Munkásügyi szemle, 1917 (8. évfolyam, 3-24. szám)

1917 / 3-4. szám - A parlament vitája

50 Munkásügyi Szemle kritikát az intézmény fölött. Elvégre ez is mellékes. A mi munkásbiztosí­tásunk dacára kétségtelenül fenforgó hiányainak, elég erősnek bizonyult, hogy elbírja a kritikában a pártpolitikát, a rosszindulatot és a reakcionárius szociális szellemet is. A mi munkásbiztosításunk elég szilárdan megalapo­zottnak bizonyult arra, hogy kivárja a maga idejét és önerejéből, minden külső támogatás nélkül, sőt minden mesterségesen szított ellenségeskedés­sel szemben is életképességét beigazolja. Munkásbiztosításunknak újabb alapokra fektetése és kibővítése óta ez az első érdemleges lépés annak kifejlesztésére. Abban a szociális szempontból sivár, rideg korszakban, amelyben Magyarországon élünk, ezt is elismerés­sel kell fogadni. Nem is tagadom meg ezt ebben a vonatkozásban a keres­kedelmi kormánytól. Mégis egy újabb szociális alkotás. Mégis ismét egy lépés előre. Különösen abban az irányban, melyre ma, a háború okozta helyzet következtében legnagyobb súlyt kell fektetni: a jövő munkásnem­zedék megmentését illetőleg. Ebben a tekintetben egyenesen jelentős lépés: előfutárja a nemzetgyarapodási szempontból annyira fontos, egye­nesen életbevágó anyasági biztosításnak. Legelébb az ipari munkásságot illetőleg készíti elő ennek talaját és nyújtja a szükséges anyagi eszközöket. Az igaz, hogy — szerintem — indokolatlanúl az érdekeltség egyoldalú meg­terhelésével, ami hiba, mert a nemzet számbeli gyarapodása nem lehet egyoldalú érdeke az iparnak, ez egyetemes nemzeti érdek, melynek terheit ís a nemzet összességének kellene fedeznie. De az ipar már megszokhatta az egyoldalú megterhelést. El fogja viselni — ha kell — ezt is. A kormány kezdeményezése közszükségnek felelt meg. Ez kifejezésre is jutott a javaslat képviselőházi tárgyalása során. Bármily magasra csap­janak is most — sajnos, a háború dacára — a pártharcok hullámai, egy pillanatra, ennek a javaslatnak tárgyalásánál elcsendesedett minden szen­vedély, a képviselőház egyesült a szociális érzésben. Különbség közöttünk csak egyben volt — a szociális fejlődés mértékének megítélésében, de nem a javaslat szükséges voltának megállapításában. A mai képviselőházi viszo­nyok mellett ez is nagy haladás már. Azon ritka törvények közé fog ez a felhatalmazási törvény tartozni, melyet az országgyűlés egyhangúlag alkotott meg. Az intézményre és azokra, akikre ez vonatkozik, ez közömbös lehet. Akár teljes egyértelműség, akár politikai harc szüleménye legyen is, köz­vetlen kihatásában tökéletesen mindegy lehet. Nem így szociális jelentősé­gében. Ebben a tekintetben ez igen lényeges. Mert a dolgozó társadalom­nak bizonyságúl szolgálhat arra nézve, hogy a nemzetnek törvényhozásában egyesült összessége szükségét érzi helyzete javításának és a munkásság iránt tartozó kötelessége lerovásának. Soha ez indokoltabb nem volt, mint most, ebben a világháborúban, amelyben a munkásosztály oly példásan tel­jesíti a haza iránt tartozó kötelességét. Nem mintha ezzel az intézkedéssel már kötelességét rótta volna le. Szó sincs róla. A tulajdonképeni köteles­ségeknek a munkásbiztosítás csak egy kis részlete. Csak egyik jele annak, hogy a nemzet érzi kötelességét és akarja is azt leróni. Meg is kell ten­nie — saját érdekében. A munkásosztálynak is éreznie kell, hogy tagja, szerve ennek a nemzetnek. De nemcsak a munkásosztállyal szemben lényeges ez az egyhangú akaratnyilvánítás. Az a munkaadók osztályaival szemben is. Útmutatás arra, hogy a nemzet elvárja tőlük, munkásaik iránt tartozó speciális szociá­lis kötelességeik teljesítését. Ebben sincs pártszempont, ez is a törvény-

Next

/
Oldalképek
Tartalom