbe fognak jutni. Mert méltóztassék elképzelni azt a százezernyi munkást, aki vissza fog térni a harctérről, megrokkant szervezettel, — nem a hadirokkantakat értem — hanem, akik munkába állanak belső bajokkal, tüdő-, szív- és egyéb bajokkal s itt aztán pár hét múlva betegen fognak jelentkezni. Ezzel lesznek aztán majd csak megterhelve a pénztárak! Aztán ott van a rokkant munkások alkalmazása, akik a munka biztonsága tekintetében sokkal inkább lesznek balesetnek kitéve, mint az egészségesek és végre ott lesz az átmeneti időre még egy nagy nehézség: a munkanélküliség, mely esetleg a háború után be fog állani, a nyersanyag hiánya, stb. miatt, amíg a gyárak újra üzembe fognak jöhetni, hacsak a demobilizációt nem tudjuk kellő óvatossággal végrehajtani. Ha így rövid vonásokban vázoltam az eddigi helyzetet, még rá akarok mutatni, mik volnának e téren a legsürgősebb teendők. Remélem, hogy e tekintetben megnyugtató választ fogunk a miniszter úrtól kapni, legalább az előadó úr szavai feljogositanak arra a feltevésre, hogy ily irányban várhatók a kormányrendelkezések. , Én két csoportját képzelem azon teendőknek, melyeket e felhatalmazás igénybevételével a kormánytól várhatnánk. Az egyik csoportba általános természetű intézkedések tartoznak s ezek között főleg a bérhatárra vonatkozó intézkedések. Az előadó úrral együtt én is azt hiszem, hogy a munkások biztosítási kötelezettségénél a bérhatár megállapítását el kellene ejteni. Mert hiszen napibérosztályok vannak és azok keretében történik a segélyezés; a magántisztviselőknél és kereskedelmi alkalmazottaknál pedig a fizetési határt nem tartom mérvadónak. Itt is tehát elejteném e határt, vagy legfeljebb egy magasabb határt állapítanék meg, nehogy pl. bankigazgatókra, stb. is kiterjedjen a kötelezettség. De itt már aztán intézkedni kellene a szolgáltatásnál beszámítandó fizetési határ dolgában. Itt a limit feltétlenül szükséges. A második szükséges intézkedés a biztosítás körének kiterjesztése, elsősorban a h zi cselédségre. Megmondom rögtön, hogy miért. Nemcsak azon tömeg nél fogva, melyet azok számszerűleg alkotnak, nemcsak azon alárendelt helyzetnél fogva, melyben vannak, hanem egy speciális okból is : a nagy csecsemőhalandóságnál fogva, mely éppen a házi cselédség körében mutatkozik. Ez a halandóság éppen e körben a legnagyobb: 23"9 minden száz élve született gyermekbőlmíg a többi osztályokban ez a szám legfeljebb 21%-ig emelkedik. De szükséges lesz a szolgáltatások felemelése is. A mai drágaság mellett az az 50°/°-os segély, melyet a törvény megad, már nem ugyanaz az érték ; ennélfogva ha segíteni akarunk a munkásosztályon, e szolgáltatásokat 20—25u/o-kal fel kellene emelni. Ezek után rátérhetek arra a speciális érdekű intézkedésre, melyet e törvényjavaslat kapcsán a t. kormány figyelmébe ajánlok. S itt utalok arra a nagyszabású beszédre, melyet az őszi időszakban gróf Apponyi Albert igen t. képviselő úr az anya és csecsemő védelmében elmondott. A legsúlyosabb nemzeti probléma előtt állunk, melyet ha kellő energiával, körültekintéssel és alapossággal meg nem oldunk, nemzeti katasztrófa következhetik be. Különösen áll ez a munkásosztályra nézve, ahol oly csecsemőhalandósági arányok mutatkoznak, melyek egyenesen megdöbbentők, oly súlyos esése a születések számának, mely odavezetne, hogy két évtized múlva kezdődnék az a korszak, amikor abban az arányban, mint a minimális feltételek megkövetelik, már nem lesz ez országban sem elég katona, sem elég munkaerő. T. ház! A munkások körében a szülések száma átlagban, tehát az országos pénztár körében a nőtagoknál, t. i. azoknál a nőknél, akik önszemélyükben