Munkásügyi szemle, 1917 (8. évfolyam, 3-24. szám)

1917 / 3-4. szám - Törvényhozásunk és a munkásbiztosítás

Munkásügyi Szemle 69 Törvényhozásunk és a munkásbiztosítás. Irta dr. Pap Géza, miniszteri osztálytanácsos-bíro. A háború esetére szóló kivételes intézkedésekről alkotott 1916. évi IV. törvénycikk kiegészítéséről beterjesztett és a képviselőházban már letárgyalt törvényjavaslat megelégedéssel töltheti el a munkásbiztosítás fokozatos fejlesztésének barátait. Az a szellem pedig, amelyben a képviselőház a javaslatnak munkásbiztosítási rendelkezéseit tárgyalta, megnyugvást kelthet a továbbiak iránt is abban a tekintetben, hogy az a jogalkotó kivételes hatalom, amellyel a törvényhozás a kormányt felruházza, a javítás és építés, nem pedig a rombolás jellegében megy majd végbe. És bár a munkásbiztosítás nagy nemzeti és emberiségi jelentősége mellett személyi vonatkozásoknak háttérbe kell szorulni, a kételkedők megerősítése és a félrevezetettek felvilágosítása céljából ki kell emelni, hogy a fejleményeknek ez az iránya elégtételt szolgáltat azoknak, akik kezdettől fogva vallották és vallják, hogy ipari munkásbiztosítási törvényünk alapelvei helyesek, fentartásuk és megszilárdításuk mellőzhetlen, kiküszöbölésük lehetetlen, haladás és továbbépítés csak ezeken nyugodhatik. íme, közel tíz év telt el, amióta az 1907. évi XIX. t.-c. életbelépett. Hallottunk azóta őszinte és műharagot, leszólást jobbról és balról, kikiáltották egyfelől az »alamizsnatörvény" hirhedtségét, zokogtak másfelől az elviselhetlen bürokratizmusról, amely a szegény kisiparos munkaadóktól még azt is megköveteli, hogy írni-olvasni tudjanak, láttunk hamis összehasonlító számokat, amelyekkel jellemezték munkásbiztosításunk ügyvitelének drágaságát arról a részről, ahol a járulékok büntetlen elsikkasztásával előljártak és ahonnan a járulékhátralékok nyilvántartási és kezelési teendőinek kénytelen ellátásával a bürokratikus munka és költség tekintélyes részét okozták, harsogott felénk az adminisztráció költségein megnyilatkozott felháborodás onnan is, ahol az egyoldalú érdekek szolgálatának busás díjazását igazságosnak találják. A gyakorlati szükségesség követelményeivel szemben puszta levegő mindez. A felelős kormányzat lelkiismeretét ezek nem zavarhatják, kötelességeinek és feladatainak irányát nem a tudományosság köpenyében jelentkező nagyképű pamfletek állapítják meg, sem a garmadában termelt titkos memorandumok egyvelege, hanem a tények tárgyilagos vizsgálata szolgálhat neki egyedül útmutatóként. Persze, olcsó kifogást kinál a háború. Könnyű azt állítani, hogy a »nagy reformot« ez akadályozta és akadályozza. De legyünk őszinték! Nem egy nagy energia akart a háború előtt megbirkózni e feladattal, — nem cselekedte. És igazolni fogja a háborút követő időszak azt a véleményünket is, hogy ama bizonyos nagy, szerves reform a háború után sem lesz meg előbb, mint amikor reákerül a sor a munkásbiztosítás kiépítésére: a rokkantsági biztosítás létesítésére és szükségképen a mezőgazdasági munkásság szociális biztosítására is. Majd akkor és nem előbb, szembenéz a törvényhozás bizonyos szociálpolitikusok prófétai jelszavaival, majd akkor vizsgálja meg tövére a centralizáció és decentralizáció, a biztosítási ágak szervezeti egysége vagy különválasztása, az érdekeltség paritásos vagy imparitásos részvétele, vagy egy részének teljes kizárása, az önkormányzat és állami beavatkozás alapvető kérdéseit. És majd ennél a Philippjnél elválik, hogy örülnünk kell-e a meglevő alapzatnak, amelyre a népjólét nagy építményét nyugodt biztonsággal reáhelyezhetjük vagy pedig egészben vagy részben rozoga alkatát miben kell kicserélni. Eljön ennek az ideje is. Addig azonban bűnös könnyelműség nélkül radikális módon nem érinthetjük munkásbiztosításunk szervezetét, hacsak ezt az élőt, a létezőt, az előnyeivel és hátrányaival ismertet nem akarjuk kockáztatni az ismeretlennek, a kigon-