Munkásügyi szemle, 1917 (8. évfolyam, 3-24. szám)

1917 / 3-4. szám - Törvényjavaslat a munkásbiztosítás reformjáról

83 a kormány a javaslatban foglalt felhatalmazásokat kellőképen fel fogja használni, ez lényegesen hozzá fog járulni ahhoz, hogy a hibák és bajok, amelyek a munkásbiztosítási pénztár körül az elmúlt időkben észlelhetők voltak, gyökeres^orvoslást nyerjenek. Magának a munkásbiztosítási pénztár intézményének fejlődése a háború kitörése óta nem mondható kedvezőtlennek. Magától értetődik, hogy a háború alatt a munkásbiztosítási pénztárnak átlagos taglétszáma jelentékeny mértékben csökkent. Amig 1913-ban az átlagos taglétszám 1 millió 200.000 lelket tett ki, 1915-ben az átlagos taglétszám csak 841.000-re rúgott; a csökkenés tehát 30i°/°A háború alatt az is észlelhető volt, hogy a tagok sokkal állandóbban maradtak az üzemekben, amelyeknél foglalkoztatva voltak. így pl. a bejelentéseknek száma 1915-ben 60-lu/„-kal, a kijelentések száma 41"4°Vkal volt kevesebb, mint két évvel előzőleg. Feltűnő, hogy a keresetképtelenséggel járó betegségi esetek száma nemcsak oly arányban szállt le, amely arányban az általános taglétszám csökkent, hanem sokkal erősebben, mert mig a taglétszám csökkenése csak 30'l°/„-ot tett ki, a keresetképtelenséggel járó betegségi esetek száma 48'6°/o-kal, a gyógykezelt keresetképes beteg tagok száma 33"2%-kal és a gyógykezelt családtagok száma 36ü/u-kal csökkent. Az így kialakult helyzet visszatükröződik a pénztárak pénzügyi helyzetét feltüntető adatokban is. A betegsegélyző pénztárak jövedelme 1913-ban^34,867.000 korona volt és 1915-ben 25,159.000 koronára rúgott, tehát 27'8%-kal csökkent. Ellenben az összes költsége a pénztárnak 35*1 millióról 24'2 millióra szállt le, vagyis 30°/0-kal csökkent; a jövedelem tehát jelentéktelenebben csökkent, mint a kiadás, a pénztár pénzügyi helyzetét jelentékenyen megjavítja. 1913-ban az összes jövedelemből egy tagra 28 korona 96 fillér, az összes költségekből pedig 29*16 korona esett, tehát a jövedelem nem fedezte a segélyezési költségeket, mig 1915-ben a járulékjövedelemből egy tagra 29 korona 90 fillér esett, az összes költségekből pedig egy tagra 28 korona 77 fillér, úgy hogy a költség már fedezetet nyert a megnövekedett jövedelemben. Ugyancsak kedvező az az adat, hogy a járulékhátralék a háborús időben nem növekedett oly mértékben, mint előzőleg, mert a hátralékszaporulat 1915-ben csak 72.693 koronát, tehát 07%-ot tesz ki. Hasonló kedvező adatokat találunk a balesetbiztosítás körében is. A biztosított tagok átlagos száma itt is lényegesen csökkent, 23'1%-kal, az összes bejelentett balesetek száma azonban lényegesen nagyobb, 44.4%-os csökkenést mutat fel. A baleseti járulékok behajtása is simán ment és 1916-ban már másfél millió koronát lehetett mint' tartalékot elhelyezni, sőt a Beta-ágazatban, amely különösen az építőipari vállalatokat öleli fel, a tartalék 6 millió korona értékben teljes egészében van elhelyezve. Ezek az adatok mutatják, hogy a pénztárak helyzete a háború alatt nem romlott, sőt a múlthoz képest jelentékenyen javult. Ezek az adatok kétségtelenül örvendetesek volnának, ha nem kellene a munkásbiztosítási ügy minden ismerőjének számolni azon rendkívül nagy nehézségekkel, melyek a pénztári intézmény terén a háború után fel fognak merülni, mikor a hanyatló ipari konjunktúra máimagában véve rontani fogja a pénztárak helyzetét, amihez hozzá fog járulni az a körülmény, hogy a háborúból visszakerülő munkásoknál úgy a megbetegedések aránya, mint az az arány, melyben a balesetek elő fognak fordulni, lényegesen emelkedni fog. (Igaz ! Úgy van !) A 2. §. egyes intézkedései között az első vonatkozik arra, hogy a biztosítási kötelezettség alapjául szolgáló bérhatár tekintetében a kormány rendeleti úton kivételes intézkedéseket tehet. Az eddigi helyzet az volt, hogy csak azok a munkások tartoznak a munkásbiztosítási kötelezettség alá, akiknek napibére a 8 koronát, évi bére tehát a 2.400 koronát meg nem haladta. Ismeretes azonban, hogy a háború alatt a drágaság következtében, továbbá a pénz értékében beállott ingadozások következtében, de a háborús konjunktúra emelkedése folytán is a munkabérek jelentékeny módon emelkedtek, úgy, hogy mindig több és több azoknak a munkásoknak a száma, akik napi 8 koronán felüli keresettel birnak.