Munkásügyi szemle, 1917 (8. évfolyam, 3-24. szám)

1917 / 3-4. szám - Törvényjavaslat a munkásbiztosítás reformjáról

Munkásügyi Szemle 85 A 2. §. negyedik intézkedése felhatalmazza a kormányt arra, hogy a pénztári közgyűlések tekintetében is bizonyos rendelkezéseket állapítson meg. Itt, mint méltóztatnak tudni, oly szervezetekről van szó, amelyek a törvény létezése óta soha kellőleg funkcionálni nem tudtak. Ezek a pénztári közgyűlések valóságos kolosszusok. A budapesti pénztárnak 300 kiküldöttje van, nagyobb vidéki pénztáraknak 100—200; a legkisebb is 60 kiküldöttből áll. Az Országos Pénztárnak 700-800 kiküldöttje van. Ez az apparátus egyfelől drága, másfelől semmiféle pozitív és eredményes munkát végezni nem tud. Ehhez járul, hogy a közgyűlés legfontosabb teendői a zárszámadások és a mérleg megállapítása, végeredményben illuziorikusak,^ mert az idevonatkozó határozatokat egyfelől az Országos Pénztár, másfelől az Állami Munkásbiztosítási Hivatal bármikor hatályon kivül helyezheti. Semmiféle hátrány nem származik abból, hogy ha ezek a pénztári közgyűlések a háború alatt nem fognak megtartatni, és hogy ha ez az álláspont, melyet e tekintetben az Állami Munkásbiztosítási Hivatal a háború elejétől fogva elfoglalt, utólagosan legalizáltatni fog. Természetes azonban, hogy a közgyűlésnek fentartott jogok tekintetében diszponálni kell. A javaslat erre is különböző intézkedéseket tartalmaz, amelyek a kormányt felhatalmazzák arra, hogy a betegségi segélyek és bérosztályok tekintetében, bizonyos rendelkezéseket rendeleti úton léptethessen életbe. A mai segélyek a nyolc különböző napibérosztályban 50 fillér és 3 korona 75 fillér között váltakoznak. A mai árviszonyoknak ezek a segélyek alig felelnek már meg, úgy, hogy az utolsó időben komolyan szóba került a táppénzeknek 20%-kal való fölemelése, ami elől nézetem szerint méltányosan elzárkózni nem lehet. (Helyeslés.) Az az intézkedése a javaslatnak azonban, amely a segélyekre vonatkozó intézkedések megtételére hatalmazza fel a kormányt, talán ennél még nagyobb jelentőséggel bir, mert lehetővé fogja tenni egy további intézkedésnek megvalósítását, amelyről az utóbbi időben szintén sok szó esett'és amelynek komoly aktualitását éppen ez a háború mutatta ki legjobban, t. i. az anyasági és csecsemőbiztosítási kérdésnek legalább is az ipari munkásnők körén belül való kielégítő megoldását. (Helyeslés.) A háború pusztításai közül egy sem olyan fájdalmas és talán egy sem olyan nehezen helyrehozható, mint azok a pusztítások, amelyeket a háború az emberéletben okozott. Ha majd a háború után, de, amennyiben lehet, még a háború alatt meg fog indulni a regenerálási és restaurálási munka, akkor elsősorban is az emberanyagnak újjáépítése az, amelyre minden erőnket koncentrálnunk kell (Úgy van! tobbfelől), mert csak ha ezt a feladatot sikerül kellőképen megoldani, csak akkor teremthetjük meg biztosítékait annak, hogy ennek a háborúnak más téren is súlyos veszteségeit ki fogjuk heverhetni. Azok között az eszközök között pedig, amelyek az államnak rendelkezésére állanak akkor, amikor az emberanyagnak újjászervezéséről, újjáalakításáról van szó, a legfontosabb és leghatékonyabb az anyasági és csecsemőbiztosításnak megvalósítása. (Helyeslés.) Ennek a javaslatnak a keretében ezt a kérdést természetesen csak a munkásnőknek egy igen kis csoportjára nézve lehet megvalósítani, azokra, akik az iparban dolgoznak, vagy ipari munkások családtagjai. Körülbelül 150.000 azoknak a munkásnőknek a száma, akikre ez intézkedések kiterjednének, ami körülbelül egyhatoda az összes kereső nőknek, akiket a statisztika kimutat. Az egész kérdés csak akkor lesz megoldva, ha az összes 920.000 kereső nőre fogunk hasonló intézkedéseket kilátásba venni. De az is örvendetes, ha a háború alatt megtesszük a kellő intézkedéseket legalább arra, hogy az ipar körébe eső kereső nőkre vonatkozólag az anyasági és csecsemőbiztosítás kérdését kielégítő módon megoldjuk, Természetes, hogy ha a segélyek felemeléséről és esetleg az anyasági és csecsemőbiztosítás megvalósításáról van szó, akkor gondoskodni kell arról is,